Hirdetés
USA

Erica McCall is kiállt a társadalmi igazságtalanságok ellen

Hirdetés

Szombaton az ABC kaliforniai csatornájának műsorában Erica McCall és édesapja Greg McCall szerepelt. Közéleti témákban kérdezték őket és George Floyd halála után a társadalmi igazságtalanságok ellen szólaltak fel.

A rasszizmus elleni kiállás minden eddiginél fontosabb most az Egyesült Államokban is. Nagy jelentősége van annak, hogy minden közösségben megszólaljanak a véleményformáló szereplők. A McCall-család a kaliforniai Bakersfield-ben egyértelműen ezt a szerepet tölti be. Az ABC erről kérdezte Ericát és édesapját.

Amikor olyan emberrel találkozok, aki nem érti a helyzetünket, akkor nem szabad indulatosnak lenni. Meg kell osztani a tapasztalatainkat és remélhetőleg erre reflektálva megváltozik, ahogy gondolkoznak a kérdésről.

– mondta Erica McCall, aki arról is beszélt, hogy az afroamerikaiak mind a mai napig hátrányból indulnak. Felidézte, hogy gyermekként meg kellett birkóznia azzal, hogy a bizonyos 1%-hoz tartozott. Nagy nyomás alatt áll a fekete közösség, mindig arra kell törekedni, hogy az elvárásoknak megfelelően viselkedjenek és így annak megfelelő szemmel nézzen rájuk a külvilág.

Erica McCall összefogást sürgetett az interjúban. Kiemelve, hogy fekete nők összefogva, egységet mutatva komoly erőt képviselhetnek.

A rendkívül tanulságos beszélgetés teljes egészében megtekinthető az alábbiakban: