Hirdetés
Európa

Elnöki látogatás a szerb válogatottnál



:

:

Hirdetés

Javában tart az olimpiai résztvevő szerb válogatott nyári edzőtábora. A június 25-ig Zlatibor városában dolgozó csapatot szombaton meglátogatta Predrag Danilović a szerv szövetség elnöke.

Ahogy arról már beszámoltunk, idén változott a koncepció. Gyakorlatilag két csapatot felváltva edz Marina Maljkovic. A rutinosabbakkal, akik jövőre az olimpián, illetve sikeres kvalifikáció esetén azt megelőzően az Európa-bajnokságon főszereplők lehetnek, az erre való felkészülés zajlik. A fiatalok egy intenzív edzésmunkán keresztül nagy terhelést kapnak. Esetükben annak a felmérése történik, hogy kik léphetnek be tétmeccseken is a felnőtt csapat ajtaján.

Fotó: kss.rs

Marina Maljkovic az infopress.rs portálnak adott interjút csütörtökön. Ebben elmondta, hogy a fiatalokat azzal is tudja motiválni, hogy a novemberi Eb-selejtezőkön “értékes játékperceket” szán nekik. Akkor Litvániával és Törökországgal mérkőznének, ha a járványhelyzet engedi. Ha már a járványhelyzet szóba került, vannak hiányzók. Ana Dabovic például azért nem lehet a társaival, mert június elején tudott csak visszatérni Franciaországból és azóta hatóságilag elrendelt karanténban van.

Fotó: kss.rs

Fotó: kss.rs

Hirdetés