Hirdetés
Archivum

Euroliga rájátszás 2012: Eldõl a nyolcas döntõ utolsó két helyének sorsa



:

:

Hirdetés

Szerdán eldõl, hogy a rendezõ Galatasaray, illetve a Fenerbahce, a Ros Casares Valencia, a Wisla Krakow, a Schio és a Jekatyerinburg mellé mely két csapat csatlakozik az Euroliga legjobb nyolc legjobb alakulata között. Az egyik ágon a Szpartak Moszkva és a Nagyezsda Orenburg, a másikon pedig a Rivas Ecopolis és a Bourges csatázik.

Az orosz-orosz párharcban eddig az idei évadban 2-2 az állás. Minkét csapat hozta hazai mérkõzését a bajnokságban és az Euroligában egyaránt. Érdekesség, hogy amíg az orosz bajnokikon csak pár pont döntött, addig a legrangosabb európai kupasorozatban mindkét gárda hazai pályán nagy különbségû gyõzelmet aratott.

A Szpartak Moszkva már történelmet írt, hiszen a csapat fennállása során elõször szenvedett vereséget orosz együttestõl nemzetközi kupában. Pokey Chatmanék természetesen szeretnék, ha ez az egy botlás lenne a legnagyobb bosszúságuk az idei szezonban. A FIBA Europe honlapjának a moszkvaiak sportigazgatója Steve Costalas nyilatkozott, aki szerint elsõsorban a rutin dönthet, méghozzá a javukra.

„Számomra elképzelhetetlen, hogy ne jussunk tovább. Az elmúlt hat szezonban hihetetlen munkát végeztünk és volt, hogy az esélyek ellenünk szóltak – például Shabtai Von Kalmanovich halála után – mégis döntõbe jutottunk és négyszer nyertünk is. Az évek során rengeteg nagyszerû csapat volt, amely végül nem jutott el a fináléig, a legjobbak azonban képesek minden nehézségen felülkerekedni. Az elsõ mérkõzésen az elejétõl kezdve a saját játékunkat játszottuk és nem engedtük kibontakozni az ellenfelünket. A második találkozón viszont egy éhes Orenburg nem engedte, hogy saját tempónkban kosárlabdázzunk. Aki éhesebb lesz és jobban koncentrál, az fog nyerni. Emellett pedig a tapasztalat is sokat számít, ezért bízok annyira a csapatunkban.” – fogalmazott Costalas.

Ami az Orenburgot illeti. A vendégeknél a második mérkõzésen 27 pontot szerzõ Katie Douglas és az elsõ két találkozón 46 pontot, illetve 17 lepattanót összeszorgoskodó Rebekkah Brunson hozták magukat a párharcban. A csapat harmadik nagyágyúja az Europa-bajnokság MVP-jének megválasztott Elena Danilochkina azonban még adós az extra teljesítménnyel. Az elsõ meccsen nem talált a gyûrûbe, a másodikon pedig mindössze 10 pontot szerzett. Az Orenburgnál nem titkolják, hogy úgy lehetnek esélyeik, ha ezúttal az orosz csillagtól is több érkezik.

A másik párharcban a sérülések miatt fájhat a szakvezetõk feje. Az elsõ mérkõzésen kettõs csuklótörése után a Rivas Ecopolisnál már játszott Amaya Valdemoro, de a második találkozón megint nem léphetett pályára. Ekkor vádli sérülés hátráltatta a spanyol ikont. A Bourges-nál pedig kisebb betegség miatt Ieva Kublina nem játszhatott a második összecsapáson. Szerdán elvileg mind a ketten ott lesznek a mezõnyben.
 

Ebben a párban a mérleg két szoros végjáték, két különbözõ gyõztes. Az elsõ meccsen inkább a gallok akarata érvényesült, mégis a Rivas nyert. A második találkozón 8 perccel a lefújás elõtt 6 ponttal 58-52-re vezetett a madridi gárda, de az utolsó 5-6 percet nagyon elrontották, így fordítottak a hazaiak. A spanyoloktól Anna Cruz nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának, aki hangsúlyozta, hogy a védekezés fog dönteni.

„Fizikálisan erõsebbek nálunk, ebbõl a szempontból egyértelmûen jobban állnak. A kulcs a védekezés lehet, itt nagyobb koncentrációra van szükségünk és támadásban el kell mennünk a határig. Minél több pontot kell szereznünk.” – fogalmazott Cruz.

A szerdai program

Szpartak Moszkva Vidnoje – Nagyezsda Orenburg 15:00
Rivas Ecopolis – Bourges Basket 20:00


A találkozókról élõ, szöveges közvetítésben számolunk be itt a wbasket.hu oldalon.

A korábbi eredmények

1. mérkõzés: Szpartak Moszkva Vidnoje – Nagyezsda Orenburg 93-79 (24-24, 24-18, 29-16, 16-21)
2. mérkõzés: Nagyezsda Orenburg – Szpartak Moszkva Vidnoje 87-75 (23-17, 15-24, 26-14, 23-20)

1. mérkõzés: Rivas Ecopolis – Bourges Basket 65-59 (17-13, 8-19, 17-14, 23-13)
2. mérkõzés: Bourges Basket – Rivas Ecopolis 68-60 (23-14, 19-19, 10-21, 16-6)
 

Hirdetés