Hirdetés
Magyarország

Első felkészülési tornája után van a TFSE-MTK



:

:

Hirdetés

A hétvégén a TFSE-MTK Besztercebányán vett részt nemzetközi erőfelmérőn és végzett az élen a négycsapatos mezőnyben. Magyar Bianka vezetőedzőt kérdeztük az első benyomásokról és a felkészülés menetéről.

A TFSE-MTK Besztercebányán az AZS Politechnika Korona Krakow, a BDŽ ŠK UMB Banská Bystrica és az MBK Stará Turá alakulatát előzte meg. A torna legjobbjának a szervezők a budapesti gárda szerb légiósát Kristina Arsenic-et választották.

Fotó: TFSE-MTK

„Szépen lassan alakulunk. Nyilván még nagyon sok munka van hátra. A besztercebányai tornának sem az volt a lényege, hogy megnyerjük, hanem az, hogy gyakoroljunk. Felmérjük azt, hogy hol tartunk valójában.” – kezdte a visszatekintését Magyar Bianka, majd így folytatta: „Ott a légiósok közül csak a szerb Kristina Arsenic volt velünk. Ő játszott is és a torna MVP-jének is megválasztották. Hétfőn érkezett meg hozzánk a két amerikai játékosunk. Orvosi vizsgálaton vesznek részt és csütörtökön fognak majd először edzeni. Két és fél hetünk van hátra, amíg szeptember 27-én a DVTK-t fogadjuk. Készülünk és erre az időszakra még három edzőmeccset kötöttünk le.”

Minden újonc esetében a legfontosabb, hogy az A-csoport ritmusát mennyire tudja felvenni, illetve miként alkalmazkodik az élvonal által megkövetelt keménységhez.

„Folyamatosan ezen dolgozunk.” – válaszolta felvetésünkre Magyar Bianka. „A hétvégi torna olyan szempontból nem kedvezett, hogy mi voltunk a legerősebb csapat. A felkészülési meccseket jobb erősebb riválisok ellen játszani. Most jönnek majd az erősebb csapatok. Arra viszont jó volt a szlovákiai torna, hogy gyakoroljunk, magabiztosságot szerezzünk és azon dolgozunk, hogy a keménységet, sebességet fel tudjuk venni. A következő két hetet megnyomjuk és utána már leginkább taktikailag fogunk készülni. Jó erőnléti edzőnk van Vas Bence személyében, aki úgy gondolom, hogy kiváló munkát végez. Szeretnénk jól szerepelni a bajnokságban!” – tette hozzá a TFSE vezetőedzője.

A légiósokat tekintve egyes posztra Chanise Jenkins és hármas-négyes posztra Alisia Jenkins érkezett.

„Abszolút húzóemberek lesznek.” – jellemezte a légiósokat Magyar Bianka. „Kristina már régebb óta velünk edz. Tegnap találkoztunk a két amerikai játékosunkkal. Remek embereknek tűnnek az első benyomások alapján, illeni fognak a csapatunkba. Azt az elképzelést, amit mi a másodedzőmmel Hegedűs Péterrel elgondoltunk, hogy egy agresszív, lelkes csapat képét mutassuk végig, abban segítségünkre tudnak lenni. Az volt a fontos nekünk, hogy emberileg illeszkedjenek a közegbe és Kristina, illetve a két amerikai játékosunk is megfelel ezen elvárásoknak. Keményen dolgozó, elszánt és alázatos játékosok.”

Hirdetés