Hirdetés
Archivum

Elõnyben a Sopron a bronzcsatában



:

:

Hirdetés

Szerdán rendezték az egyik fél második gyõzelméig tartó bronzpárharc elsõ felvonását, melyen a Sopron 79-67-es gyõzelmet aratott Miskolcon.

Pontgazdag negyeddel indult a találkozó. Raven szerezte az elsõ pontokat büntetõbõl, majd Simon Zsófia volt eredményes triplából. A két csapat 17-17-ig fej-fej mellett haladt, majd az elsõ szakasz végjátékában Fegyverneky, Hawkins és Ciglar pontjaival lépéselõnybe került a Sopron. A 24-21-rõl induló második negyedben Simon Zsófi két villanása után érte el a 10 pontot a differencia. A folytatásban ez a különbség állandósulni látszott. Az immár Kelly Faris nélkül felálló soproni együttesben Weninger Virág érkezett a félidõ hajrájában, aki triplával hálálta meg a bizalmat. Válaszul Horváth Bernadett is távolról volt eredményes.

A 45-35-ös félidõ után a harmadik negyed elején Ciglar ziccerét követõen már 53-39-re vezetett a Sopron. Jansone triplájával kezdte meg a felzárkózást a házigazda, mely összességében egy 8-0-s széria kezdete volt. Raven triplája után 5 egységre olvadt a differencia a két gárda között, majd Hawkins remek megoldása és Ciglar hármasa ismét kétszámjegyû soproni elõnyt eredményezett. Jansone próbálta újabb távoli dobással látótávolságban tartani csapatát, de 30 perc után így is 64-55-ös soproni elõnyt regisztrálhattunk.

A záró szakaszban jellemzõen 7-9 pont között mozgott a differencia. Egy-egy palánk alatti szituáció okozott kisebb vitát, de nem alakult ki egy sok faultos mérkõzés. Hawkins volt az egyedüli, aki a kipontozódás határára sodródott. 67 pontnál közel két percig beragadt a Sopron, de 7 egységnél közelebb nem került a DVTK. Amikor Simon és Ciglar pontjaival ismét átlépte a 10 egységet a különbség, eldõlt a találkozó. A soproni csapat rendezte a sorait az elbukott elõdöntõ miatti csalódás után és profin lehozta a bronzcsata elsõ felvonását, így szombaton este saját közönsége elõtt lezárhatja a párharcot.

Eredmény
ALUINVENT-DVTK – UNIQA EUROLEASING SOPRON 67–79 (21–24, 14–21, 20–19, 12–15)
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc állása 1–0 az UNIQA EUROLEASING Sopron javára

Hirdetés