:
:
Folytatódik az álomszerû menetelés! A magyar válogatott 69-61-re legyõzte Franciaországot Udinében az U18-as A-divíziós Európa-bajnokság negyeddöntõjében. A lányok ezzel a sikerükkel bejutottak az elõdöntõbe, ahol szombaton Spanyolország lesz az ellenfél. A legjobb négy közé jutás egyben azt is jelenti, hogy válogatottunk kvalifikálta magát a 2019-es U19-es Világbajnokságra.
Fotó: FIBA.Basketball
Kiválóan kezdett válogatottunk a négy meccs után még veretlen Franciaország ellen. Tóth Orsolya triplája vezette fel az összecsapást. Nem telt el négy perc, amikor 10-0-s vezetésünknél francia idõkérés miatt állt a játék. Riválisunk ezt követõen 10-6-ra felzárkózott, de innen ismét a magyar válogatott tudott elmozdulni. 10 perc után 17-10-re vezettünk. Rendkívül sokat jelentett, hogy mindhárom triplakísérletünk célt ért, mivel Tóth mellett Angyal Barbara és Wentzel Nóra is betalált távolról. A 14-6-ra nyert lepattanócsata pedig biztosította, hogy fizikális fölényét a francia gárda ne érvényesítse.
A második negyed elején három és fél percig nem találtunk be, de ezt a francia csapat nem tudta kihasználni. Végül 17-12 után egy 8-0-s szériával már 25-12-re léptünk el a félidõ hajrájához érkezve. Bár egy-egy eladott labdát megbüntetve közelített riválisunk, de a nagyszünet elõtti utolsó percben Tóth egy dudaszós találattal, majd Kiss Angelika egy jó helyzetfelismeréssel visszaállította a különbséget. A félidõben 33-20-ra mentünk. A harmadik etapot Wentzel Nóra triplája indította, amivel 36-20-nál 16 egységre nõtt az elõnyünk. Kulcsfontosságú volt a jó dobóforma mellett a kiváló védekezés és a lepattanók. Ettõl függetlenül nem eshetett vissza a koncentráció. A játékrészt végül 42-26 után 7-2-vel zárták a franciák, akik igyekeztek védekezésüket tovább keményíteni. Ez hozott is eladott labdákat, 30 perc után már 18 szerepelt a statisztikai lapunkon.
A 44-33-ról induló záró szakaszban a magyar válogatott ismét bizonyította tartását és érettségét. A játékrész elején 44-38-ra felkapaszkodott riválisunk. Erre azonban egy 10-2-es sorozattal válaszoltunk. Ezen sorozat alkalmával négy játékosunk talált be, ismét többen elõ tudtak lépni kulcspillanatokban. Az utolsó öt percbe 54-40-rõl érkezünk, amivel karnyújtásnyira került az elõdöntõ. A franciáknak még egy felzárkózásuk akadt. Az utolsó két percben sokat kockáztatva távoli dobásokkal 64-58-ra zárkóztak fel. Mányoky Réka triplája azonban lezárta a meccset, válogatottunk végül 69-61-es gyõzelemmel jutott elõdöntõbe.
Eredmény
Magyarország – Franciaország 69-61 (17-10, 16-10, 11-13, 25-28)
Statisztika
