Hirdetés
Magyarország

Ez történt az előszezonban a hétvégén



:

:

Hirdetés

A hétvége igen eseménydús volt a hazai előszezonban. A legtöbb élvonalbeli csapat pályára lépett. Igyekeztünk az eredményekről beszámolni, de érdemes körkép formájában áttekinteni az elmúlt napok történéseit.

 

Pénteken bemutatkozott a hazai előszezonban az Aluinvent DVTK. A 22 pontos Cyesha Goree vezetésével Cziczás László együttese 68-64-es győzelmet aratott az MBK Ruzomberok gárdája felett. Ezen a játéknapon elmaradt a Sopron Basket pöstyéni fellépése és a Szekszárd szlovéniai mérkőzése. Az Atomerőmű KSC Szekszárd ezt vasárnap pótolta és ekkor 104-41-re legyőzte a Maribort. A Szlovéniában edzőtáborozó csapatból nem lépett pályára Ivana Dojkic. Tyaunna Marshall 18 ponttal lett a legeredményesebb. Szombaton pedig ismét összecsapott a PEAC-Pécs és a ZTE NKK. Ezúttal Pécsett találkoztak a felek és 87-70-es hazai siker született. A PEAC-nál Cierra Bravard 21 pontig jutott, míg a ZTE-nél Keyona Hayes statisztikai lapjára került 26 pont.

Nemzetközi tornákon is szurkolhattunk magyar csapatoknak. Az ELTE-BEAC Újbuda a szlovéniai Kranj városában lépett pályára. Balogh Judit együttese előbb szoros mérkőzésen maradt alul 83-79 arányban az olasz élmezőnyhöz tartozó Fila San Martino-val szemben. Ezt követően a házigazda ZKK Triglav alakulatát 73-65-re múlta felül a BEAC. A bronzmeccsen pedig Szabó Dóra 26 pontjával a Zabiny Brno-nál bizonyult jobbnak 67-58 arányban a magyar csapat. A PINKK Pécsi 424 az Ostrava Kupán szerepelt Csehországban, ahol a Young Angels Kosice gárdáját 73-56-ra múlta felül. Ezt követően az SBS Ostravától 70-62-re, a Sokol Hradec Králové alakulatától 91-43 arányban maradtak alul a pécsiek.  A TFSE-MTK Besztercebányán vett részt nemzetközi erőfelmérőn és végzett az élen a négycsapatos mezőnyben. A TFSE az AZS Politechnika Korona Krakow, a BDŽ ŠK UMB Banská Bystrica és az MBK Stará Turá alakulatát előzte meg. A csapat legjobbjának a szervezők Kristina Arsenic-et választották.

Hirdetés