Hirdetés
Európa

Ellenfél szemle – hazai pályán fogadja a Győr a Villeneuve d’Ascq LM csapatát



:

:

Fotó: FIBA.basketball

Hirdetés

Villeneuve d’Ascq LM csapata látogat a SERCO UNI Győrhöz, a vendégeket elemeztük.

Az Euroliga B csoportjának küzdelmei december 6-án folytatódnak, és egy olyan ellenfél érkezik a Győrhöz, akivel már korábban találkoztak a bajnokságban. Úgy gondolom, hogy a győri szurkolóknak nem kell bemutatni azt a mérkőzést, hiszen hosszabbításos vendég siker született. A SERCO UNI Győr első Euroliga mérkőzése volt ez, és 39 percig kiválóan játszottak a lányok, azonban egy rosszkor eladott labda a győzelembe került, 84-84-re mentette Kennedy Burke a csapatát. Ez után sajnos nem sikerült a bravúr és 93-92-re elveszítette a Győr a találkozót. Burke játékát mindenképp ki kell emelnünk, hiszen ő volt a Villeneuve húzóembere. A neve mellé 29 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz és 6 szerzett labda került, ez is mutatja, hogy egy sokoldalú játékosról beszélünk, akire most is oda kell figyelnie a győrieknek. A meccs másik MVP-je Kristine Anigwe lett, aki sérülés miatt még mindig nem tud pályára lépni. Anigwe 27 pontos 16 lepattanós dupla-duplát ért el, mellé 4 gólpasszt is kiosztott és 2 szerzett labdája is volt. A hasznos centermunkája nagyon fog hiányozni a palánk alatt. Mezőny poszton mind a két oldalról születtek extra teljesítmények (pl. Kamiah Smalls 19 pont/ Dubei Debóra 21 pont), így ott jobban kiegyenlítettek a körülmények.

Fotó: FIBA.basketball

Az első forduló óta 6 mérkőzést játszott mind a két csapat, azonban a Villeneuve d’Ascq ez idő alatt eggyel több győzelmet szerzett, mint a SERCO UNI Győr. A Virtus Segafredo Bologna ellen hazai pályán 78-62-es arányban arattak sikert, míg a Basket Landes ellen is győztek 74-61 arányban (a Győr egyetlen nyeresége is a Landes ellen van, 79-66). Az eddigi játékok során bizonyossá vált, hogy 3 „motorja” van a csapatnak, Kennedy Burke, Kamiah Smalls és Kariata Diaby. Mind a hárman 10 pont fölötti értékeket átlagolnak, emellett más mutatókban is kiválóan teljesítenek. Az ő limitálásuk kulcsfontosságú lesz, ha a győriek győzni szeretnének. Hazai oldalról Destiny Slocum, Dubei Debóra és a csapathoz nemrégen csatlakozott Bridget Carleton pontátlaga lépi át a 10 egységet. Nem sok különbség emelhető ki a fiba.basketball összehasonlításából sem, teljesen nyílt kimenetelű a találkozó. Az egyedüli kérdés az, hogy a Győr mennyire tudja megoldani Kristine Anigwe hiányát a gyűrű alatt.

A mérkőzést 2023.12.06-án az alábbi linkre kattintva követhetik a nézők.

Fotó: FIBA.basketball

Hirdetés