:
:
Vasárnap este 20 órától rendezik Zaragozában a női kosárlabda Euroliga 2025-ös döntőjét. Az USK Praha és a CBK Mersin küzd meg a trófeáért.
Új lebonyolítás debütált idén az Euroligában. Ebben az új rendszerben a hatos döntő érdekessége, hogy két gárda kiemelést élvez. Nos, ami elsőre előnynek tűnt, abból semmi nem realizálódott. Ugyanis a két kiemelt alulmaradt az elődöntőben. Nem is akárhogyan. A Fenerbahcénak gyakorlatilag esélye sem volt az USK Praha ellen. A Valencia pedig drámai csatában az utolsó másodpercekben kapott ki a Mersintől. Felmerülhet a kérdés, hogy a lendületből és a szerdai negyeddöntős sikerélményből jövő csapatok ilyen szempontból kedvezőbb pozícióban voltak, de korai lenne ebbe bármit belemagyarázni. Évek alatt rajzolódhatnak ki azok a trendek, melyek komolyabb szakmai következtetésre érdemesek.

Fotó: FIBA.Basketball
Ugorjunk a döntőre. Az USK Praha szárnyal ezen a héten, a Famila Schio és a Fenerbahce ellen is kézben tartották az irányítást Natalia Hejkova tanítványai. A Schio legyőzésekor Valeriane Ayayi és Brionna Jones remekelt. A Fener ellen pedig mellettük Ezi Magbegor a 16 pont, 16 lepattanós dupla-duplájával meghozta azt a világklasszis pluszt, ami nélkül ilyen szintű meccset megnyerni nem lehet. Valóban úgy tűnik, hogy Natalia Hejkova gárdájánál – Maria Conde januári kiesését leszámítva – minden a helyén van. Nem lehet elég alkalommal méltatni Teja Oblak karmesteri munkáját, ahogy azt sem, hogy Veronika Vorackova beküzdötte magát a kezdőbe és ez hatalmas lépés a Prágának.

Fotó: FIBA.Basketball
A Mersin kapcsán oda lehet visszakanyarodni, amit a mérkőzés utáni nyilatkozatában az elődöntőt a törököknek megnyerő Yvonne Anderson is kiemelt. Amint megvan a kémia, tudnak csapatként küzdeni egymásért, rögtön másként néz ki a történet. Képes volt mentálisan erőt mutatni a Mersin, amikor Natasha Howard kipontozódása után sem omlottak össze. Szintén fontos, hogy védekezésben is tudtak előrébb lépni. A Bourges 59, a Valencia 66 pontig jutott ellenük. Hol vannak már az őszi-téli dobópárbajaik.
A világklasszisaik lehet, hogy ritkán csillogtatják meg tudásuk legjavát, de ha megteszik, azt kulcspillanatban higgadtan tudják megtenni. Bridget Carleton 5 pontot szerzett pénteken, de a triplája két perccel a vége előtt egyenlítést ért és a 7 lepattanójáról sem szabad megfeledkezni. Ott van Marine Johannes, aki 27%-al dobott mezőnyből, a négy gólpasszából kettőt viszont a negyedik negyedben osztott ki. Lehet sorolni még a hasonló példákat. Jól látszódik az, amit a Mersin, illetve a Mersinhez hasonló elvek mentén működő együttesek kapcsán sokszor kiemelünk: lehet, hogy a tradicionális szakmai eszközökkel nehezen elemezhetőek, de bármikor bárkire veszélyesek.

Fotó: FIBA.Basketball
A finálét megelőzően érdekesnek ígérkezik a bronzcsata is. Melyik csapat emelkedik felül a csalódottságán? Az MVP-nek ismét megválasztott Emma Meesseman, illetve Gabby Williams és a tavaszra beugró Kayla McBride vezette Fenerbahce vagy az év edzőjének megválasztott Ruben Burgos által felkészített Valencia? Mindkét fél többet várt ettől a hétvégétől, az viszont nem kérdés, hogy az egy vereség még mindig jobb, mint a kettő. A szépségtapaszért mindent meg fognak tenni.
Menetrend
3. helyért
17:00 Valencia Basket Club – Fenerbahce OpetDöntő
20:00 CIMSA CBK Mersin – ZVVZ USK Praha
