:
:

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ
Hétfőn és kedden Portugáliával vívott felkészülési mérkőzéseket a magyar válogatott. A mieink 79-65-ös és 61-57-es győzelmet arattak ezeken. A keddi találkozót követően Székely Norbert szövetségi kapitány foglalta össze a tapasztalatait.
A Szlovénia elleni múlt heti két magabiztos siker után a héten Portugália ellen folytatta edzőmérkőzései sorát az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott. Önmagában már a két rivális eltérő játékstílusa miatt is más karakterű mérkőzéseket vívott nemzeti csapatunk, mint Szlovéniában, ugyanakkor ezen találkozókról újabb értékes visszajelzéseket kapott a szakmai stáb.
„Túl vagyunk négy meccsen. Még pontos képet nem kaptunk, de már sokkal több információval rendelkezünk – különösen a mostani két összecsapás után. Kifejezetten fizikális, rendkívül határozottan küzdő csapat a portugál, amelyik kevésbé tud jól kosárlabdázni. Ezt keménységgel ellensúlyozzák és mi nem vettük fel minden helyzetben az elénk dobott kesztyűt.” – hangsúlyozta a keddi találkozót követően Székely Norbert, majd hozzátette:
„Természetesen a két győzelemnek örülünk és annak különösen, hogy voltak jó momentumaink. Ezek elsősorban akkor jöttek, amikor mozogtunk lábon. Amikor pedig helyben akartunk labdát kapni, nem csináltuk meg a jó elszakadásokat, nem voltak előkészítő mozgásaink, amikor a védekezésben kilyukadt az egy-együnk, akkor bajba kerültünk. Ezeket a szituációkat már egy kis fogással, egy kis ütközéssel rendre le lehet lassítani és nem mindig reagáltunk erre jól. Ezért hasznos, ha egy felkészülés során ilyennel is találkozunk, mert az Európa-bajnokságon, ha nem is ilyen rendkívüli, de mindenképpen lesz rajtunk presszió.”

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ
Nem volt teljes a válogatottunk kerete, emiatt viszont több helyzetben több játékost meg tudott nézni a szakmai stáb.
„Látni kell, hogy nem játszott még Cyesha Goree ezen a négy mérkőzésen. A második portugálok elleni találkozót kihagyta Határ Bernadett és Kiss Virág, Studer Ági egy medvepuszi miatt nem tudott végig pályán lenni, amikor szükségünk lett volna rá. Ezek is hozzátartoznak a munkánkhoz és részei a felkészülési időszaknak, de nem is baj, mert a többiektől is látunk dolgokat. Ezek között csomó pozitív van és természetesen olyan is, ami nem tetszik.” – mondta Székely Norbert.
A magyar csapat kedden helyenként alacsony szerkezetben szerepelt „Nem voltunk olyan mozgékonyak, mint kellett volna. Ebben a szerkezetben keveset fog játszani ez a válogatott. Az Európa-bajnokságon olyan centerek ellen kell majd dolgozni, akik magasabbak, erősebbek, így nem hiszem, hogy hosszú távon ezt fogjuk tudni csinálni. Ezt a mait sem így terveztük. Kiss Virág egy kisebb problémával küzd és kedd reggel derült ki, hogy nem játszhat.” – tette hozzá a szövetségi kapitány, aki Határ Bernadett állapotára is kitért.
„Azt látom, hogy javul a térde. Minden edzésen tudjuk használni, de egymást követő napokon két meccsre nem alkalmas még. Szeretnénk felépíteni, hogy játszhasson ilyen helyzetben, mert ez vár ránk az Európa-bajnokságon is. Az látszik, hogy egy kicsit bedagad a térde, de az orvosok szerint sérülésveszély nincs és tudja ezt a játékot csinálni. A hétfői 18 perc ebben fontos lépcsőfok volt. Az lesz a kérdés, hogy ezen a helyzeten pszichésen miként fog átlendülni, ami nagyon nehéz.” – fogalmazott Székely Norbert.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ
A magyar csapat a felkészülési mérkőzéseinek feléhez érkezett. Egészen pontosan át is lépte azt. Az U20-as válogatott ellen péntekre tervezett találkozó elmarad. A felkészülés jövő héten Sopronban folytatódik, ahol majd június 9-én és 10-én Spanyolország lesz a rivális.
„A tavalyi tapasztalatok alapján tudtuk, hogy a portugálokat jó meghívni és megfelelő lehetőséget biztosítanak az ellenük vívott mérkőzések az információgyűjtésre a játékosokról, illetve a játékunkról. A számszerű eredmények ellenére nem hiszem, hogy a portugálok erősebbek, mint a szlovénok. Azt viszont tudom, hogy a spanyolok a legerősebbek a riválisaink közül. Fel kell kötni a gatyánkat, ha azokon a mérkőzéseken eredményt szeretnénk elérni. Talán Európa legerősebb válogatottja. A mi oldalunkról egy biztos, hogy addigra kialakul az Európa-bajnokságra tervezett keret. A két nap alatt nem 17 emberrel fogunk játszani, mint tettük eddig, hanem egy jóval szűkebb rotációval. Ebbe az irányba kell haladni. Eddig volt a szélesítés, most pedig tudatosabban zárunk be bizonyos dolgokat.” – mondta Székely Norbert, aki az első keretszűkítésről is beszélt.
„Pénteken fejezzük be a tábor ezen hetét és akkor lesz egy kisebb vágás a kereten. Nem soktól, de egy két-játékostól el kell köszönnünk. A felkészülésünk jövő héten Sopronban folytatódik és akkor csatlakozik hozzánk Cyesha Goree, illetve visszatér Kiss Angelika is. Juhász Dorkáról pedig egyelőre nem tudok újabb információval szolgálni.” – összegzett a szövetségi kapitány.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ
