Hirdetés
Magyarország

Euroliga csoportrangadó nehéz helyzetben



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés

Szerdán a tervek szerint öt mérkőzést meg tudnak rendezni az Euroliga 12. fordulójából. A magyar csapatok közül az Atomerőmű KSC Szekszárd nem lép pályára a héten, a Sopron Basketet viszont láthatjuk. A 6 győzelemmel és 4 vereséggel álló bajnoki címvédő a hasonló mutatóval rendelkező Dinamo Kurszk vendége lesz. A halasztások és a szezon egyre nehezebben követhető alakulása ellenére ezúttal sem maradhat el állandó rovatunk. Károlyi Andreát, hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes klasszisunkat, a 3×3-as válogatottunk szövetségi kapitányát kértük arra, hogy foglalja össze várakozásait a mérkőzéssel kapcsolatban.

Dinamo Kurszk – Sopron Basket 

“Ősszel magukra engedték a Kurszkot a soproniak egy nagyon jó kezdést követően, így végül 79-72-es győzelmet arattak. Ezzel az oroszországi mérkőzéssel kapcsolatban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a világvégére kell utazni és az még egy átlagos helyzetben is rendkívül megerőltető. Szombaton hiányos kerettel a Csatát verte hosszabbítás után a Sopron. Mindenki 100%-ot adott, aki pályára lépett és ez hozhat egy olyan plusz energiát, amivel behúzhatják a kurszki meccset. Bár elképesztően nehéz feladatnak ígérkezik.

Az idei Sopronra jellemző, hogy amikor kevesebben vannak és a szerkezetük nem ideális, mindig érkezik plusz. Ezt a szezon eleji mérkőzések rendre megmutatták. Amíg teljes keret esetén helyenként nehézkesebben ment a játék, addig hiányosan mindig ott volt az a kis extra. Elég csak Varga Alíz játékára gondolni a szezon elejéről, aki azt követően nem kapott vezér-szerepet. Most viszont a Csata ellen megint dobott 20 pontot. Ebben lehet bízni szerdán is. Ha másra nem, akkor ez az időszak arra biztosan jó, hogy például Alíz ismét bebizonyíthatja: lehet rá számítani.

Kérdezted, hogy mivel érdemes készülni ilyen helyzetben. Én abból indulok ki, amit játékosként is tapasztaltam hasonlóan hiányos szituációban. Ha nem a saját posztodon szerepelsz, akkor lehet gyakorolni bevett sémákat. Ezek nekünk a nehezebb pécsi időkben mindig működtek. Most leginkább a védekezésre gondolok. Ha egy olyan embert kell fognod, aki nem teljesen a te posztod, akkor még fontosabb, hogy arra koncentrálj amit az ellenfeled csinál és arra kell rávédekezni.

Kettős érzések vannak szerintem mindenkiben a Sopron Euroliga szezonjával kapcsolatban, miután ez a kurszki mérkőzés sok mindent meghatározhat a csoport végkimenetelét tekintve. Egyik oldalról az a csalódás, hogy “eddig harcoltunk és pont most van egy ilyen állapot”. Másik oldalról pedig azért nagyon megjelenhet a mutassuk meg mindenáron hangulat is. Bennem élénken élnek a nyilatkozatok, amik a miskolci és a szekszárdi bajnokik után vagy éppen a Gironától elszenvedett vereséget követően hangzottak el: nem szabad a problémákkal foglalkozni, menni kell tovább és koncentrálni a következő feladatra. Szerintem ez a helyes hozzáállás és ezt nagyon jól képviseli Gáspár Dávid.

A Kurszknak vannak nagy győzelmei és váratlan vereségei is idén. Ebből kiindulva pedig akár egy furcsa szerkezetben is foghatóak. Közhellyel élve mindig az a legjobb csapat, amelyik rendelkezésre áll. Bízzunk benne, ha már az élet úgy rendezi, hogy a szezon elejéhez hasonlóan, itt az alapszakasz végén sincs mód teljes kerettel pályára lépni, akkor az első hetekhez hasonlóan ugyanúgy szépen összeáll a Sopron és hasonlóan jó eredmények születnek. Hogy mit hozhat a folytatás? Továbbra is a legfontosabb célnak a negyedik hely és ezzel a negyeddöntőben a Jekatyerinburg elkerülését érzem. Az Európa Kupa inkább a minden rosszban van valami jó kategória, de ha ez a legrosszabb verzió alakul, akkor azt nagy esély lehet megnyerni. Egyelőre viszont ennyire ne tekintsünk előre.”

Hirdetés