Hirdetés
Magyarország

ÉLŐ: LDLC ASVEL Feminin – Sopron Basket



:

:

Hirdetés

A női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában a Sopron Basket a Lyon vendége lesz. A szerdán 20 órakor kezdődő találkozó élőképes közvetítése látható az alábbiakban.

ÉLŐ STATISZTIKA

ÉLŐ VIDEÓ

BEHARANGOZÓ

Szerdán 20 órától a Lyon otthonában lép pályára a válogatott szünet előtti utolsó Euroliga mérkőzésén a Sopron Basket. Részletes beharangozó.

A spanyol bajnoki címvédő után a francia bajnok vár a Sopronra. Közte pedig egy zalaegerszegi túra, amit Briann January és Jelena Brooks nélkül is sikerrel vívott meg Gáspár Dávid együttese. Mindez egy hét leforgása alatt. Nem mindennapi terhelés, de ha van csapat, amelyiknek lehet esélye ebből a sorozatból pozitív mérleggel kijönni, az éppen a soproni gárda. Mindezt pedig az elmúlt két mérkőzés tapasztalata mondatja. Jól reagált ugyanis a nehéz helyzetekre, a változásokra a keret. Erre pedig lehet építeni.

Gironában a második negyed közepén kidőlt Briann January, a harmadik etap végére 13 pontra nőtt a hátrány, mégis sikerült a záró szakaszban felzárkózni. Nem mindegy a pontkülönbség és példás tartása volt a Sopronnak, hogy nem engedte el azt a meccset. Zalaegerszegen pedig mindenki, aki tudta vállalni a játékot, feljebb lépett. A 10 tripla extra, de Fegyverneky Zsófia 11 és Aleksandra Crvendakic 6 gólpassza szintén. Csapatszinten a 34 mezőnykosárra jutott 26 gólpassz, ami kiemelkedő összhangról árulkodik. A padról ráadásul Varga Alíz, Weninger Virág és Dubei Debóra is minőségi perceket, illetve megoldásokat hozott.

A Lyon ellen is a fentebb felsorolt erények lehetnek a célravezetőek. A Sopron első két Euroliga fellépése kapcsán sokszor elhangzott adatok voltak, hogy a Lattes Montpellier csarnokában 8 szerzett labda, 16 gólpassz lett mérleg és ezekre 15 eladott labda jutott. A Fenerbahce ellen 9 szerzett labdát, 12 gólpasszt és mindössze 7 eladott labdát regisztrálhattunk. Ezek az erősségek Gironában is megvoltak, ott 9 szerzett 15 gólpassz és mindössze 12 eladott labda szerepelt a statisztikai lapon. A harmadik negyedbeli védekezés váltás a Gironától volt igazán a döntő, ott maradt ki egy-egy lehetőség, mely után szereztek könnyebb pontokat a hazaiak.

A Lyon 1 győzelemmel és 2 vereséggel kezdte az Euroliga szereplését. A francia bajnokról a csapatbemutatónkban sokat írtunk. A Tony Parker nevével fémjelzett tulajdonosi körnek komoly tervei vannak és egy minden tekintetben profi klubot kezdtek építeni. Ugyanakkor a Lyon példája (is) tökéletesen megmutatja, hogy nagyon más műfaj hazai dominanciára szert tenni és nemzetközi szinten is ütőképes alakulatot összerakni. Ha adott is minden feltétel, hosszú évadok tapasztalatára van szükség, hogy lehessen értékelni, mi az ami működik az Euroligában és mi az, ami nem. Ebben a felállásban tavaly egy Európa Kupa szereplése volt a Lyon-nak és akkor a negyeddöntőben a Girona ejtette ki őket 141-111-es összesítéssel. Idén immár az Euroligában Kurszkban és Schio-ban kaptak ki, míg éppen a Gironát verték.

Az első villámértékeléseket olvasva a Lyon szezonjáról, elsősorban a sok ki nem kényszerített hibát emeli ki a francia szaksajtó. Hiába maradt együtt tavalyról szinte a teljes keret és kellett mindössze két extra igazolást (Helena Ciak, Marine Johannes) beépíteni, nem mutatott igazán nagy egységet a csapatuk. Amíg a Sopron Basket 11, addig a Lyon 18 eladott labdát átlagol. Ez a negyedik legtöbb a mezőnyben, ami komoly kritika ilyen minőségű keret mellett. A Soproné a második legkevesebb és erre pedig nagyon büszke lehet a magyar bajnok.

A mezőnymutatójuk a franciáknak az ötödik legmagasabb az EL-mezőnyben és a hatodik legtöbb lepattanóval rendelkeznek, de ezeket eddig a Girona legyőzésén kívül nem tudták kamatoztatni. A Famila Schio például az eladott labdáik után 14 pontot szerzett és a festékben is fölényben játszott. A Sopron számára is lehetőséget teremt, hogy eddig kifejezetten jól szedte a támadó-lepattanókat és átlagban ugyanannyi pontja van második esélyből, mint a Lyon-nak. A franciák nagy erőssége ugyanakkor, hogy az első három fordulóban az egyik legponterősebb paddal rendelkeztek. A szezon második felében óriási fegyvertény lehet számukra a mély keret.

Nehéz meghatározni az esélyeket a szerdai meccs kapcsán. Egy azonban biztos, az első három fordulóban látott Sopron minden riválisával versenyképes lehet az Euroligában.

Hirdetés