Hirdetés
Magyarország

Euroliga-győzelem és bajnoki cím Czukor Dalma szemével



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Euroliga-győzelem, bajnoki cím és szerződéshosszabbítás. Eseménydús szezonon van túl a Sopron saját nevelésű játékosa, Czukor Dalma. Gáspár Dávid együttese első magyar csapatként szerezte meg az Euroliga trófeáját, majd három győztes mérkőzéssel lezárta a bajnoki döntő fináléját az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata ellen. Ezzel 15. alkalommal lett bajnok itthon a Sopron Basket. A DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban, Szedmák Zita műsorvezető Czukor Dalmával beszélgetett.

“Bevallom őszintén, szerintem az Euroliga győzelem után volt nagyobb az ünneplés – bár a bajnokit is kellőképpen megünnepeltük.” – kezdte mondandóját Czukor Dalma. A Sopron Basket 60-55-re nyert a házigazda Fenerbahce csapata ellen a Final Four döntőjében. – “Azonban, megbeszéltük, hogy csak pár napig tarthat az Euroliga ünneplése. Ugyanis, még volt hátra feladatunk, a Szekszárdra kellett koncentrálnunk. Az első két mérkőzésen még érződött a játékunkon az Euroliga-győzelem hatása. Nagyon szorosak lettek a meccsek, ez viszont jó pofon volt számunkra. A harmadik mérkőzésre fel is szívtuk magunkat. Elképesztően motiváltnak éreztem a csapatot és ez meglátszódott a játékunkon is. Ehhez motivációhoz Határ Betti hirtelen jött sérülése is hozzájárult. Az utolsó mérkőzésen már érte is játszottunk.

Az első két meccshez képest a harmadik összecsapáson egy teljesen más arcunkat mutattuk meg. Az volt az igazi Sopron Basket. Az első pillanattól kezdve uraltuk a mérkőzést, és egy élvezhető, jó meccset tudtunk játszani a Szekszárd ellen.” – fogalmazott a Sopron saját nevelésű játékosa. – “A párharc harmadik összecsapása után hihetetlen érzés volt, hogy az egész csarnok minket ünnepelt. Érezhető volt természetesen az a plusz szeretetet is, ami abból fakad, hogy törzsgyökeres soproni vagyok. Viszont, azt gondolom, hogy ezt a szeretetet nem csak én kapom. Az egész csapat élvezheti a szurkolók és az egész város végtelen támogatását, amiért nagyon hálásak vagyunk.”

Márciusban, a Sopron Basket a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Czukor Dalma a 2022/2023-as évadra hosszabbított a klubbal. A fiatal játékosa következőnek idén nyújtott teljesítményét értékelte.

“A szezon elején, egy sérülés miatt három hónap kihagyás várt rám. Azt gondolom, hogy jó ritmusban tértem vissza a pályára. Kellő önbizalmat kaptam mind játékostársaimtól, mind pedig az edzőktől. Ezeknek köszönhetően, összességében egy jó szezont tudtam zárni. Az is motivált egyben, hogy jövő szezonra még nem volt szerződésem. Minél jobban szerettem volna teljesíteni, hogy itt, Sopronban folytathassam a pályafutásomat és Euroliga szintű játékossá fejlődhessek. Szerintem ez egyben jó példa a sportakadémia fiatal darazsas játékosainak is. Láthatják, hogy én is megmásztam a ranglétrát és, hogy bármi lehetséges.”

Hirdetés

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Hirdetés