Hirdetés
Magyarország

“Elképesztően összeállt a csapat”



:

:

Hirdetés

Ahogy arról beszámoltunk, szombaton meglepetésre az ELTE-BEAC Újbuda 87-65-re legyőzte az UNI-Győr-MÉLY-ÚT együttesét. A Nemzeti Sport Horváth Biankát szólaltatta meg, aki a konferencián tartózkodó Balogh Judit helyett irányította a BEAC együttesét.

“Elképesztően összeállt a csapat és a kispad is, ilyen összhangot legutóbb a DVTK elleni győzelem alkalmával érezhettünk. Nincsenek rá szavak, milyen csapatmunkával dolgoztak a lányok, le a kalappal előttük, csak ámultunk és bámultunk, hogy minden húzásunk bejött. Magas szintű koncentráció és együttműködés jellemezte az együttest, mindenki bízhatott a csapattársában, hogy ha megverik, akkor jön a segítség.” – mondta arról Horváth Bianka, hogy mi működött jól a második félidőben, amit huszonnyolc ponttal megnyert a BEAC.

A jó szezonkezdet után a BEAC előtt megnyílt az út a legjobb nyolc felé a bajnokságban. “Most már szeretnénk ott lenni, érezzük, hogy bármire képesek lehetünk, meg akarjuk ragadni a lehetőséget. Egyre közelebb kerülünk a rájátszáshoz, és most jönnek azok a mérkőzések, amelyeket majdhogynem kötelező lesz megnyernünk. Félig-meddig kimondva is a legjobb nyolc a célunk, és talán el is hisszük, hogy ott a helyünk.” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Horváth Bianka.

A teljes riport IDE KATTINTVA olvasható.

Hirdetés