Hirdetés
Archivum

Elõdöntõs Voironban a 3×3-as válogatott



:

:

Hirdetés

Bejutott az elõdöntõbe a Voironban zajló 3×3-as nemzetközi tornán a magyar válogatott. Remek játékkal a magyar csapat 17-16-ra legyõzte kínai riválisát. A szombati elõdöntõben Románia lesz az ellenfél.

Nem mindennapi mérkõzést követhettünk, ahol három perc alatt Kína “B” válogatottja 4-1-es elõnyt épített fel. Nem kiemelkedõ képességû, de kifejezetten kellemetlen stílusú riválist ismerhettünk meg, akik igen keményen játszottak. Nehéz volt felvenni ellenük a ritmust, de amikor sikerült, onnantól a mieink fölénye rajzolódott ki. Egészen pontosan 5 perc 16 másodperc volt vissza a találkozóból, amikor 5-5-nél utolértük ellenfelünket.

Goree középtávolijával nem sokat váratott magára a vezetésünk. A következõ másfél percben 6-5-rõl nem tudtak elmozdulni a csapatok. Ekkor már egyértelmû volt, hogy aki innen fölénybe kerül, az gyõztesen hagyhatja el a pályát. Három és fél perccel a vége elõtt Goree duplájával a mieink növelték a differenciát. Kifejezetten jó sorozatot kapott el válogatottunk, mely 1 perc 50 másodperccel a vége elõtt már 12-5-re vezetett.

A kínaiak azonban nem engedték el a meccset és az utolsó percben látótávolságba értek. A hajrában pedig vitatható játékvezetõi ítéletekkel és büntetõkkel egészen 17-16-ra felzárkóztak. Fordítani azonban nem tudtak. Válogatottunk pontos támadójátékot mutatva értékes gyõzelmet aratott és szombaton a döntõbe kerülésért mérkõzhet. Az elõdöntõben Románia lesz az ellenfél, a találkozót tervek szerint 15 órától rendezik.

Hirdetés