Hirdetés
Archivum

Európa Kupa ellenfélnézõ: Galatasaray



:

:

Hirdetés

A héten nem rendeznek mérkõzéseket az Európa Kupában. A rájátszás január 23-án és 24-én folytatódik, immár a második fordulóval. Ebben a körben bemutatkoznak a kiemelt magyar csapatok is. Összeállításainkban igyekszünk röviden bemutatni az ellenfeleket. Az alábbiakban az Aluinvent DVTK riválisával a címvédõ török Galatasaray alakulatával ismerkedhetünk meg.

A Galatasaray együttesét talán senkinek sem kell bemutatni, aki követi a nõi kosárlabda nemzetközi történéseit. A teljes eredménysorukat felsorolni felesleges. Elég annyit mondani, hogy a török együttes 2013-ban Euroligát, majd 2018-ban Európa Kupát nyert. A kettõ között viszont nagy utat tettek meg. Komoly változások történtek a klub életében, mely során újra a labdarúgás került az elõtérbe. Nagyjából 2015-re tehetõ, amikor a többi szakosztály költségvetését jelentõsen megvágtak és ebbõl csak most kezdenek kilábalni.

A nyáron lapunkban is idéztük Marina Maljkovic egykori vezetõedzõjük nyilatkozatát, aki a tavaszi Európa Kupa siker után hagyta el a klubot. A szerb szövetségi kapitányként is dolgozó ismert edzõnõ árulta el, hogy amikor átvette 2016-ban a csapatot, minden idõk egyik legkisebb költségvetésével dolgoztak. Utána sikerült szépen felépíteni a gárdát, de éppen amiatt döntött a távozás mellett, hogy nem érezte az egyértelmû szándékot a további elõrelépésre. Ettõl függetlenül az idei évadra is versenyképes keretet raktak össze. Igaz, az Euroliga-szinttõl és a közvetlen bajnoki élbolytól messze vannak, de lebecsülni nem szabad õket.

A török élvonalban 8 gyõzelemmel és 6 vereséggel a tabella 6. helyét foglalják el. Igazán nagy skalpot az elõttük álló alakulatok ellen nem gyûjtöttek, viszont a közvetlen riválisaikat viszonylag stabilan tudták verni. Ez az igazán kiegyenlített bajnoki csatározások alkalmával még nagyon sokat érhet számukra a végelszámolásnál. Ott vannak a Török Kupa nyolcas döntõjében is, ahol a nagy riválisukkal a Fenerbahce-val mérkõznek majd a négy közé jutásért.

Az Európa Kupában a csoportkörben a lengyel Energa Torun, az orosz MBA Moszkva és a görög Niki Lefkada alakulatával voltak egy négyesben. Öt gyõzelemmel és mindössze egy vereséggel zártak. Egyedül a Torun otthonában maradtak alul, igaz akkor nagy különbséggel. Az összesített tabellán éppen a DVTK mögött a 9. helyen zártak. Emiatt nem lettek kiemeltek és kerültek össze a Gernikával, akikkel az évad eddigi legemlékezetesebb párharcát vívták. Kikaptak az elsõ meccsen óriási meglepetésre 15 ponttal, de hazai pályán 18 ponttal gyõzték le riválisukat.

Nézzük a játékoskeretüket, hiszen a kisebb célok ellenére több klasszissal találkozhatunk náluk. A legismertebb név természetesen Moriah Jefferson. Az egykori UConn-növendék, Las Vegas Aces irányító a bajnokságban 13 pont, 4.2 gólpassz, 3 lepattanó átlagnál tart, míg az EK-ban eddig 14.9 pont, 3.8 lepattanó és 3.5 gólpassz átlagot jegyez. Nem a legeredményesebb a csapatukban. Ezt a címet a honfitársa, a magas posztokon bevethetõ Victoria Macaulay birtokolja. A rendkívül jó adottságokkal rendelkezõ 193 cm magas klasszisnak a bajnokságban 12.8 pont, 8 lepattanó, az Európa Kupában kiemelkedõ 16.3 pont, 9.1 lepattanó az átlaga.

Az elõbbiekben kiemelt amerikaiak mellett még két légióst foglalkoztatnak. Monika Grigalauskyte Gyõrben is szerepelt. A rutinos litván center stabil 20 perces játékosnak számít. A bajnokságban 7.1 pont, 4.7 lepattanó, míg az EK-ban 8.3 pont, 5.5 lepattanó átlaggal rendelkezik. A 188 cm magas svéd klasszis, Farhiya Abdi pedig 10.6 pont, 4.5 lepattanó bajnoki és 9.8 pont, 4 lepattanó Európa Kupa átlaggal bír. A török magból az elnyûhetetlen irányító Isil Alben neve kívánkozik az élre. Ikonikus játékosnak számít a klubnál. Többször egyértelmûvé tette, hogy hazájában máshol nem is kíván játszani. Idén a bajnokságban 7.9 pont, 5.4 gólpassz, 4.1 lepattanó, az Európa Kupában 8 pont, 4.9 gólpassz, 4.8 lepattanó az átlaga. A hazaiak közül nemzetközi porondon még ketten kapnak több lehetõséget, a kettes poszton bevethetõ Serife Onar és a négyes Sinem Atas.

Hirdetés