Hirdetés
Magyarország

Euroliga selejtező előtt a DVTK HUN-Therm – interjú Völgyi Péterrel



:

:

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu

Hirdetés

Szerdán kezdődnek a 2023/2024-es Euroliga selejtezők. A DVTK HUN-Therm a London Lions gárdájával küzd meg a főtáblás helyért. Az első találkozót a brit fővárosban rendezik. Völgyi Pétert, a DVTK HUN-Therm vezetőedzőjét kérdeztük a csapatépítésről és a selejtezőre történő felkészülésről.

Mielőtt belevágunk az Euroliga selejtező felvezetésébe, kérlek foglald össze, hogy milyen elvek, elképzelések mentén kezdtétek az idei csapat kialakítását. A tavalyi gárdához képest az ideit hol helyeznéd el?

Az első és legfontosabb, hogy próbáltunk olyan játékoskeretet kialakítani, amelyben nem hárul irreálisan nagy szerep azokra a fiatal játékosokra, akiknek Euroligás utazások helyett a fejlődésük érdekében még konditerembe kellene járniuk vagy egyéni képzéseken részt venni. Tehát, ne essenek ki a munkából a főtáblás szerepléssel járó hétszer 3-4 napra. Ha összeadjuk, ez közel egy hónap kiesés és mivel az Euroliga még messze áll a szintjüktől, így kevés szerep hárulna rájuk és önbizalmat sem tudnának gyűjteni.

A második szempont a játékosok kiválasztásánál az volt, ha egy-egy sérülés történik – és óriási szerencse kell ahhoz, hogy kisebb vagy nagyobb sérülés ne hátráltassa a csapatot a szezon során –, akkor ne legyen megakadás a játékban. Nem tudtunk magyar magasembert igazolni, ennek a következménye, hogy öt légióssal vágunk neki az évadnak. Nemzetközi porondon mindenki játszhat, míg a magyar bajnokságban mindig lesz egy kimaradó. Ha ezt előnyünkre tudjuk fordítani, az még kedvező szituációt szülhet. Egy azonban már most biztos, hogy sokkal több kommunikációt és figyelmet igényel ez a felállás.

Összességében erősebb lehet a csapatunk, mint a tavalyi volt. Stabilabb védekezést várok. Van még egy hiányzónk Ana Tadic személyében, aki teljesen más típusú játékos, mint Cheridene Green volt. A beillesztése jövő héten kezdődik meg. Akkor lesz olyan állapotban a műtött bokája, hogy vissza tud állni a csapatedzésekbe. Vele tovább színesedhet a támadásunk és a védekezésünk is.

Felidézve a franciaországi teljesítményét, egy jó és egészséges Ana Tadic sok tekintetben bővítheti a DVTK repertoárját.

Jobban passzol és magas, erős, tipikus centeralkat. Cheridene Green robbanékony és erőszakos tudott lenni. Mivel sok jó dobó van a csapaton belül. Ha egy jól passzoló ötös játékost ügyesen használunk, az valóban nagy előnyt jelenthet.

Ana Tadic sérülésén túl is több nehézséggel találkoztatok nyáron és ősz elején. Ennek ellenére nekem kívülről kevésnek tűnik a felkészülési mérkőzések száma.

Nem így terveztük, öt mérkőzést szerettünk volna játszani. Ebből végül négy realizálódott.

Bíztunk benne, hogy a szintén Euroliga selejtezőre készülő Sepsi erős csapattal érkezik majd. Mint tudjuk, ez sajnos nem így történt. Ennek fényében különösen jó, hogy el tudtunk utazni Olaszországba, mivel egy Európa Kupás és egy Euroligás csapattal mérhettük össze az erőnket. Az MBK Ruzomberok elleni hazai találkozó is hasznosnak bizonyult. Nagy sebességgel és agresszívan dolgoztak a mérkőzés során, bár klasszikus magas center nélkül.

Már több alkalommal megtettem, de itt is szeretnék köszönetet mondani a BEAC-nak, hogy segítségünkre siettek szeptember elején és tudtunk játszani egyet az elmaradt Sepsi mérkőzések helyett. Próbáltuk kihozni a maximumot, de valóban kevés a lejátszott felkészülési mérkőzések száma.

Másik oldalról fontos hozzátenni, hogy vannak domináns poszton új érkezők, de ennek ellenére összeszokott a csapat. Az elmúlt szezonból több meghatározó játékost sikerült megtartani, ami a mi malmunkra hajthatja a vizet.

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu

Maradjunk is az Euroliga selejtezős esélyeknél. A csapatbemutatóban igyekeztem rávilágítani a szurkolóknak, hogy ez a londoni egy komoly projekt. Nem lehet amolyan „egynyári fellángolásokhoz” hasonlítani.

Az ULEB EuroCup résztvevő férfi csapat által kitaposott ösvényén próbálják a női csapatot felvinni az európai elitligába. A találkozóikat 6 ezres csarnokban rendezik és az anyagi lehetőségeik jócskán meghaladják a mi lehetőségeinket. Ez nyilván nagy előny nekik, de szeretnénk kiharcolni, hogy még egy évet várniuk kelljen az Euroligás debütálásra és inkább az Európa Kupában vitézkedjenek. Mi a tavalyi évben kőkeményen megdolgoztunk azért, hogy idén is Euroliga szereplők lehessünk.

Szerintem a selejtező két legerősebb csapatát sorsolták össze, ami egyikünknek sem szerencsés, de szeretnénk jobban kijönni ebből. Komplex csapat a London Lions. A napokban még két WNBA-s játékos érkezik hozzájuk. Nyilván a beépítésük az első meccsen nem lesz zökkenőmentes, de egyénileg kiváló játékosokról beszélünk. Még, ha ők nem állnának rendelkezésre, akkor is rendkívül erős lenne a londoni keret. Érezhetően ez egy Euroligára összeállított csapat.

Eközben viszont 11 új igazolást kell csapattá formálni, ami szeptemberben nem életbiztosítás. Zárásul itt kanyarodnék vissza a csapategység kérdéséhez, amire te is utaltál korábban.

Ez így van, de árnyalja a képet, hogy akadnak jócskán olyan játékosok, akik ismerik egymást a válogatottból. Látható folytonosság a stábban is, így a tavaly lerakott alapokra tudnak építkezni.

Nagy előny lehet hosszú távon, hogy nincsen erős hazai kihívójuk, teljes mellszélességgel a nemzetközi kupára koncentrálhatnak. Ebből természetesen most még nem éreznek semmit. Abból inkább faraghatnak előnyt, hogy előbb kezdték a felkészülést és több edzőmérkőzést játszottak.

Mivel most egészültek ki és náluk is vannak sérülés után visszatérő (vagy visszatérés előtt álló) játékosok, például Cheridene Green játékáról továbbra sincsenek információink, így én is az összeszokottságban, illetve az Euroliga tapasztalatban bízom. Tavaly szépen helyt álltunk az elitligában, ahhoz hasonló agresszivitásra, szervezett játékra van most is szükség. Bízom benne, hogy képesek leszünk erre!

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu

Hirdetés