Hirdetés
Archivum

ELTE-BEAC Újbuda – TFSE döntõ lesz az Amatõr Bajnokságban



:

:

Hirdetés

Szombaton lezárultak az ANB elõdöntõi párharcai. A fináléban az ELTE-BEAC Újbuda – TFSE csap össze.

Az erõviszonyok az elsõ mérkõzésekhez hasonlóan alakultak. A BEAC és a Szeged között nagyobb, a TFSE és a Nyíragyháza között kisebb differencia mutatkozott.

Az ELTE-BEAC Újbuda 74-45-re gyõzte le a Szegedet és ezzel 2-0-ra nyerte az elõdöntõ párharcot. Már az elsõ negyed végére kétszámjegyû különbség alakult ki a csapatok között. A nagy differenciát a 26-8-as harmadik szakasz hozta el. A BEAC Lelik Réka nélkül is érvényesítette fölényét. Barna Judit 22 ponttal és 14 lepattanóval dupla-duplát ért el.

A TFSE 76-74-es gyõzelmet aratott Nyíregyházán és ezzel szintén 2-0-ra nyerte az elõdöntõt. A mérkõzés kiegyenlített játékot hozott. A második negyedben 27-19-nél és 33-25-nél volt 8 pontos elõnye a TFSE gárdájának. Ezt követõen a Nyíregyháza a félidõre 40-38-ra felzárkózott, majd a harmadik negyed elején a vezetést is át tudta venni.

A csapatok fej-fej mellett haladtak a végjátékig, ahol az utolsó percben 74-72-re még a Nyíregyháza vezetett. Innen Miháczi Diána egyenlített, majd a 29 ponttal a mezõny legeredményesebbjének bizonyuló Mányoky Judit két büntetõje hozta meg a gyõzelmet a TFSE csapatának.

A döntõ párharc, mely az egyik fél második gyõzelméig tart, a tervek szerint a május 20-i hétvégén veszi kezdetét.

Eredmények

ELTE-BEAC Újbuda – Szegedi Kosárlabda Egylet 74-45 (24-10, 8-9, 26-8, 16-18)
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc végeredménye 2-0 az ELTE-BEAC Újbuda javára.

Nyíregyházi Kosársuli – TFSE 74-76 (14-18, 24-22, 16-16, 20-20)
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc végeredménye 2-0 a TFSE javára.

Hirdetés