Hirdetés
USA

Előkelő társasághoz csatlakozott az Oregon



:

:

Hirdetés

A WNBA 2020-as draftján az első két helyen Sabrina Ionescu és Satou Sabally játékjoga kelt el. Ez volt mindössze a negyedik alkalom, hogy az első két kiválasztott egy szakmai programból került ki.

Kétszer a UConn játékosait érte ez a megtiszteltetés. 2016-ban Breanna Stewart és Moriah Jefferson, 2002-ben pedig Sue Bird és Swin Cash volt ebben a pozícióban. Ezen felül 1997-ben a USC Tina Thompson és Pamela McGee által került az első két helyre.

Sokan feltették az éjszaka folyamán a draft alatt itthon és az Egyesült Államokban is azt a kérdést, hogy miben volt különleges az Oregon ezen generációja. Talán erre a legjobb válasz Rebecca Lobo-tól érkezett, aki a draft közvetítése során szakértőként dolgozott.

Sokszor közvetíthettem az Oregon mérkőzéseit. Az utolsó PAC-12 rájátszás meccsüket is láttam. Kiemelkedően jók voltak támadó-oldalon és védekezésben is sokat fejlődtek. Amikor sok éven át ott van az ember egy csapat körül, akkor érzi, ha megvan bennük a plusz. Én ezt most éreztem. Nekik volt egy Sabrinájuk. Senki másnak nem volt Sabrinája. Természetesen ezzel nem kisebbítve a South Carolina (az országosan első helyen rangsorolt csapata szerk.) érdemeit, mert remek csapatuk van és megnyerhették volna a bajnokságot. Egyszerűen csak éreztem, hogy valami volt az Oregon körül. Ponterősen játszottak. Rendelkeztek egy olyan vezérrel, mint Sabrina, aki a különbséget hozhatja. A versenyzői adottságai azok, amik a legjobbá teszik. Mint Diana Taurasi vagy Sue Bird esetében ez a tulajdonság az, ami a korszakos játékosokat megkülönbözteti.

– összegzett Rebecca Lobo.

Hirdetés