Hirdetés
Archivum

Élõ videó, beharangozó: Sopron Basket – TTT Riga



:

:

Hirdetés

Csütörtökön 18 órától a TTT Rigát fogadja a Sopron Basket a nõi kosárlabda Euroliga 2018/2019-es szezonjának hetedik fordulójában. Az alábbiakban a mérkõzés közvetítése látható és olvasható korábbi szerkesztõségi beharangozónk.

ÉLÕ VIDEÓ

BEHARANGOZÓ

A 2018-as naptári esztendõ utolsó Euroliga mérkõzésén a TTT Riga szerepel Sopronban. Amikor elrajtolt a csoportkör, talán maguk a lettek sem gondolták volna, hogy a kisebb téli szünet elõtti utolsó meccsre négy gyõzelem birtokában készülhetnek. A selejtezõben a Reyer Veneziát kiütõ rigai alakulatnak azonban igencsak kijött a lépés. Már az elsõ fordulóban is mindössze egylabdás végjátékban kaptak ki a Dinamo Kurszktól, múlt héten pedig az eddigi legnagyobb skalpot gyûjtve a Fenerbahce-t verték. Igazi kuriózum a menetelésük abból a szempontból is, hogy mindössze két légióst foglalkoztatnak.

Kezdjük a felvezetést a Sopron Basket csapatával. Nem csak a lettek készülhettek ugyanis komoly sikerélmény után erre a találkozóra, hanem a mieink is. A Sopron túlzás nélkül az évad legjobb játékát nyújtva múlt héten 66-56-ös gyõzelmet aratott a Hatay otthonában. Európa klasszis védekezést láthattunk, amellyel 56 ponton sikerült tartani a játéknap elõtt 77.2-es pontátlaggal rendelkezõ riválist. A soproni együttes 19 gólpasszal, 8 szerzett labdával és ebbõl építkezve 14 gyorsindításos ponttal zárt. A mérkõzés folyamán 55 mezõnykísérletbõl 28 sikeres lett. Nagyjából ezt nevezhetjük tökéletes meccsnek ezen a szinten.

A beharangozó megírásának idején még nem tudni, hogy az ELTE-BEAC Újbuda elleni vasárnapi bajnokin megsérülõ Fegyverneky Zsófia bevethetõ lesz-e az összecsapáson. Természetesen a csapatkapitány szereplése meghatározhatja a találkozót. Ugyanakkor azok a rendszer-szintû folyamatok, amik az utóbbi Euroliga meccseken a soproni játékban megindultak, minden esetben adottak. Nem lehet elég alkalommal a védekezést méltatni, hiszen a válogatott szünet után sorrendben Salamancában 10, a Kurszk ellen 8, majd a Hatay csarnokában ismét 8 szerzett labdája volt a magyar bajnoknak. Amikor ezen a téren egy gárda ilyen magas számokkal dolgozik, az alapjaiban formálja egy-egy találkozó képét. Ráadásul Spanyolországban 12, a Hatay otthonában 14 gyorsindításos pontot regisztrálhattunk. Mindkét összecsapáson az ellenfél eladott labdái után összesen 18 pontot ért el a Sopron. Ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy igen alacsony az eladott labdák száma. Ebben a mutatóban az ötödik legkevesebbel rendelkeznek Yvonne Turnerék.

Eddig a védekezést méltattuk, de támadásban is összeállt a gépezet. A Kurszk ellen maradtak ki lehetõségek, de a salamancai 49%-os mezõnymutató és a Hatay otthonában elért 51%-os érték két idegenbeli meccsen egészen kiemelkedõ. Salamancában ráadásul 11 tripla is összejött. A Hatay otthonában nem volt ebbe belekényszerítve a soproni együttes, de nyolc próbálkozásból három ott is sikeres lett. Eközben Spanyolországban nem hibáztak büntetõt Roberto Iniguez tanítványai és Törökországban mindössze egy maradt ki. Véletlenek nincsenek. Az elõbbi adatsor nagyon komoly koncentrációról és mentális felkészültségrõl árulkodik. Roberto Iniguez a legutóbbi bajnoki után ugyan fogalmazott meg kritikusabb gondolatokat, de az idei Euroliga szereplés eddig maximálisan megfelelt minden várakozásnak. Ráadásul úgy érkezünk az alapszakasz elsõ körének utolsó meccséhez, hogy a kispadról a hat eddigi találkozón átlagban 19.4 pont jött, ami szintén nem elhanyagolható.

A TTT Rigát igen sokat méltattuk a nemzetközi szaksajtóhoz hasonlóan ezeken a felületeken is. A lettek jó ideje azt a stratégiát követik, hogy azokat a tehetséges válogatott játékosaikat, akik nem tudnak vagy nem akarnak légiósnak állni, egy klubban versenyeztetik. Erre egyértelmûen ráment a bajnokság, de ahogy azt egy részletes összeállításban bemutattuk, ezt regionális megmérettetésekkel igyekeznek ellensúlyozni. A TTT és a nemzeti csapat eredménysora pedig egyértelmûen azt mutatja, hogy a szûk merítési lehetõségeik ellenére így igazán versenyképesek tudnak lenni. Sikereik alapját az összeszokottság adja, hiszen ennek köszönhetõen a stabil alapjátékukat mindenki ellen pályára tudják tenni. A negyedik legtöbb gólpasszt és a negyedik legkevesebb eladott labdát jegyzik a mezõnyben hat forduló után. Lényegében a kiemelkedõ Jekatyerinburg, USK Praha kettõs mögött, melyek talán most a legjobb formában lévõ csapatok az Euroligában, a lettek számai a legjobbak ilyen téren. Ezt kiegészíti a kiváló lepattanózásuk. Meccsenként 38.4-et átlagolnak, miközben a Sopron például 32-t. Ráadásul ebbõl 12 támadólepattanó, amire építve második esélybõl átlagban 10 pont felett jegyeznek.

A szakmai stábjuk stabil, hét játékosra építõ alapcsapatot forgat. A teljesítmény-indexek alapján a legjobbjuk Shey Peddy. A remek adottságokkal rendelkezõ és rendkívül gyors amerikai irányító 18.0 pont, 5.3 gólpassz, 3.9 lepattanó és 3.3 szerzett labda átlaggal rendelkezik. A másik amerikai játékosuk Ivey Slaughter tavaly még hazánkban a PINKK-et erõsítette. Nagy lépésnek tûnt õsszel tõle egy Euroliga csapat, de a 26.1 perc alatt összehozott 8.9 pont, 6.1 lepattanó átlaga minden várakozást felülmúl. A hazai magból a válogatottból is jól ismert magas játékost a 196 cm magas Kristine Vitolát kell kiemelni, aki 11.1 pont, 7.3 lepattanó és 2.3 gólpassz átlaggal rendelkezik. Az elnyûhetetlen Gunta Basko pedig továbbra is a szellemi vezére ennek a csapatnak. A fontos statisztikákban nagy különbségek a két gárda között nincsenek. Amennyiben a Sopron ki tudja billenteni stabil védekezésével a letteket és magas posztokon sikerül a lépést tartani, akkor esélyesnek tekinthetõ.

Hirdetés