Hirdetés
Európa

Európa-bajnoki hangulatmorzsák Valenciából



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Két játéknapon vagyunk túl a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokságon. Valenciában és Strasbourgban zajlanak a küzdelmek. A valenciai mérkőzéseket a helyszínen tekinti meg Szentendrei Áron, a PEAC-Pécs másodedzője, az NKA-Pécs junior csapatának edzője. Az első napok tapasztalatairól és helyszíni élményekről beszélgettünk.

“Én jó ideje minden nagy tornát igyekszem a helyszínen megtekinteni, hogy saját játékosaink és itt nem csak a klubnál a felnőttekre gondolok, hanem az utánpótlásban nevelkedőkre is, miként tudnak teljesíteni a topcsapatok közötti megmérettetés során.” – fogalmazott a valenciai tapasztalatszerzés céljairól Szentendrei Áron, aki hangsúlyozta: “Olyan szemmel is figyelem a mérkőzéseket, hogy merre fejlődik a játék, mi várható a jövőben, hogy ehhez tudjuk igazítani a játékosok képzését.”

A világjárvány még mindig alapjaiban határozza meg a nagy sporteseményeket. Az Európa-bajnokság előtt Alba Torrens és Tamara Abalde pozitív tesztje és kiesése komoly visszhangot kapott. “Nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra és minden előírást betartanak, mindent alaposan ellenőriznek. Főleg azután, hogy a két spanyol játékos kiesett. Bár gondolom, hogy ilyen előzmények nélkül is hasonló lenne a helyzet.” – mondta Szentendrei Áron. “Nagyon készségesek a szervezők. Ami szembetűnő, hogy mennyire szigorúan veszik a maszkviselését. Nem csak a csarnokban, zárt helyen, hanem a szabadban is. Ha már az orr alá csúszik a maszk, azonnal figyelmeztetnek. Egyébként az a benyomásom, hogy nagyon fegyelmezettek az emberek mindenhol.”

Fotó: FIBA.Basketball

A valenciai csarnokba a hatályos járványügyi szabályozás mellett 3000 szurkolót lehet beengedni. A spanyol meccseken a hangulat adott, de jelen körülmények között el kell fogadni, hogy a szervezők mozgástere nagyon szűk.

“A női kosárlabda világversenyeken már megszokhattuk, hogy a hazai mérkőzéseken kívül a többit nem nagyon látogatják. Itt is ez a helyzet. Most közrejátszik, hogy párhuzamosan zajlik a férfi labdarúgó Európa-bajnokság, ráadásul a 15, a 18 és a 21 órai kezdési időpontok egy az egyben ütköznek. Ebben a helyzetben egy kicsit túlzottnak érzem a jegyárakat. A délelőtti és az esti programra is 15-15 euró a belépő, amivel két-két mérkőzést nézhetnek meg. Ez így együtt szerintem most nagyon szerencsétlenül jön ki és akkor még nem beszéltünk arról, hogy bár sokat enyhítettek az utazási feltételeken, de még mindig nagyon körülményes beutazni. Rengeteg papírmunkát igényelt és nagyon szigorúan ellenőrizik ezeket. Ez a külföldi szurkolók életét, aki vállalkozna is utazásra, rendkívül megnehezíti.”

A csapatok két-két összecsapást vívtak és ebből már kirajzolódik, hogy miként alakul a játék ezen a tornán.

“Az “A” és a “B” csoport mérkőzéseit látom a helyszínen. A legfontosabb kérdés, ami a legtöbb világversenyre jellemző, hogy a rutinos játékosok mennyire motiváltak és mennyire tudják maguk után húzni a fiatalabb társaikat.” – kezdte tapasztalatainak összefoglalását Szentendrei Áron.

A honosított játékosok kiválasztása, szerepe egyre inkább döntő. Megy a WNBA párhuzamosan és látjuk, hogy vannak olyanok, akik nem honosítottak. Ezen felül kiemelném, hogy az edzők bátran változtatnak a védekezéseken a mérkőzések során és nyúlnak akár négyfajta rendszerhez is, ami változatosabbá teszik a játékot. Erre támadásban nehéz felkészülni és így a játékosok individualitása, döntéshozatalbeli pontossága kerül előtérbe. A topcsapatok sebessége szintén szembetűnő a kisebbekhez képest. Brutálisan felgyorsult a játék és nagy taktikai repertoárral dolgoznak a legjobbak.

– összegzett a pécsi szakember, akit kérdeztünk a játékvezetéssel kapcsolatos benyomásairól is. “Nagyon sok női játékvezetőt támogat most a pályafutása kezdetén a FIBA, ami természetesen teljesen rendben van és értékelendő törekvés, többször éreztem azonban azt, hogy rutinszerzésben kimaradtak nekik lépcsőfokok. Nem megbántva a most bemutatkozókat, de hiányzik sok esetben akár évtizedes tapasztalat játékvezetésben, ami a korábbi Európa-bajnokságokon közreműködőknél megvolt. Így becsúsztak olyan hibák, amik korábban nem voltak jellemzőek Eb-meccseken.”

Fotó: PEAC-Pécs

A spanyol válogatottnál Lucas Mondelo egyik segítője Roberto Hernandez, aki korábban a PINKK Pécsi 424 és a PEAC-Pécs vezetőedzőjeként is dolgozott. A PINKK-nél Szentendrei Áron segítette a munkáját és a barátság azóta is tart, így a valenciai ág erőviszonyait szemlélve a spanyol csapathoz jobban betekinthetünk. A torna legnagyobb meglepetése volt, amikor a nyitó mérkőzésen kikaptak a beloruszoktól.

