:
:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
A Női NB I. A csoport 16. fordulójának rangadóján a Sopron Basket az NKA Universitas Pécs gárdáját látja vendégül.
Január 19., vasárnap
18:00 Sopron Basket – NKA Universitas Pécs
Sopron, Novomatic Aréna
Játékvezetők: Montgomery-Tóth Cecília, Goda László, Minár László Balázs (Bognár Tibor)
A soproniak a sikerrel megvívott Európa Kupa nyolcaddöntő után fordulnak a rangadóra. A Győrt kettős győzelemmel múlták felül. A második találkozón 80-62-es sikert arattak a 20 pontos Krivacevic Tijana vezetésével. Tijanával a napokban mi is beszélgettünk.
„Védekezésben javultunk fel az első mérkőzéshez képest.” – mondta Lazcka Miklós, a Sopron Basket másodedzője, amikor a Győr elleni diadal tapasztalatairól kérdeztük.
„Az egyéni felelősséget védekezésben mindenki magára vállalta és végrehajtotta, amit kellett. Örömteli, hogy nem csak nyerni tudtunk, de domináltuk is a találkozót. Ugyanakkor ez nagy erőbefektetést is igényelt, így fontos lesz, hogy hogyan tudunk regenerálódni. Támadásban hasonló dolgokhoz ragaszkodtunk szerdán, mint az első meccsen. Csak kisebb változtatásokba mentünk bele, amiket aztán ki tudtunk használni. Ettől függetlenül egyértelműen a feljavult védekezés volt a győzelem kulcsa. A mérkőzés előtt úgy fogalmaztam, hogy remélhetőleg lesz olyan, aki előrébb tud lépni egyik meccsről a másikra és Krivacenvic Tijanánál nagyon meggyőző volt, hogy milyen sokat tudott hozzátenni. Erre is szeretnénk építeni, hogy jó az, ha minden meccsen van valaki, aki előrébb tud lépni támadásban.”

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
Mindkét csapat az Európa Kupa rájátszásából fordul a bajnoki rangadóra. A pécsiek a Girona otthonában szenvedtek vereséget és ezzel búcsúztak a sorozattól. A bajnokságban a Pécs kettő, a Sopron három vereséggel rendelkezik jelenleg.
„Az Európa Kupának biztosan érezni lehet majd a hatását, de abban is biztos vagyok, hogy erre a mérkőzésre mindkét csapat nagyon nagy hangsúlyt fektet és az összes erőtartalékát mozgósítani fogja. Fontos meccs lesz, ha a tabellán elfoglalt helyezéseket nem is vennénk figyelembe, akkor is fontos és nagy meccs lenne ez a csapatoknak. Amint látni, szoros a bajnokság, a topcsapatok közül bárki elkaphat bárkit. Abszolút ki-ki meccs jön, amin nehéz meghatározni az esélyest.” – mondta a soproniak másodedzője.
A két csapat októberi öszecsapását hazai pályán 62-59-re nyerték a pécsiek.
„Fontos tanulni abból a mérkőzésből és a pécsi tapasztalatoknak fejben meg kell lenni. Azóta a csapatunk játéka nagyon sokat változott és reményeik szerint abba az irányba, ahogy most játszunk, az hatásosabb lehet a Pécs ellen. Az rajtuk is múlik természetesen, hogy nekünk ebből mit engednek, de szeretnénk úgy gondolkozni, ha jól csináljuk, amit csinálunk, azzal rá tudjuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Ez is lesz a cél.” – összegzett Laczka Miklós.
