Hirdetés
Magyarország

Euroliga rajtra készülve – Zseljko Djokicsot kérdeztük



:

:

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés

Október 26-án Prágában elrajtol a 2022/2023-as Euroliga-szezon az Atomerőmű KSC Szekszárd számára. Zseljko Djokics vezetőedzővel beszélgettünk az ide vezető út kihívásairól, a játékoskeretben bekövetkezett változásról, illetve a ZVVZ USK Prága elleni várakozásokról.

Október 26., szerda
19:00 ZVVZ USK Praha – Atomerőmű KSC Szekszárd
Prága, Kralovka Aréna

“Ahogy azt már korábban is említettem, összesen hat hét alapozással kezdhettük meg az idei bajnokságot, amiből majdnem, hogy csak az utolsó héten tudtunk teljes kerettel edzeni. Különböző okokból kifolyólag, de sok volt a hiányzónk a felkészülés során, ami igencsak hátráltatta a munkánkat – leginkább taktikai szempontból. Idén rengeteg új játékosunk is van, míg a csapatok többsége a tavalyi keretre építkezett. Ezeket a játékosokat mind védekezésben, mind pedig támadásban be kellett szoktatnunk, rendszerbeli kapcsolatokat kellett velük kialakítanunk. Tulajdonképpen az alapoktól kellett kezdenünk a felkészülést. Ez, bár a létszámbeli hiányosságok miatt sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, mostanra már mondhatni, hogy vannak előrelépések. Csapatszinten továbbra is vannak hiányosságaink, de egyéni szempontból elég nagyot ugrottak a játékosok – a légiósok és a fiatalok egyaránt. Úgy gondolom ez a bajnoki teljesítményünkön is meglátszik.” – kezdte az elmúlt időszak értékelését a szekszárdi együttes vezetőedzője. – “Egy BEAC elleni vereséggel indítottuk a szezont. Ez nagy csalódás volt, mert nem tudtuk megvalósítani, amit szerettünk volna. Le kellett vonni a tanulságokat, még keményebben dolgozni, kijavítani a kisebb-nagyobb hibákat. Az utolsó lejátszott mérkőzésünkön, a DVTK ellen már a szebbik arcunkat mutattuk. Bár ellenük is voltak alapvető hibák, amik később a győzelmünkbe is kerültek, mégis meglátszódott az eddigi fejlődés. Azt tudom mondani, hogy továbbra is egyfajta alakuló fázisban van a csapat, de dolgozunk tovább, és így indítjuk az Euroliga-szezont.” – fogalmazott Zseljko Djokics.

 A tavalyi sikerrel megvívott selejtező után idén már a főtáblán kezdi meg szereplését az Euroligában az Atomerőmű KSC Szekszárd. Sokáig kérdéses volt, de végül nyáron kedvező döntés született a KSC számára.

“Elég bonyolultan zajlott a főtáblára kerülésünk – sok volt a bizonytalanság. Emlékszem, még Bodrogváry Iván Úrtól érkezett az információ, hogy idén is selejtezőt kell játszanunk, de végül a pontszámok nekünk kedveztek és megkaptuk a hírt, hogy főtáblások leszünk.

Ha az egész Euroliga mezőnyt nézem, akkor rendkívül nehéz helyzetben vagyunk. Ahogy azt korábban is említettem, rengeteg csapat a tavalyi keretre építkezve folytatta az idei munkát. Nálunk viszont, szinte teljesen kicserélődtek a játékosok. Múlt évhez képest összesen négy játékost igazoltunk, három olyan légióssal, akikben bár nagy a potenciál, tulajdonképpen még nem bizonyítottak nemzetközi szinten. Ezen kívül a magyar magunk is rendkívül fiatal. Ebből kiindulva, idén az Euroliga egy hatalmas kihívás lesz mindenki számára. Sokkal fizikálisabb, gyorsabb ritmus, teljesen új impulzusok. Érdekes lesz látni, hogy miként alkalmazkodnak a játékosok.

Nagyon erős a mezőny is. Kapásból két olyan ellenféllel kezdünk, akik idén az Euroliga-döntő várományosai (ZVVZ USK Prága, Fenerbahce). Konkrét célokat úgy gondolom felesleges, és éppen ezért nem is tűztünk ki. Szeretnénk idén megszerezni az első győzelmünket, erre koncentrálunk, és ezért mindent meg is fogunk tenni. Ahogy mondtam, továbbra is alakuló fázisban vagyunk, vagyis a hangsúlyt leginkább a saját játékunkra fogjuk fektetni. Azon leszünk, hogy minden egyes mérkőzéssel jobbak-és-jobbak legyünk. Erre mi is lenne tökéletesebb alkalom, mint az Euroliga. Szeretném, ha a nemzetközi mezőnyben tanultakat később a magyar bajnokságban is kamatoztatni tudnánk.” – mondta Zseljko Djokics, vezetőedző.

Fotó: FIBA.Basketball

Szerdán, az Euroliga 1. fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd  a ZVVZ USK Prága otthonába látogat. 

“Az Euroliga első fordulójában a Prága csapatához utazunk, akik a tavalyi szezonhoz képest méginkább erősödtek. Megtartották a keretük 90 százalékát, és pluszban hoztak extra játékosokat. Régi új visszatérő idén Valeriane Vukosavljevic, aki két-három évvel ezelőtt a Prága egyik kulcsembere volt. Az ő érkezése brutális erősítés az USK számára. Rajta kívül azonban szinte mindenki megmaradt a tavalyi csapatból. Dragana Stankovic a Sopron együtteséhez szerződött, akinek a helyére a holland Emese Hof érkezett. Értesüléseink szerint ő jelenleg sérült, de végül őt is sikerült pótolniuk. Egy szó, mint száz, bombaerős csapata van a Prágának idén és azt gondolom, hogy potenciálisan ők nyerhetik az Euroligát.” – kezdte végső gondolatmenetét a Szekszárd vezetőedzője. – “Szerintem fejlődés szempontjából pont jókor jön számunkra ez a Prága elleni mérkőzés. Rengetegszer mondtam már a játékosaimnak, hogy mire számítsanak, most majd a saját bőrükön is megtapasztalhatják. Nagy hangsúlyt fektetünk a gyors és pontos játékra, intenzitásra, ritmusra, koncentrációra és a keménységre. Most ők is láthatják majd, hogy miről is beszélek, mi az a szint, amit el kell érnünk,. Illetve, mi az, ami még hiányzik, amin még dolgoznunk kell. Ebből a szempontból az első, de talán még a második Euroliga-forduló is különleges lesz.

Ahogy mondtam, idén célként az fogalmazódott meg bennünk, hogy legalább egy Euroliga-mérkőzésen győzelmet tudjunk szerezni. Tavaly ez sajnos nem sikerült, ami nagy szívfájdalom volt mindenki számára a klubban. A Prága elleni találkozót is ezzel a mentalitással indítjuk majd. Ellenfelünk gyors támadójátékot játszik, ezért fontos lesz, hogy védekezésben miként tudjuk irányítani a mérkőzés ritmusát. Támadásban pedig minél pontosabb játékra lesz szükség. Minél kevesebb eladott labdával és jó dobásszelekcióval kell kosárlabdáznunk. Összességében tehát a kulcs a szervezettség lesz.” – zárta a beszélgetést Zseljko Djokics, az Atomerőmű KSC Szekszárd vezetőedzője.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés