Hirdetés
Magyarország

Előző fordulók mérkőzéseinek a hétvégéje volt az amatőr bajnokságban



:

:

Fotó: hunbasket.hu

Hirdetés

Február utolsó hétvégéjén az előző fordulókból játszottak elhalasztott mérkőzéseket a Női Amatőr Bajnokságban. Az alábbiakban a találkozókról összeállított rövid összefoglalónk olvasható.

A Piros-csoportban vasárnap volt két találkozó, a 13. fordulóból az NKA Universitas Pécs II. a Dávid Kornél KA csapatát fogadta. A vendég fehérváriak a második negyedben vették át az irányítást és végül 71-53-as sikert arattak. A hazai gárda legjobbja Gréts Dalma (10 pont, 7 lepattanó) és Josepovits Kinga (9 pont, 9 lepattanó) lettek, míg a vendégektől Varga Sára (15 ponttal, 6 gólpassz) és Laufer Gabriella (15 pont, 10 lepattanó) emelkedett ki. A másik mérkőzést a 14. fordulóból pótolták, a BEAC Újbuda a Törekvés SE ellen lépett pályára. A Törekvés már az elejétől kezdve vezetett, így idegenben arattak 82-62-es győzelmet. A hazai BEAC-tól Tóth Szira zárt 13 ponttal, a vendégek legjobbja Dobos Kíra Cintia lett 16 ponttal és 5 gólpasszal.

A Fehér-csoport hétvégéje DEAC – Ajka találkozóval indult a 15. fordulóból. Az Ajka elsöprő győzelmet aratott, 40-82-es végeredménnyel ért véget a találkozó. A DEAC-tól Szabó Zita zárt 8 ponttal és 7 lepattanóval, míg a vendégektől Kulcsár Bianka dobta a legjobb pontot (18 pont), de Tóth Tímea (13 pont, 16 lepattanó) és Shirian Fatime (10 pont, 12 lepattanó) ért el dupla-duplát. Vasárnap a 12. fordulóból pótoltak egy BKG PRIMA Szigetszentmiklós II. – Nyíregyházi Kosársuli mérkőzést, ahol a BKG egy rosszabb kezdést követően visszajött a meccsbe, és izgalmassá tették a végjátékot, azonban a Nyíregyháza 70-68-ra nyerni tudott. A hazaiak legjobbja Zsámár Panna lett, aki dupla-duplát ért el (22 pont, 14 lepattanó). A vendég csapatból Dobó Heléna Lilla játszott kiválóan, 26 pontot, 8 lepattanót és 8 gólpasszt szerzett.

A Zöld-csoportban a Kanizsai Vadmacskák SE játékosai dupláztak a héten, először a RADOBASKET Törökbálint otthonában léptek pályára, ahol 77-64-es vereséget szenvedtek. A hazai gárda legjobbja Budai Dorina lett 28 ponttal és 16 lepattanóval. A kanizsaiaktól Kiss Szabó Eszter ért el 25 pontot és 8 lepattanót. Szombaton játszott legközelebb a Kanizsa, ahol 72-54-es sikert arattak hazai pályán a PINKK Pécs ellen. Ezen a találkozón ismét jól játszott Kiss Szabó Eszter (22 pont, 5 lepattanó), de Szilágyi Luca is kiválóan teljesített (18 pont, 12 lepattanó). A vendégektől Bátai Eszter ért el dupla-duplát (12 pont, 15 lepattanó).

Fotó: hunbasket.hu

EREDMÉNYEK

Piros-csoport

NKA Universitas Pécs II. – Dávid Kornél KA 53-71 (15-14, 7-30, 13-11, 18-16)
BEAC Újbuda – Törekvés SE ellen  62-82 (19-34, 13-17, 23-19, 7-12)

Eredmények, statisztikák, csoport állása ITT

Fehér-csoport

DEAC – Ajka 40-82 (13-17, 7-20, 7-27, 13-18)
BKG PRIMA Szigetszentmiklós II. – Nyíregyházi Kosársuli 68-70 (9-18, 18-18, 21-15, 20-19)

Eredmények, statisztikák, csoport állása ITT

Zöld-csoport

RADOBASKET Törökbálint – Kanizsai Vadmacskák SE 77-64 (20-17, 24-13, 15-15, 18-19)
Kanizsai Vadmacskák SE – PINKK Pécs 72-54 (20-12, 19-15, 18-14, 15-13)

Eredmények, statisztikák, csoport állása ITT

Hirdetés