:
:

Fotó: FIBA.Basketball / Antalya Toroslar BC
Szerdán és csütörtökön rendezték az Európa Kupa 2023/2024-es selejtező párharcainak első felvonását.
Szerdán egy találkozót bonyolítottak le, ezen pedig az Antalya Toroslar BC és a Sportiva Azoris Hotels mérkőzött meg egymással. Bár a portugál csapatnak jóval nagyobb a tapasztalata az Európa Kupában, ettől függetlenül a török alakulat volt a találkozó favorit, amit végül be is bizonyítottak, s végül magabiztos 66-49-es győzelmet arattak ellenfelükkel szemben. Ahogy arra a beharangozónkban is kitértünk, az Antalya idén igyekezett biztosra menni és Kelsey Bone, illetve Destanni Henderson személyében tapasztalt játékosokat igazolt, akik már ezen a meccsen megcsillantották tudásukat. Mind a ketten 20-20 ponttal zárták az összecsapást, Kelsey Bone ráadásul 17 lepattanót is összeszedett, így tehát dupla-duplát jegyzett. A Sportiva Azoris Hotels együtteséből Audrey Warren volt a legeredményesebb 13 ponttal, míg Monique Soares Pereira neve mellé 18 lepattanó került.
Csütörtökön került sor a CS Universitatea Cluj és a Eleftheria Moschatou párharcának nyitányára. A kolozsvári gárda két ukrán és egy amerikai légióssal futott neki a nemzetközi megmérettetésnek, míg a görög alakulat jó nevű légiósokkal igyekezett letenni a névjegyét nemzetközi porondon. Ez végül sikerült is, hiszen a szerdai találkozóhoz hasonlóan, ezen a mérkőzésen is magabiztos siker született. Az első negyedben még szépen tartották magukat a románok, sőt, a harmadik etapot is megnyerték, a meccs többi szakaszában azonban abszolút a görög együttes dominálta a parkettet. Ennek köszönhetően pedig végül 62-47-es győzelmet tudott aratni. A nyertes csapatot a dupla-duplát jegyző Katarina Zec húzta, méghozzá 22 dobott ponttal és 11 lepattanóval, míg Emily Katherine Kiser 10 pontot ért el. A román gárdában szintén egy játékos jutott dupla-dupláig, Alexis Pomaikai Gabriel Pana 10 ponttal és 13 lepattanóval zárt.
Az utolsó párharc a cseh SBS Ostrava és a szlovák MBK Ruzomberok küzdelme volt. A rózsahegyieket a felkészülés során előbb a BKG, majd a DVTK ellen is láthattuk, s mindkét alkalommal a magyar csapat ünnepelhetett győzelmet. Ahogy azt korábban is kiemeltük, érdekesség, hogy az MBK Ruzomberok csapatában csupán két légiós található, míg az Ostrava keretében több olyan játékos is szerepel, akiket az évek során rendre korosztályos Európa-bajnokságokon láthattunk. Éppen ezért, elég nehéz lett volna előre megítélni az erőviszonyokat, így nem is csoda, hogy végül a mérkőzés is kiélezetten alakult. A meccsre leginkább az első negyed eseményei nyomták rá a pecsétet, a rózsahegyiek ugyanis hihetetlen magabiztossággal indították a találkozót, aminek köszönhetően a Ostrava ezután márcsak kapaszkodni tudott. Az MBK Ruzomberok végül 59-45-ös sikert aratott, a mezőny legjobbja pedig a 17 pontos Olha Yatskovets volt. Dominika Urbanova 15 pontot ért él.
Európa Kupa selejtező – I. mérkőzés
Szeptember 20., szerda
Antalya Toroslar BC – Sportiva Azoris Hotels 66-49 (21-7, 6-17, 18-10, 21-15)
Szeptember 21., csütörtök
CS Universitatea Cluj – Eleftheria Moschatou 47-62 (11-11, 11-20, 19-15, 6-16)
SBS Ostrava – MBK Ruzomberok 45-59 (11-18, 9-9, 10-11, 15-21)
A kuparendszerű oda-visszavágós párharcokban a visszavágókat jövő héten szerdán, illetve csütörtökön rendezik!

Fotó: FIBA.Basketball / MBK Ruzomberok
