:
:
A Sopron Basket 66-61-es gyõzelmet aratott a Castors Braine otthonában a nõi kosárlabda Euroliga 12. fordulójában. Ezzel eldõlt, hogy a Sopron ott van Európa nyolc legjobb csapata között. Már matematikailag is biztosította helyét az Euroliga negyeddöntõjében Roberto Iniguez együttese.
Jelena Milovanovic nélkül, de már Danielle Page-t soraiban tudva lépett pályára a Sopron Belgiumban. Charleroi városában a Spiroudome falai között nem volt egyedül a magyar bajnok, hiszen tucatnyi szurkoló elkísérte a csapatot erre a rendkívüli téttel bíró összecsapásra. Ezen az estén ugyanis az Euroliga negyeddöntõjéért küzdött a magyar bajnok. Nem indult jól a találkozó, a belgák az elsõ percekben 10-3-as elõnyre tettek szert. A folytatásban ráadásul Tina Jovanovic begyûjtötte második hibáját is, mely miatt cserélni kellett. Ekkor mutatkozott be Danielle Page. Az elsõ szakasz hajrájában a soproniak kaptak el egy jobb sorozatot, Aleksandra Crvendakic és Yvonne Turner találataival 12-11-re sikerült felzárkózni. 10 perc után 14-11-re vezettek a hazaiak.
A második etap elején megszerezte elsõ pontjait soproni színekben Page, majd Crvendakic triplájával 18-18-nál már egyenlõ volt az állás. Kifejezetten küzdõs meccs kerekedett, ahol fokozatosan a mieink kerültek fölénybe. Angela Salvadores kétszer is megvillant, de betalált Jovanovic is. Ennek megfelelõen 26-20-nál már 11-2-es szériában járt a Sopron. A hullámzó játékrész második fele a belgáknak sikerült jobban. Voltak szerzett labdáik, két triplájuk is célt ért és így 35-30-nál már 15-4-es sorozatban voltak. A félidõt azonban Dubei Debóra büntetõi zárták, amivel 35-32-re módosult az állás.
A harmadik negyed elején három percig nem talált be a Sopron. Ez idõ alatt a Castors Braine 41-32-re alakította az eredményt. Roberto Iniguez idõkére után Turner egy triplával törte meg a kosárcsendet. A folytatásban távolról volt eredményes Page is, miközben Crystal Langhorne és Salvadores szintén megvillant a támadások alkalmával. A spanyol légiós 2+1-es helyzetével 46-45-nél 1 pontra zárkózott fel a Sopron, majd amikor a hármasa is célt ért másfél perccel késõbb, 51-50-nél hosszú idõ után újra a mieinknél volt az elõny. A negyed utolsó percében egyik gárda sem talált be, így errõl az 51-50-es állásról vágtak neki a csapatok az utolsó 10 percnek.
A negyedik negyed elsõ találatát Jovanovic szerezte. A játékot továbbra is nagy küzdelem jellemezte, miközben két percig egyik oldal sem talált be. Crvendakic szakította meg ezt a pontszegény periódust, amikor 55-50-re módosította az eredményt. Ez már 8-0-s soproni sorozatot jelentett. A belgák erre triplával válaszoltak és innentõl egészen 57-57-ig fej-fej mellett haladt a két csapat. A találkozó utolsó négy percébe érkezve Crystal Langhorne lépett elõ vezérré. Elõbb 2+1-es helyzetet értékesített, amire triplával válaszoltak a hazaiak. Ezt követõen a soproniak amerikai centerének középtávoli kísérlete is célt ért. A másik oldalon erre Steinberga egy büntetõvel felelt, így amikor Langhorne betörésbõl is eredményesnek bizonyult, 64-61-re vezetett a Sopron. Az utolsó percben mindkét csapatnál akadt egy-egy eladott labda. Ettõl függetlenül egyértelmûen a Sopron volt higgadtabb, a meccset végül Turner két büntetõje zárta le.
A 66-61-es sikerrel a Sopron újra eljutott Európa legjobb nyolc csapata közé. Gratulálunk!
Eredmény
Castors Braine – Sopron Basket 61-66 (14-11, 21-21,15-19, 11-15)
Statisztika
