Hirdetés
USA

Erica McCall kezdeményezésére már a tengerentúli sajtó is felfigyelt

Hirdetés

Szekszárdról történő hazaérkezése után 14 nap kötelező karanténba kellett vonulnia otthonában Erica McCall-nak. Ezt az időt sem tölti azonban tétlenül és a napokban készített videóira már a tengerentúli sajtó is felfigyelt.

McCall azt találta ki, hogy a karantén ideje alatt minden nap előad egy ismert zenés-táncos jelentet. A legutóbbi videóiba már a családot is bevonta. A Bakersfield Delivered lapnak nyilatkozva a kiváló szezont teljesítő center hangsúlyozta, hogy sokan a bezártság alatt nehezen találnak motivációt a mozgáshoz. Erre szeretne a tánccal egy alternatív és szórakoztató módot kínálni.

Szerettem volna a követőimet mozgásra ösztönözni és egy kicsi fényt hozni a napjaikba ezekben az őrült időkben. A tánc ideális arra, hogy valamennyire szebbé tegyem a napokat és remélem sikerül többeket arra bátorítani, hogy addig is mozogjanak, amíg otthon vannak.

– mondta Erica McCall, akit a magyarországi szezon befejezéséről is kérdeztek. Elmondta, hogy elsőre a zárt kapus hír sokkolta, mert számára sokat jelent a közönség. “Én tőlük kapom az energiámat.” – tette hozzá, majd ezt a bejelentést már a szezon törlése követte. Elsősorban szakmailag maradt benne hiányérzet. “Csalódás, mert úgy éreztem, hogy lenne lehetőségünk megnyerni az egészet. Jól játszottunk és így nehéz volt elengedni.” – mondta.

A WNBA-s szereplésről McCall nem tett le. Tavaly mindössze 15 meccsen léphetett pályára az Indiana Fever-nél. Ezúttal is szeretné átvészelni a keretszűkítést és tétmeccseken több lehetőségre számít a jól sikerült a magyarországi szezonja alapján. A bajnoki alapszakaszban 25.1 perc alatt 60%-os mezőnymutatóval 14.5 pontot átlagolt és meccsenként leszedett 8.8 lepattanót.

Ha tudok ilyen magabiztos lenni, akkor képes lehetek rá.

– fejtette ki reményeit a csapatba kerülés kapcsán a Bakersfield Delivered munkatársának.

A teljes riport videókkal itt olvasható:

Fotó: MKOSZ – Rébay Viktor