Évnyitót tartott a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia
:
:
Szombaton megtartották a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia évadnyitóját. Az eseményen a tavalyi év legjobbjait díjazták, valamint kiderült az is, hogy ezúttal is két játékos szerződött felnőtt kosárlabda csapathoz – adta hírül a Hiros.hu portál.
Az Akadémia vezetőinek döntése értelmében a vírushelyzet miatt csak a díjazott sportolók vehettek részt az eseményen. A többi növendék, a szülők és az edzők pedig élő közvetítés segítségével kapcsolódhattak be az évnyitóba.
A megnyitón részt vett Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia igazgatója, Ádám József, a Bács-Kiskun Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője, Sörös Jenő, a KTE Kosárlabda Klub Kft. ügyvezetője és Tóth Viktor, a Kecskeméti KC elnöke.
Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia igazgatója köszöntötte a megjelenteket.
Ilyenkor a hagyományokhoz hűen értékelni szoktuk az elmúlt évet, díjazni a legjobb teljesítményeket és kiemelni a legfontosabb eredményeket. Sajnos a tavalyi szezon eredményeiről nem számolhatunk be, hiszen a bajnokságok félbemaradtak így sok kitűnő sportoló teljesítménye nem lett díjazva. Viszont úgy gondolom, hogy mindenkinek egy aranyérem jár, hiszen kitartottak, a nehézségek ellenére folytatták a sportolást hol online, digitális oktatás formájában, hol az intézkedések enyhítése mellett kültéren, illetve utoljára itt az Akadémia épületében. Úgy gondolom, hogy a sikeres emberek attól válnak sikeressé, hogy kihasználják azt az időt, amit mások eltékozolnak. Ti nem tettétek ezt, sőt motiváltátok is egymást- mondta az igazgató.
A játékosok sokfajta céllal érkeznek a Kosárlabda Akadémiára. Van, aki csak a sport szeretete a közösség miatt, de vannak, akik hatalmas álmokkal jönnek, azért, hogy bajnokok, élsportolók, válogatottak legyenek. A rendezvényen kiderült, hogy ebben az éveben 15 játékos került be a korosztályos válogatott keretébe.
Az Akadémia két küldetéssel jött létre. Azért, hogy a mindennapi sportoláshoz lehetőséget nyújtson, valamint, hogy utánpótlást neveljen a felnőtt és válogatott csapatok számára. Megteremtse a minőségi körülményeket, illetve a szakmai hátteret. Az idei évet 38 csapattal, 10 lány és 13 fiú gárdával és amint a járványügyi intézkedések lehetővé teszik, 15 iskolai U9-es csoporttal kezdik meg a tanévet.
– tette hozzá Ivkovicné Béres Tímea.
A Hiros.hu portál beszámolója IDE KATTINTVA olvasható.
A megnyitó teljes felvétele: