EWBL ÉLŐ: Horizon Minszk – PINKK Pécsi 424
:
:
Pénteken 14 óra 30 perctől a Horizont Minszk ellen zárja szereplését a PINKK Pécsi 424 az idei első EWBL tornáján a lettországi Liepajában.
Két értékes és tanulságos napon van túl a PINKK a lettországi erőpróbán. A hazaiakkal egy végig kiélezett mérkőzést vívott a magyar csapat. Ezt követően pedig erősen hiányos felállásban a holland válogatottra épülő Orange Lions gárdájával is tartotta a lépést a pécsi gárda. Jó lepattanózás, stabil védekezés jellemezte az első két találkozót és ehhez jött Shenita Landry extra egyéni teljesítménye.
A Horizont Minszk még úgy is más kategória ebben a mezőnyben, hogy nincs ott a keretükben Anastasiya Verameyenka. Három minőségi amerikai játékossal (Morgan Green, Breanna Alford, Janae Smith) és fehérorosz korosztályos válogatottakkal a végső győzelemre is esélyes gárdát alkotnak. Magasabb szerkezetű együttes, mely kifejezetten eredményes festékből. Ezek mellett pedig sok labdaszerzéssel, gyorsindításos pontokkal dolgoznak. Nem lesz könnyű ellenük, különösen úgy, hogy sorozatban harmadik meccsén lép pályára a PINKK.
