Hirdetés
Magyarország

Értékelések a Bourges – Sopron találkozó után



:

:

Hirdetés

Győzelemmel mutatkozott be a Sopron Basket az Euroliga 2020/2021-es kiírásában. A soproni klub hivatalos honlapjának segítségével nézzük, hogy a főszereplők miként értékeltek.

Olivier Lafargue (vezetőedző, Bourges Basket): Olyan mérkőzést játszottunk, amilyet szerettünk volna, próbáltunk végig meccsben maradni. Nem voltunk messze a sikertől, de a hajrában Gabby Williams, Jelena Brooks és Briann January nagyszerű dobásokat mutatott be. Kicsit csalódott vagyok a kialakult különbség miatt, amit sikerült csökkentenünk a második félidőben, ám végül tíz pont lett közte. Pihenünk és készülünk a Landes ellen! Küzdünk a győzelemért, ahogy ezen a napon a Sopron ellen is tettük. Gyorsan átprogramozzuk az agyunkat és a következő összecsapásra koncentrálunk, elvégezzük a szükséges munkát!

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Nagyon fizikális mérkőzés volt. A Bourges azt a játékot játszotta, amire számítottunk tőlük. Keményen dolgoztak a lányok, és még ha nem is volt olyan kiélezett a mérkőzés, mi nagyon örülünk annak, hogy győzelemmel kezdtük a szereplést az Euroligában.

Fegyverneky Zsófi (Sopron Basket): Nagyon kemény mérkőzés volt, de erre is számítottunk. Tudtuk, hogy a magassági és fizikális fölényüket próbálják majd kihasználni a palánkok alatt, ezért arra kiemelt figyelmet fordítottunk, hogy ezt megakadályozzuk, és ez a mérkőzés nagy részében sikerült is. Hatvan ponton tartottuk őket, támadásban pedig megtaláltuk azokat az embereket, akik a kulcspillanatokban elő tudtak lépni. Örülök, hogy az első Euroliga-meccsünket sikerült megnyerni!

Briann January (Sopron Basket): Nagyszerű sikert értünk el csapatként! Mindenki, aki ma pályára lépett, hozzátett valamit, és ezért tudtuk megnyerni a mérkőzést. Gratulálok a Bourges-nak is, mert nagy kihívás elé állítottak minket. Csapatként együtt dolgozva győztünk, de a következő mérkőzésre fel kell javulnunk.

Fotó: FIBA.Basketball

 

Hirdetés