Hirdetés
Magyarország

Elrajtol a Győr párharca az 5-8. helyért



:

:

Fotó: Krizsán Csaba

Hirdetés

Szombaton 17 órától az 5-8. helyért kiírt párharc első mérkőzésén az UNI-Győr – MÉLY-ÚT a TFSE-MTK együttesét fogadja. Iványi Dalmát, a győriek vezetőedzőjét kérdeztük a várakozásairól.

Április 2., szombat
17:00 UNI Győr MÉLY-ÚT – TFSE-MTK
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Játékvezetők: Farkas Gábor, Söjtöry Tamás Ferenc, Kapusi Gábor (Herczeg Ágoston)

A győriek a negyeddöntőben a DVTK-val szemben maradtak alul. A párharc második mérkőzésén Miskolcon 75-63-as vereséget szenvedtek.

“Szomorúak és csalódottak vagyunk. Hasonlóan alakult, mint az egész szezonunk. Jordin Canada nélkül játszottunk, mert egy vírusfertőzéssel feküdt otthon. Annak ellenére, hogy nélküle voltunk, szépen kezdtük a mérkőzést. Tudatosan, fegyelmezetten, agresszív védekezéssel és pontos támadásokkal. Sajnos fejben megint jöttek azok a rövidzárlatok, hibák, amikkel visszahoztuk a Miskolcot a mérkőzésbe és a negyedik negyedben engedtük, hogy extázisba kerüljenek. Egy-két extra egyéni teljesítménnyel eldöntötték maguk javára a mérkőzést. Most az is hozzájárult a vereséghez, hogy fizikálisan elfáradtunk, mert szűkebb volt a rotációnk. Sajnálom, mert tényleg hittem abban, hogy így hiányosan meglepetést okozva meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Az az egy kis plusz extra egyéni teljesítmény nem jött össze, ami kellett volna ehhez. Azt viszont, hogy a DVTK-val kerültünk össze, a szezonunk hektikusságával magunknak okoztuk.”- foglalta össze a 10 nappal ezelőtti találkozót Iványi Dalma.

Fotó: Krizsán Csaba

Más célokat tűzött ki a szezon előtt a Győr, így adódik a kérdés, hogy mennyire kellett a lelkekkel, a motivációval foglalkozni a párharc előtt.

“Kellett és azt gondolom, hogy ez lesz a párharc legnagyobb kérdése.” – hangsúlyozta Iványi Dalma. “Nagyon hullámzó a csapat mentalitása. Nehéz, mert valóban nem ezzel a céllal vágtunk neki a szezonnak és nem könnyű ilyenkor újra felpörögni, megtalálni a motivációt. Ezt igyekeztünk megoldani és tudatosítani a lányokban az 5. hely megszerzésének a fontosságát. Ugyanúgy, ahogy az is fontos, hogy milyen mérleggel, szájízzel, mérkőzésekkel fejezzük be ezt a szezont. Élesnek, motiváltnak kell lenni és mindent megteszünk, hogy győzelmekkel zárjunk, megszerezve az 5. helyet. Ez azonban nem lesz egyszerű.”

Fotó: Krizsán Csaba

Az alapszakasz mindkét mérkőzésén legyőzte a Győr a TFSE-t. Ősszel 75-65-es sikert arattak a fővárosban a győriek, majd január végén hazai pályán 82-60-ra győztek. Ez a párharc azonban egészen más versenyhelyzetben jön el.

“A TF ellen most nagyon fontos: ne engedjük őket felpörögni, hogy meglepetést okozzanak. Hajszálon múlott, hogy kiharcolták a rájátszásba kerülést. Más lelki állapotban vannak, egy pozitív töltete van ennek a szezonnak számukra és felszabadultak tudnak lenni. Ezért is törekszünk arra, hogy végig mi tudjuk irányítani a mérkőzés ritmusát, agresszívak legyünk védekezésben. támadásban pedig precízek, pontosak maradjunk 40 percen át és kihasználjuk az előnyeinket.” – tette hozzá a győriek vezetőedzője, akit zárásul arról kérdeztünk, hogy miben látja a rivális erősségét és mire hívja fel csapata figyelmét.

“Az egyik, amit előbb is mondtam, ez a felfokozott érzelmi állapot. Ezen felül is sok olyan tényező lesz ebben a párharcban is, amire figyelni kell. Szépen ötvözik a szervezett és egyéni játékot. Jó pár olyan külső posztos játékosuk van, aki képes kreatívan megbontani, szervezni és abból a helyzeteket megtalálni. Szeretnek védekezéseket változtatni. Tudnak egy számunkra furcsa alacsony szerkezetben játszani. Ezért is fontos, hogy minden egyes pillanatban koncentráltak és kellően agresszívak legyünk. A védekezésünknek stabilnak kell maradnia, mert sok helyen veszélyes a TFSE. Sok játékosra támaszkodnak, bárki elő tud lépni meghatározóvá. Ezen lesz a hangsúly, hogy mi irányítsuk a mérkőzést és kontroll alatt tartsuk a TFSE támadójátékát, az egyéni bontásokat.” – összegzett Iványi Dalma.

Fotó: Krizsán Csaba

Hirdetés