Hirdetés
Magyarország

Európa Kupa buborékra készül Győr – interjú Dubei Debórával



:

:

Hirdetés

Keddtől péntekig rendezik az Európa Kupa csoportkörét. Az “A” jelű négyes házigazdája Győr, ahol az UNI-Győr – MÉLY-ÚT mellett az Atomerőmű KSC Szekszárd, a török Kayseri és az ukrán Promotey szerepel. Dubei Debórát kérdeztük a győriek eddigi szezonjáról és az esélyekről.

Utoljára a novemberi válogatott szünetben nyilatkoztál lapunknak és akkor még igencsak az út elején járt a győri csapat. Azóta viszont 11 mérkőzésre nyúló győzelmi sorozatba kerültetek. Miben látod ennek az okát? 

Mondhatjuk, hogy egy szuper szezonunk van. Az igazi kulcsa ezeknek a győzelmeknek az, hogy a csapat majdnem egy korosztályú, mind a 14 játékos egy kerek egészet alkot a stábbal is. Nagyon jó a kohézió. Emellett Iványi Dalma hozzáértését emelném ki és azt, ahogy például a játékos-tapasztalatait is át tudja nekünk adni. Én röviden ezeknek tudom be, hogy ilyen jó eredményeket értünk el.

November végétől egészen a szerdai Vasas elleni mérkőzésig sűrű menetrend szerint haladt a bajnokság, 12 találkozót játszottak le. Mennyire volt nehéz ezt kezelni játékosként?

Számomra ez a szerda-szombat ritmus nem volt idegen. Tavaly, illetve előtte évekig Sopronban ezt a ritmust megtapasztalhattam. Egyénileg én azt sokkal jobban kedvelem, amikor heti két meccset játszunk. Nyilván a tested egy idő után megérzi és folyamatosan nem lehet rá ilyen terheket pakolni. Én azt gondolom, hogy számomra ez most jól jött ki, jól szerepeltem és a csapat hasznára tudtam lenni. Ezt az időszakot abszolút pozitívan éltem meg.

Néztem a statisztikáidat és a ponterős játékod mellett én egy dologra lettem figyelmes, hogy a lepattanó-átlagod most a legjobb, amióta az élvonalban szerepelsz. Ez egy tudatos döntés, amivel igyekszel színesíteni a játékodat vagy a csapat szerkezete és a mérkőzésszituációk hozták?

Tudatos olyan szempontból, mert nyilván bennem van, hogy nem csak a pont létezik a pályán. Lehet segíteni más területen is, ha például adott napon annyira nem megy a dobás. Azért az is igaz, hogy könnyebb ebben a csapatban lepattanót szerezni és a több játékperc mellett ilyen számokat hozni. Úgy tudnám összefoglalni a választ, hogy félig tudatos félig nem.

Beszélgetésünkre készülve próbáltam keresni olyan hasonlatot a jövő heti rendezvényhez, amivel párhuzamba lehetne állítani. Ilyen lenne a Magyar Kupa vagy a nyári válogatott tornák csoportköre, de ezek eléggé sántítanak. Te hogy készülsz erre a négy nap alatt megvívásra kerülő három összecsapásra? 

Igen, ez valóban rendhagyó dolog. Ilyenben még nem volt részünk, hogy egy buborékban viszonylag kevés idő alatt három nemzetközi mérkőzést játszunk nem gyenge ellenfelek ellen.

Mivel szerdán volt az utolsó bajnoki mérkőzésünk, így csütörtöktől készülünk célzottan az Európa Kupára. Fizikálisan erre a feladatra készen állunk. A taktikai dolgokba kell alaposabban beleásni magunkat addig.

Az első mérkőzésünk kedden lesz a Kayseri ellen. Én bízom abban, hogy ez az idő elég lesz arra, hogy mind a három mérkőzésre felkészüljünk és jó formát mutatva jó eredménnyel zárjuk ezt a buborékot.

A két külföldi riválisról milyenek a benyomásaid?

Megmondom őszintém, hogy még nem videóztunk. Nehéz megmondani, hogy mire számíthatunk tőlük. Annyit előzetesen lehet tudni, hogy a török csapat szeret gyors játékot játszani és védekezésben is keményen odaállnak, teszik a dolgukat.

