Hirdetés
Magyarország

Évadzáró támogatói vacsorát tartott az Atomerőmű KSC Szekszárd



:

:

Hirdetés

Csütörtökön este megtartotta évadzáró támogatói vacsoráját az Atomerőmű KSC Szekszárd. Az eseményről a TEOL.hu portál számolt be.

Ég és föld volt a különbség az Atomerőmű KSC Szekszárd tavalyi és idei évadzárója között – ha csak a hangulatát tekintjük. Egy éve ilyenkor szomorú hírrel szolgált Szabó Noémi szakmai és sportigazgató, aki most csillogó szemekkel, mosolyogva jelentette be, hogy fiatal játékosuk, Gereben Lívia legyőzte a leukémiát, s a klub ennek örömére gyorsan három évvel meg is hosszabbította a tehetséges bedobó kontraktusát. Szabó Noémi úgy fogalmazott: ez volt az előző idény legnagyobb győzelme.

Idézőjeles nagy győzelmekből azért így is akadt jónéhány. Djokics Zseljko együttese sorozatban harmadszor jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, s szerzett újabb ezüstöt a 2018-as második hely és a 2019-es elsőség után.

A nemzetközi kupasorozatban pedig szintén az előző volt a harmadik olyan szezon, amelyben eljutott az egyenes kieséses szakaszig a KSC.

„A koronavírus járvány miatt hivatalos végeredmény nélkül ért véget a magyar bajnokság.” – emlékeztetett Szabó Noémi.

Az alapszakaszt a harmadik helyen zártuk, és vezetőedzőnk Djokics Zseljko zseniális formaidőzítése alapján a rájátszás titkos favoritjai lettünk volna. De mivel a sportban nincs volna, se pedig ha, így már sosem tudjuk meg, hogy mit tartogatott volna számunkra ez a szezon.

– húzta alá a szakmai és sportigazgató.

Szabó Noémi kiemelte: a felnőtt csapat sikerei mellett akadémiai szinten működik utánpótlás nevelésük, ezt fémjelzi, hogy nyolc játékosuk kapott meghívót a nemzeti válogatottakba. Andi Hanna (3×3 U18), Holcz Rebeka, Horváth Dóri, Miklós Melinda, Németh Lili, Renczes Rebeka (U18), Szűcs Gréti (U16) és Popp Annamária (román U20) is magára ölthette a nemzeti színeket.

Szabó Noémi örömét fejezte ki, hogy a meghívott támogatók szinte mindegyike elfogadta a meghívásukat, mert mint fogalmazott, számukra ez egy jelzés, hogy elismerik a klubnál öt éve folyó építkezést és szakmai munkát.

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra.

– idézte végezetül az olimpiai és világbajnok ökölvívó, Muhammad Ali gondolatait a szakmai vezető, hozzátéve, hogy ők továbbra is ennek szellemiségében kívánják vezetni a legsikeresebb időszakát élő klubot.

A klub képviselői végezetül ajándékokkal köszönték meg a szponzorok és a média támogatását, mert mint Szabó Noémi hangsúlyozta, csak együtt, közösen tudnak magasabb csúcsokat ostromolni.

Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés