:
:
Tragikus hirtelenséggel Buenos Airesben, az Ifjúsági Olimpia helyszínén elhunyt Patrick Baumann a FIBA fõtitkára, a NOB tagja. Az 51 éves sportvezetõ szívrohamot kapott és bár azonnal érkezett az orvosi segítség, már nem tudták megmenteni az életét.

Fotó: FIBA.Basketball
Patrick Baumann 2002 óta töltötte be a fõtitkára pozíciót a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnél (FIBA). A svájci sportvezetõ az elmúlt másfél évtized változásainak kezdeményezõje, több esetben ötletgazdája volt. Baumann ambicionálta a FIBA svájci székházának felépítését. Nagy híve volt a 3×3-as szakágnak és személyesen is rengeteget lobbizott azért, hogy a NOB felvegye az olimpiai programba a kosárlabda ezen változatát.
Az elõbbiekben kiemelteken túl Patrick Baumann a FIBA új válogatott versenynaptárának tervezését is irányította. Emellett pedig korábban a svájci sportvezetõ vezényelte le a nemzetközi szövetség átszervezetését, mely során a kontinentális szakszövetségek a FIBA égisze alá kerültek. Patrick Baumann 1967. augusztus 5-én született. Felesége és két gyermeke gyászolja.
Nyugodjék békében!


