:
:
Az UNIQA Sopron hazai pályán a papírformának megfelelõen 76-60-as vereséget szenvedett a Galatsaray-tól az Euroliga 5. fordulójában. A két gárda között a második negyed második felében alakult ki az a különbség, melyet a török sztárcsapat a folytatásban rutinosan végigvitt.
Mindig pikáns, amikor valamelyik török sztárcsapat Sopronba látogat, hiszen az Ausztriában dolgozó vendégmunkások közül rendre többen érkeznek biztatni kedvenceiket. Az osztrák-német területeken élõ török közösségben a Fenerbahce népszerûbb, ezt elsõsorban a profi labdarúgásban lehet megtapasztalni, de azért Galata hívek is akadnak szép számmal, így vendégszurkolókban és igazi meccshangulatban nem volt hiány. A beharangozónkban azt találgattuk, hogy milyen felállásban lépnek pályára a vendégek. Az évad elsõ három Euroliga meccsét kihagyó Nevriye Yilmaz nem csak, hogy játszott a Galatában, de sajnos a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta. A spanyol Nuria Martinezre viszont nem számíthatott Ekrem Memnun.
A mérkõzésen jól kezdett a soproni csapat, az a játék köszönt vissza, amivel sikerült két és fél negyeden át kifejezetten jó meccset játszani a Fenerbahce-val Isztambulban. Rögtön az elsõ támadásból Iva Ciglar talált be, majd Crvendakic triplájával 5-0-ra vezetett a Sopron. Amikor a fiatal szerb tehetség második triplája is behullott a gyûrûbe, még 10-6-ra a soproni lányok vezettek. A folytatásban Dubljevic vezérletével egy 10-2-es szériát csináltak a vendégek, de köszönhetõen Fegyverneky Zsófi szép megoldásának és Zsovár triplájának, végül mindössze 18-15-re mentek a törökök 10 perc játék után.
A második negyedet Yilmaz és Alben találatai vezették fel. Közel három percre nyúlt a soproni kosárcsend, melyet Fegyverneky Zsófi tört meg. Ezt követõen még Sara Krnjic is betalált, de a játékban nagy fordulat állt be. Kifejezetten sok hiba csúszott a soproni gépezetbe, miközben a játékvezetõk is elengedtek néhány török faultot. Bár természetesen nem rajtuk múlott az eredmény. Loyd triplája és a csúcsformában játszó Dubljevic sokadik remek megoldása 29-19-nél eredményezett elõször 10 pontos különbséget. A második negyedet egy hosszabb technikai szünet szakította meg, 31-21-nél éppen Simon Zsófi büntetõi közben az eredményjelzõ meghibásodása miatt kellett megállítani a mérkõzést. A játék 10 percet állt, de ez sem törte meg a törökök lendületét. Loyd és Yilmaz tripláival gyorsan nõtt a különbség. 43-23-nál már 20 egységgel jártak elõrébb a vendégek. A félidõt Simon Zsófi duplája zárta, de így is 18 pontos különbséget regisztrálhattunk.
A félidõben a statisztika egyértelmûen árulkodott a különbségrõl, a 30%-os soproni mezõnymutató, a 20-14-re elveszített lepattanócsata és a 10 eladott labda mind a vendégek malmára hajtotta a vizet. A harmadik negyed elején sem változott a játék képe. A mezõnybõl az elsõ 20 percben közel 56%-kal célzó török gárda pontos támadásbefejezésekkel 20 pont fölött stabilan õrizte elõnyét. Valamivel kevesebb hiba jellemezte a soproni csapatot, mint a második negyed hajrájában, de a játék képe maximálisan megfelelt az erõviszonyoknak. Sterbenz László 59-33-nál kért idõt. Ezt követõen Simon és Fegyverneky triplái zárták le a harmadik negyedet, így sikerült visszajönni 20 pont környékére. Ki kell emelni, hogy a játékrész közepén pályára került Dubei Debóra is, aki a lényegesen rutinosabb riválisok között is határozott játékkal vétette észre magát. A negyedik negyedben egyébként Weninger és Határ is további értékes perceket kapott. Végül mindhárom fiatal 10-10 percet töltött a parketten.
A záró szakasz elejét még megnyomták a törökök, hogy véletlenül se érje õket kellemetlen meglepetés. A legnagyobb különbséget 74-47-nél regisztrálhattuk. A soproni csapat azonban nem adta fel és az utolsó 4-5 percben sikerült csökkenteni a hátrányt. Weninger Virág szép tripláit mindenképpen külön is ki kell emelni. Összességében a Galatasaray minden gond nélkül hozta a szempontjából kötelezõ idegenbeli sikert. Soproni oldalon a második negyed utolsó 4-5 perce miatt lehet kisebb hiányérzet, de a mérkõzés többi részének teljesítménye megfelel az elõzetes elvárásoknak.
Eredmény
UNIQA Sopron – Galatasaray 60-76 (15-18, 10-25, 16-20, 19-13)
Statisztika
