Hirdetés
Európa

Euroliga rajt előtt az Atomerőmű KSC Szekszárd – Zseljko Djokicsot kérdeztük



:

:

Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés

Sikerrel vívta meg a sepsiszentgyörgyi Euroliga selejtezőt az Atomerőmű KSC Szekszárd, így felkerült a nemzetközi verseny főtáblájára. Az október 6-án kezdődő Euroliga csoportkör alkalmával a szekszárdiak Velencébe látogatnak, ahol az Umana Reyer Venezia csapata ellen lépnek pályára, 19:30-kor.

Október 6., szerda
19:30 Umana Reyer Venezia – Atomerőmű KSC Szekszárd
Velence, Palasport Taliercio

Idén áprilisban, az Európa Kupa alkalmával, már megmérkőzött a két együttes egymással, mely során a Reyer győzedelmeskedett 63-58-as arányban. A mostani, következő találkozó előtt a szekszárdiak vezetőedzőjét, Zseljko Djokics-ot kértük fel, hogy mondjon pár gondolatot a mérkőzéssel kapcsolatban.

“Egészen ideig az álmunkat kergettük, viszont nem kell tovább álmodnunk, hiszen megvalósítottuk őket. Remek teljesítménnyel felkerültünk a főtáblára, és most erre kell koncentrálnunk. Egy fiatal csapatunk van idén, de ez nem szabad, hogy hátráltasson minket, magabiztosan kell nekiindulnunk az előttünk álló akadályoknak.

A maximumot szeretnénk kihozni magunkból minden egyes mérkőzésen, és Velence lesz az első bizonyítási pont. Történelmi első meccs lesz ez, és valamilyen szinten pozitív is, hiszen az elmúlt hat hónap alatt kétszer is összekerültünk velük. Egyszer az Európa Kupa elődöntőjében, aztán pedig a Porec-i felkészülési tornán. Sajnos mind a két alkalommal két ponttal kikaptunk, de ennek ellenére hatalmas fejlődésként szolgáltak ezek a találkozók. Hiszen nem az számít, hogy hányszor kerülsz földre, hanem, hogy hányszor tudsz felállni, és ez az, ami most is számítani fog. Ugyanis lesznek nehéz szituációk a mérkőzésen is, de semmiképpen sem szabad majd feladnunk. Bátran kell játszanunk, egy olyan rendszerben, ami a saját stílusunkat képviseli.” – osztotta meg gondolatait a szakember, majd betekintést engedett a csapat jelenlegi állapotába, sérülések tekintetében:

“Idén nem a klasszikus módon zajlott a felkészülésünk, – amikor lépésről-lépésre tudjuk magunkat felépíteni – hanem minden nagyon gyorsan történt, fel voltak turbózva az események. Sok információt kellet a csapatnak feldolgoznia rövid idő alatt, és egy ilyen rohanásban benne vannak a kisebb sérülések is. Az elmúlt időszakban például Miklós Melindát hiányoltuk, aki nagyon fontos darabja az együttesünknek. Se Budapesten, se pedig a Vasas ellen nem tudott pályára lépni, de remélem, hogy a szerdai mérkőzésen már bevethető lesz. Mindent egybevéve egy teljes csapattal számolok.

A Velence nagyon sok játékossal rendelkezik, akiknek már van Euroliga tapasztalatuk. Illetve, tavalyhoz képest a csapat legalább hetven százaléka egyben is maradt. A gyors játék jellemző rájuk, szeretnek sok átmeneti játékot játszania, tehát a kulcs kérdés az lesz, hogy ezt hogyan fogjuk tudni megállítani. Bele kell őket kényszeríteni az 5:5 elleni játékba, és nem szabad hagynunk, hogy a támadások első pár másodpercében kosarat tudjanak szerezni. Ha ez sikerül, akkor onnantól kezdve mi fogjuk tudni kontrollálni a mérkőzés ritmusát. Összességében, én remélem, hogy egy nagyon jó meccset fogunk tudni játszani!” – fejezte be gondolatmenetét Zseljko Djokic vezetőedző. 

Fotó: FIBA.Basketball / Atomerőmű KSC Szekszárd

 

 

 

Hirdetés