Hirdetés
Utánpótlás

Elindította a szezont a Soproni Darazsak Sportakadémia



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

A 2020-as évhez hasonlóan ezúttal sem június közepén gyűltek össze a Soproni Darazsak Sportakadémia versenyző korosztályai, hogy ünnepélyes keretek között lezárják az előző szezont, hanem augusztus végén. Évzáró keretében így egyúttal a 2021/2022-es szezont is megnyitották, melynek megmérettetéseire már jó egy hónapja szorgosan készülnek a darazsak – olvasható az intézmény honlapján megjelent beszámolóban.

Miután visszatekintettek az előző szezon főbb eseményeire, Csiszár Szabolcs alpolgármester úr, és a Soproni Darazsak alapítója, Török Zoltán intézett elismerő és megfontolandó gondolatokat a szakemberek, a szülők, és fiatalok felé, kiemelve a szorgalmas és kitartó munka jelentőségét, melyhez a sportakadémia egyedülálló hátteret biztosít.

A sport aranykorszakát éljük

– emelte ki Török Zoltán, melyet Czukorné Hollós Anna szakmai igazgató is megerősített beszédében, aki részletesen kitért a járvány által körülölelt, kihívásokkal teli évad nehézségeire és örömteli momentumaira is. Utóbbiakat egy videós összeállításban is újraélhették a résztvevők mielőtt egy-egy szál sárga rózsával köszöntötték az országos döntőn bronzéremig jutott kadett csapatot, és magyar bajnokokat, a serdülőket. A gratulációkból kijutott a korosztályos nemzeti csapatokkal a nyáron fényes sikereket elért növendékeknek, a válogatottak edzőinek, és azoknak is, akik szép számban megfordultak a válogatott összetartásokon, táborokon.

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia

A rendezvény utolsó szakaszában került sor hagyományos díjaink átadására. A növendékek közül a Legszorgalmasabb Kisdarázsnak járó serleget a régiós kenguru bajnokcsapat tagja, Lagler Bonita vehette át, míg a Legjobb Darázs Varga Alíz lett, aki tökéletes példája annak, hogyan lehet kitartó munkával valóra váltani az álmokat. A Legjobb Kisdarazsak Edző elismerés Áron Balázsnénak, Kati néninek jutott, aki edzői pályafutása során kiemelkedő sikereket ért el felnőtt vonalon, majd csatlakozott darazsas közösséghez, ahol a fiatal nemzedéket terelgeti kitartóan a rögös úton. A Legjobb Darázs Edzőnek járó serlegre pedig Stoics Judit neve került, aki kemény munkával egészen a bajnoki aranyéremig vezette a serdülőket.

A rendezvény hivatalos része után kötetlen beszélgetésekkel, sütizéssel, vidám hangulatban telt az este további része, hogy aztán hétfőtől újra a szorgos munka felé forduljon darazsaink és a sportakadémia munkatársainak a tekintete.

A 2020/2021-es szezon díjazottjai:

Hirdetés