Hirdetés
Nagyvilág

Elkelt a világjárvány utáni korszak első trófeája



:

:

Hirdetés

Szombaton bajnokot avattak a tajvani Női Kosárlabda Szuperligában (WSBL). Az 5:5 szakágban a női mezőnyben ez az első trófea, ami gazdára talált a világjárvány okozta leállás után.

A WSBL mérkőzéseit követve ízelítőt kaphattunk abból, hogy milyen lesz a WNBA szezonja, ha július végén elindulhatnak a liga küzdelmei. A tajvani bajnokságban a 2020-as évadban négy csapat szerepelt és ők vívtak körmérkőzéseket. A gárdák Tajpej városában vonultak karanténba. Az idény május 15-én indult és a csapatok összesen ötször játszottak egymással, tehát 15 találkozót vívtak. Az összes meccset közvetítette az Eleven Sports televíziós társaság és a Facebook-on is követhették az élőképet a szurkolók.

A szezon lebonyolítására három csarnok állt rendelkezésre. Június 11-ig zárt kapuk mögött zajlottak a küzdelmek. Ezt követően korlátozott számban engedtek be nézőket. Az összecsapásokra kilátogatóknak a csarnokba belépéskor le kellett adniuk személyes adataikat. Emellett lázat mértek és kötelező volt a maszk viselése.

Az alapszakasz körmérkőzései után a tabella első két helyezettje vívta a döntőt, míg a harmadik és a negyedik a bronzcsatát. Mindkét párharc az egyik fél második győzelméig tartott. Pénteken és szombaton ezek a csaták le is zárultak. A bajnok veretlenül a Cathay együttese lett. A második a Taiyuen, a harmadik Chunghwa Telecom, a negyedik pedig a Taipower.


Hirdetés