Hirdetés
3x3

Ez volt 2019 a 3×3-as szakágban



:

:

Hirdetés

Az esztendő utolsó napján az 5:5 szakág mellett a 3×3-as eseményekre is visszatekintünk, ahol válogatottjaink szintén igencsak mozgalmas versenyszezonon vannak túl.

A felnőtt válogatottunk a sportág történetének eddigi legnagyobb téttel bíró Világbajnokságán szerepelt kiemelkedően és szerzett ezüstérmet. Azért volt hatványozott a tét, mivel az első három helyezett alanyi jogon részvételi lehetőséget nyert a 2020. márciusában megrendezésre kerülő olimpiai selejtezőn. Ennek megfelelően nyáron nem kellett számolgatni és megküzdeni a Világranglista ellentmondásaival.

Amszterdamban a sokáig emlékezetes menetelés során a csoportkörben Lettországgal, Hollandiával, Kínával, Türkmenisztánnal mérkőzött a magyar csapat. A negyeddöntőben drámai csatában Spanyolországot búcsúztatva, az elődöntőben lehengerlő játékkal Franciaországot verve meneteltek a mieink. A fináléban pedig Kínával szemben maradtak alul a magyar lányok.

Az Európa-bajnokságnak Debrecen adott otthont, ahol az 5. helyen zárt válogatottunk. A csoportkörben Lengyelországot és a későbbi aranyérmes Franciaországot sikerült legyőzni, de a negyeddöntőben a spanyolok a VB-hez hasonló drámai küzdelemben visszavágtak az amszterdami meccsért és ők jutottak a négy közé.

Először írt ki a nemzetközi szövetség a női válogatottak számára egy teljes szezonon átívelő versenysorozatot. Ez volt a FIBA 3×3 WS, ahol a magyar csapat a 13. helyen zárt az összetettben. Válogatottunk négy tornán vett részt és ebből három alkalommal (Jekatyerinburg, Lignano, Debrecen) a négy közé is bejutottak a mieink. Az összetettben Franciaország végzett az élen.

Az U23-as válogatott májustól október közepén végig versenyezte az egész nyarat. Szerepelt a programban az Európa Játékok, ahol mindössze három fővel versenyezve a csoportkörben Romániával, Csehországgal és Németországgal szemben maradtak alul a mieink. Ebből a csehek és a románok elleni végletekig kiélezett csata volt. A magyar csapat a 13. helyen zárt, az aranyérmet Franciaország szerezte meg.

A 3×3-as Nemzetek Ligájának Szuperdöntőjét Budapesten rendezték a World Urban Games keretében. A magyar válogatott ezen az erőpróbán házigazdaként alanyi jogon résztvevő volt, de a lányok pályán is kvalifikálták magukat. A Nemzetek Ligája Közép-Kelet Európai Konferenciáját ugyanis megnyertük. A hatból öt tornán válogatottunk dobogóra állhatott. A World Urban Games alkalmával a csoportkörben Lengyelországot és Ukrajnát sikerült legyőzni. Kínától azonban kikapott a magyar csapat és így Franciaország lett a rivális a negyeddöntőben, akik itt érvényesítették is a fölényüket.

Az U23-as Világbajnokságon a magyar válogatott két győzelemmel és két vereséggel a 12. helyen zárt. Az első napon Svájc és Sri Lanka ellen aratott értékes sikert a magyar csapat. Ezt követően a sorsdöntő napon Kínával és Hollandiával szemben maradtak alul a mieink.

Az U18-as válogatott nagy utat tett meg a nyáron. A szezonnyitó Világbajnokság 11. helye után Szolnokon remek teljesítménnyel vívta meg az Eb-selejtezőt Földi Attila együttese. Az Európa-bajnokságon pedig minden riválisával versenyképesnek bizonyult a magyar csapat és végül a 6. helyet szerezte meg.  A később ezüstérmet szerző német csapattal szemben 15-10-re maradtak alul a magyar lányok az első csoportmeccsükön. Ezt követően azonban a házigazda Grúziát 15-6-ra múltuk felül. A negyeddöntőben az előzetesen legerősebbnek tartott csapat, Franciaország volt a rivális és végül hosszabbítás után búcsúztak a mieink.

Hirdetés