:
:
Pénteken kezdetét veszi Sopronban a 2019-es nõi kosárlabda Euroliga Final4. Az esemény hivatalos kiadványába a FIBA munkatársai néhány érdekességet csokorba rendeztek. Ezekbõl szemezgettünk.
Fotó: FIBA.Basketball
– Az UMMC Jekatyerinburg, a Dinamo Kurszk és a házigazda Sopron Basket a 2018-as Final4 mezõnyének is tagja volt.
– Nyolc év után elõször nem jutott török csapat az Euroliga ezen szakaszába.
– A Szpartak Moszkva 2010-es címvédése óta egyetlen gárda sem tudta egymást követõ két évben elhódítani a trófeát.
– Magyarország harmadik alkalommal rendez Euroliga Final4-t. 2018-ban Sopron, míg 2004-ben Pécs volt a házigazda.
– 2004 óta mindössze három európai játékos kapott MVP címet. Közülök ketten Alba Torrens (2011, 2014) és Emma Meesseman (2018) idén is ott lesznek a tornán. A harmadik európai MVP a nevezett idõszakban Ann Wauters (2004) volt.
– Az elmúlt 11 évben csak Alba Torrens és Diana Taurasi hódította el kétszer az MVP címet.
– A négy vezetõedzõ összesen kilenc Euroliga elsõséggel büszkélkedhet. Natalia Hejkova ötszörös, Lucas Mondelo kétszeres, míg Miguel Mendez és Roberto Iniguez egyszeres gyõztes.
– A 2019-es mezõnyben az UMMC Jekatyerinburg négyszeres gyõztes, míg a Dinamo Kurszk és az USK Praha egyszer-egyszer hódította el a trófeát. A Sopron Basket legjobb eredménye a 2018-as második hely.
– Az UMMC Jekatyerinburg – Sopron Basket párosítás az elõdöntõben a tavalyi finálé megismétlése. A másik elõdöntõs párosítást nézve pedig az USK Praha hét nekifutásból egyszer sem tudta eddig legyõzni a Dinamo Kurszkot.
– Alyssa Thomas az egyetlen játékos a mezõnyben, aki szerzett pontok, lepattanók és gólpasszok terén a legjobb átlagokkal rendelkezik a csapatában.
– Breanna Stewart az egyetlen játékos, aki 20 pont felett átlagol eddig a sorozatban.
– A csapatstatisztikákat tekintve a Dinamo Kurszk értékesítette a legtöbb büntetõt és a játékosaik osztották ki a legtöbb blokkot.
– Az UMMC Jekatyerinburg átlagolta a legtöbb pontot, lepattanót és gólpasszt idén, illetve nekik a legjobb a mezõnymutatójuk.