Ezt ugyanúgy el tudom mondani az ukrán csapatról is. Ha csak a válogatottjukra gondolok, akikkel többször is találkoztunk, akkor védekezésben és harcban nagyon ott vannak. Ha tudásban nem is feltétlenül, de az akaratuk kiemelkedő és példaértékű.

A következő napokban pontosítjuk specifikusan, hogy mire kell készülni a csapatokból és ennek megfelelően nekünk miben kell változtatnunk.

Elkaptatott szerkesztői fordulat, hogy “leginkább a saját játékra kell összpontosítani”, de ilyen sorozat előtt a lebonyolításból és a bizonytalanságból adódóan szerintem erre a helyzetre mégis igaz.

Igen, ez mindig igaz. Például a pénteki edzésen is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a saját rendszereinket pontosítsuk, a védekezésünk rendben legyen. Ha nem is tudunk annyira felkészülni az ellenfélből, a saját játékunkat igyekszünk tökéletesíteni és akkor nem érhet minket nagy meglepetés.

Fotó: gyorikosar.hu

Sportolói szemszögből, amikor rövid idő alatt ennyi mérkőzés követi egymást, akkor két fellépés között mire kell figyelni leginkább?

Az a legfontosabb, hogy regeneráljuk a szervezetünket. Ott lesz a gyúrónk és ha fáj valahol, akkor ő azt egyből tudja kezelni. Ezzel szerintem nem lesz gond most sem. Nagyon fontos az, hogy meccsről meccsre a koncentráció a helyén legyen. Értem ezalatt, hogy a megbeszélteket tartsuk, a kiemelt játékosokra a figyelem végig kitartson. Sokkal többet kell ilyenkor a tapasztalatra és az elsajátított taktikai tudásra támaszkodni.

A szezon első felében a járványhelyzet adta speciális körülményekről sok szó esett. Talán most már elmondható – igaz ez akár a mindennapok fokozottabb odafigyelésére és az ingerszegény környezetre is -, hogy alkalmazkodott a mezőny.

Könnyebb már kezelni, valóban nem új számunkra. A csapatból is voltak válogatott kerettagok, akik egy külföldi buborékos helyzetet tapasztalhattak meg. Ez most ráadásul hazai rendezés. Nyilván rossz érzés és sokkal jobb lenne szurkolók előtt lejátszani, de ahogy telik az idő, már egyre kevésbé zavaró a zárt kapus helyzet is. Remélem azért hamarosan eljön az ideje, hogy visszatérhet minden a szokott kerékvágásba.

Maradva a lelki tényezőknél, ezt a 11 meccses győzelmi sorozatot tudtátok egy kicsit az önbizalom erősítésére felhasználni?

Azt biztos, hogy a győzelmek hozzájárulnak a sportolók magabiztosságához, de nem mondom, hogy el vagyunk szállva. Dolgozunk tovább nap, mint nap. Talán azt mondom, hogy 24 órát örülünk a győzelemnek vagy ha vereséget szenvedünk, akkor ugyanennyi ideig bánkódunk rajta, de a következő nap váltani kell. Megyünk tovább, csináljuk. Ezzel nincs gond.

Zárásul egy kicsit nézzük a nagyobb képet. Az Európa Kupa speciális lebonyolítással fut, megfelezték a mérkőzések számát és nem lesznek “visszaeső” Euroliga csapatok a folytatásban. A teljes mezőnyre igaz, hogy ez nagyon komoly lehetőség. 

Igen, a vírushelyzet miatt kellett találni egy megoldást és erre esett a választás. Én úgy tudom, hogy Fűzy András javasolta ezt a lebonyolítást. Én ennek nagyon örültem, amikor először értesültem erről a rendszerről. Itt is egy Final Four lesz most a szezon végén és ebbe belátható úton el lehet jutni. Akik ebből a csoportkörből továbbjutnak, azokat onnantól két mérkőzés választja el a négyes döntőtől. Ez nagy esély a csapatok számára. Én bízom benne, hogy jó helyen fogunk zárni és közelebb tudunk kerülni a Final Four-hoz.

Fotó: gyorikosar.hu

Hirdetés