“A spanyolok és a szerbek mellett nekem kellemes meglepetés ezen az ágon az olaszok, akik szerintem egy megnyert meccset engedtek ki a kezükből a szerbek ellen. A két játékos kiesése nagyon megviselte a spanyol csapatot. Beszéltem Robertóval és kiemelte, hogy nem is elsősorban szerkezetileg kerültek gondba, hanem érzelmileg nem tudták megnyugtatni a játékosokat. Idegesek voltak azon a nyitó meccsen, a beloruszuk eközben jól védték a 2-2-t, a spanyolok elrontották a külső dobásokat és onnantól valahol természetes volt, hogy az önbizalmukat veszítették és nem tudtak ezen túllépni.” – tette hozzá a szakember, majd egy kicsit még elemezgettük az esélyeket. Azt, hogy az Európa-bajnokságon forogva milyen a közhangulat.

“A spanyol, francia, szerb csapat kiemelkedik és ehhez tenném, hogy meglepetést okozhatnak az olaszok, a belgák és talán az orosz, cseh, svéd hármasból valaki. Nekem a másik ágról nagy kérdőjel a bosnyákok. Kíváncsi vagyok a vasárnapi bosnyák-szlovén párharcra. A szlovén válogatott eddig kicsit fakóbb és ha a bosnyákok megint nyernek, akkor ők most tényleg tudnak valamit. Én itt keresném azokat a csapatokat, akik az eredmények – szempontjukból – kedvező alakulása esetén odaérhetnek a négy közé.”

Fotó: FIBA.Basketball

Az Európa-bajnokság másik nagy beszédtémája, hogy alig több, mint egy hónap és kezdődik a tokiói olimpia. Spanyolország, Franciaország, Szerbia és Belgium érintett ott a mezőnyből. “Ez hihetetlenül nehéz kérdés, mert általában meghatározzák a célokat a válogatott program kezdetén és ahhoz igazítanak mindent a szakemberek. Ahogy meg tudom ítélni a helyszínen, érzésem szerint inkább az olimpián lenne a fő hangsúly a spanyoloknál, de egy hazai rendezésű nagy tornán nem mondhatják azt, hogy felkészülésre használják. Szerintem a szerbek könnyebben tudják Tokióra helyezni a hangsúlyt.” – mondta Szentendrei Áron.

Az, hogy két ilyen nagy verseny ennyire közel van egymáshoz, óriási kihívás. Én az utánpótlás válogatottakkal Világbajnokság, Európa-bajnokság és EYOF-megmérettetés formájában is találkoztam ezzel a helyzettel. Egy válogatott minden mérkőzést meg akar nyerni, amiatt pedig hatalmas az edző felelőssége. Neki kell felmérnie azt, hogy mennyi erőforrást tud mozgósítani és mi az a pont, amikor figyelembe kell vennie, hogy még egy következő feladat is várja. Ebben a sorozatterhelésben könnyen kiéghet egy társaság és ne felejtsük el a buborékhelyzetből adódó elzártságot sem. Folyamatos tesztek mellett a szálloda ingerszegény környezetében töltik a mindennapokat. Nem véletlenül része minden világversenynek, hogy a szünnapokon van egy kis figyelemelterelő kikapcsolódásra szolgáló program, amit most nem lehet megszervezni.

Fotó: FIBA.Basketball

A szlovák csapatban a PEAC-Pécs légiósa Nikola Dudasova is lehetőséget kap, így a játékosát a helyszínen láthatta Szentendrei Áron. A szlovákok a nyitó napon alulmaradtak a svédekkel szemben, majd legyőzték a spanyolokat megtréfáló fehéroroszokat. Vasárnap a spanyolok ellen zárják a csoportkört. A hatalmas körbeverést hozó A-csoportban nem lesz könnyű dolguk.

A fehéroroszok érzelmileg a spanyolok legyőzése után nem tudtak felpörögni a szlovákok ellen. Ez már a bemelegítésnél látszódott az arcukon. Abban bíztak, hogy valahogy csak nyernek és ugyanolyan görcsösség lett úrrá rajtuk, mint ellenük a spanyoloknak. A szlovákok fiatalokkal vannak itt, rutinosabb sztárok nélkül. Kiesett az első számú irányítójuk, Barbora Bálintová és megkapta Nikola Dudasova a karmesteri pálcát. Nem 2-3 percre kell beugrania. Érzelmi oldalon sokat adott neki, hogy élvezi a bizalmat és bizonyított is, hogy helye van a pályán. Bízom benne, hogy a bajnokságban majd nálunk is megmutatja magát. Mi első számú irányítónak hoztuk és azt látom, hogy egyre jobban kezd kiforrni a játéka.

– mondta Szentendrei Áron, aki pénteken este egy történelmi meccset láthatott. Uļjana Semjonova sokáig utolérhetetlennek hitt rekordját döntötte meg Laia Palau. A szovjet klasszis 69 Európa-bajnoki mérkőzésen szerepelt pályafutása alatt. Palau pénteken vívta 70. mérkőzését a kontinenstornák történetében. A FIBA képviselői is köszöntötték. “Ez egy nagy pillanat volt. Ha hasonlatot szeretnék mondani, akkor Iványi Dalmához hasonlítanám. Azzal, amilyen vehemenciával teszi oda magát védekezésben, amilyen alázattal fordul nagy öregként a fiatalok mellé és hozza fel őket, mind a mai napig, nagy példát állít mindenki elé. Ilyen egyéniségekre van szükség az Európa-bajnokságokon.”

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés