:
:

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
Szerdán megkezdi a Villeneuve d’Ascq elleni Euroliga negyeddöntőjét a DVTK HUN-Therm. A párharc az egyik fél második sikeréig tart, az első és szükség esetén a harmadik mérkőzést rendezi a DVTK. A rajt előtt Völgyi Péter vezetőedzőt kérdeztük az aktualitásokról.
Rendhagyó módon kezdeném, de megkerülhetetlen a kérdés. Milyen állapotban volt a csapat, amikor először láttad a teljes keretet a válogatott szünet után és ehhez képest mit kaptál a pécsi bajnokitól? Kérlek, egy kicsit az emberi oldalra is térjünk ki.
Hullámvasút volt az elmúlt időszak. A lányoknak mindenképpen, de szerintem mindenkinek, aki szurkolt a válogatottnak. Nehéz megélni és túllépni rajta, hiszen karnyújtásnyira volt az a siker, ami egyben a lányok válogatottbeli karrierjének csúcspontja lehetett volna és amiért hosszú évek óta dolgoztak.
Elmaradt a katarzis, de pár nap elteltével higgadtan értékelve elmondható: a világ közvetlen élvonalához tartozó csapatokkal játszott a nemzeti csapatunk szoros, adott esetben egylabdás mérkőzéseket. Ez előremutató, amire lehet építeni, ettől függetlenül elvitathatatlan, hogy mély nyomokat hagyott mindenkiben a selejtező.
A feldolgozás folyamata még nem zárult le, hullámokban még elő-elő fog törni az érzés. Ugyanakkor mentálisan nagyon erősek a csajok és a családjuk mellett van körülöttük egy összetartó csapat, amiben mindenki számíthat az összes társa segítségére. Ráadásul nyakunkon a következő feladat, az Euroliga Final4-ért játszhatunk, az idő rövidsége is segítheti a játékosokat. Koncentrálni kell és biztos vagyok benne: mindenki mindent meg fog tenni a Villeneuve d’Ascq ellen, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
Volt más problémánk is, ami hátráltatott minket. Darcee Garbin hosszú kihagyás után tért vissza a pécsi bajnokin. A meccs végére melegedett be és ott tudta támadásban, illetve védekezésben is megmutatni, hogy milyen szintet érhet el hamarosan. Ezt is túl kellett élnie a csapatnak, ahogy azt is: mindössze két edzésünk volt, hogy felkészüljünk a pécsiek ellen és visszatérjünk a saját játékunkhoz, felvegyük a ritmusunkat.
Minden előzőekben felsorolt tényezőt figyelembe véve, nagyon örülök a győzelemnek. Erős csapatot győztünk le hazai pályáján és jól szolgálta a mérkőzés a visszazökkenést a Villeneuve d’Ascq elleni találkozót megelőzően.
Megőrizte a csapat a veretlenségét a bajnokságban. Minden józan számítás szerint a pécsi sikerrel van egy kis mozgástereket az alapszakasz hajrájára fordulva. Ezzel le lehet venni hazai fronton a terheket a lányok válláról? Legalábbis erre a rövid, de annál fontosabb időszakra.
Meg fogjuk próbálni, de minden mérkőzés más és más. Nem tudom azt mondani, hogy teljesen kizártuk a pécsi túra előtt vagy ki fogjuk zárni a következő egy-két hétben, hogy milyen fontos feladatunk és lehetőségünk van az Euroligában. Óhatatlanul nagyobb fókusz kerül erre most, de ez egy teljesen természetes folyamat minden érintett csapatnál.
Ettől függetlenül szombaton ugyanolyan fontos lesz a TFSE-MTK elleni bajnoki összecsapás is. Nem beszélhetünk arról, hogy előre pihentetni lehet a játékosokat. Természetesen mérkőzésen belül nyílhat erre lehetőség, de a szombati bajnoki ellenfelünk jó csapat lesz. Ezt követően ráadásul győri és a szekszárdi vendégjáték is vár ránk, fontos állomásai az alapszakasznak.
Ugyanolyan fókusszal kell minden mérkőzésnek nekimenni, ahogy eddig is tettük. Nem vagyunk rossz helyzetben és ezt megpróbáljuk kihasználni a folytatásban.
Ugorjunk a nemzetközi porondra. Januárban négy mérkőzést vívtatok az Euroligában. Egy győzelem és három vereség a mérleg. Mit mutat számodra ezen időszak? Mi a legfontosabb tapasztalat, amiből mindenképpen tanulni kell?
Oda tudok visszakanyarodni, amiről a szezon elején – talán rögtön az első euroligás interjú alkalmával – beszéltem. Nem volt időnk bizonyos alap dolgokkal foglalkozni a szezon előtt. Januárban kellett volna változtatni a védekezésünkön ahhoz, hogy a támadásaink is lendületesebbek legyenek. Mivel kevesen voltunk, illetve fásultnak is éreztem a csapatot, így nem volt mozgásterem túl sokat változtatni.
Ez rányomta a bélyegét a játékunkra, nem tudtunk olyan szinten kosárlabdázni, ahogy a november-decemberi időszakban tettük. Ez értékes tapasztalat számomra, amiből mindenképpen tanulni kell a jövőben.

Fotó: FIBA.Basketball
Vissza lehet térni a Villeneuve d’Ascq elleni párharcban a korábbi útra?
Bízom benne, hogy sikerül visszazökkenni ez alatt a pár nap alatt. A Villeneuve d’Ascq minden hibát villámgyorsan megbüntet. Fizikálisan rettenetesen erős ellenfél, ahol majd minden poszton két közel azonos képességű játékos szerepel a rotációban. Hihetetlen távolságokat képesek befutni védekezésben. A támadásaikat pedig az egyéni fizikumra élezik ki.
Nekünk ezt csapatszinten kell kompenzálni, ami másként nem fog működni, csak ha visszakerülünk egy magasabb szintre a pálya mindkét oldalán.
Aki látott már idén vagy akár a tavalyi Európa Kupa elődöntős menetelésük alkalmával Villeneuve d’Ascq-meccset, az megerősítheti, hogy egészen egyedi stílus jellemzi a negyeddöntős riválist. Ezt lehet szimulálni edzésen? Erre fel lehet készíteni a csapatot?
Több információt kapnak a játékosok, mint egy csoportmérkőzés előtt. Ugyanakkor a pályán kell majd improvizálni és reagálni az ellenfelünk megoldásaira.
A Villeneuve d’Ascq játékosai jól alkalmazkodnak az aktuális riválisukhoz. Amire utaltál is a kérdésben, nagyon sokszor úgy tűnhet: improvizálnak védekezésben. Ez nem azért van így, mert nincs benne rendszer, hanem jól érzik meg, hogy melyik csapat hol sebezhető, melyik játékosnak van gyengébb periódusa és jól reagálják le. Hol agresszívak, hol kellően passzívak.
Nekünk csapatszinten kell jól teljesíteni. A legfontosabb feladatunk, hogy 40 percen át koncentráljunk, magas agresszivitási szinten kell tartani a védekezésünket, mert csak így lehet őket legyőzni.
Óriási az érdeklődés a mérkőzés iránt és történelmi lehetőség kapujában álltok. Mivel tud segíteni a stáb, hogy ebben a helyzetben a legjobbjukat tudják nyújtani a lányok és ne bénítólag hasson rájuk ez a hatalmas várakozás?
Amennyire csak lehet, a stábbal levesszük a csapatról a terhet. Abszolút nyugodtak lehetünk, mivel mindent megtettünk az elmúlt hónapokban és a pályán is mindent meg fogunk tenni a továbbjutás érdekében.
Plusz energiát fog adni a 3000 feletti nézőszám. Komoly esély van rá, hogy a DVTK Aréna történetében először minden jegy gazdára találjon. Nagy dolog ez, büszkék vagyunk rá, pozitívan fog hatni ránk.
Egyikünk sem játszott még Euroliga negyeddöntőt, így erre a szituációra felkészülni nagyon nehéz. Nem gondoljuk túl, tenni kell a dolgunkat, rohamozni kell hazai pályán és keményebben játszani, mint az ellenfelünk.
Rengeteg szurkolónknak okozhatunk boldog perceket, szeretnénk minden meccsen meghálálni a segítségüket. Közösen jutottunk el idáig, miért ne tehetnénk vállvetve még egy nagy lépést?

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
