:
:
Véget ért a 33. Nõi Kosárlabda Európa Bajnokság. Egyet aludva a történtekre összegeztük az elmúlt két hetet.
Az Európa-bajnok: Oroszország
A negyeddöntõktõl mutatott remek játékával Oroszország nagy fölénnyel nyerte a 33. Nõi kosárlabda Európa Bajnokságot. Borisz Szokolovszkij együttese azt az összeszedett és kiváló kosárlabdát nyújtotta, amivel 2006-ban világbajnoki finálét játszott az orosz együttes és 2007-ben Európa-bajnokok lettek. A két nagy siker óta trófeát nem nyert a nõi válogatott. Fõként az utóbbi két évben nagyon kevés új impulzus érte a keretet, nem kerültek beépítésre feltörekvõ tehetségek és Becky Hammon honosítása sem erõsítette tovább a nem éppen acélos csapategységet. Ennek a történetnek a „csúcspontja” a tavalyi világbajnoki hetedik hely volt.
Újítani kellett és Borisz Szokolovszkij megtette. Az oroszoknál idén a nagy sztárok mellett már ott volt, sõt MVP lett Danilochkina, de Sapova, illetve Kuzina is komoly perceket, komoly szerepet kapott. Gyakorlatilag egy olyan keret alapjait tették le az oroszok, amivel Londonban, illetve az azt követõ világversenyeken eredményesen szerepelhetnek. A játékban is nagyot fordult a világ, az utolsó három meccsen egy nagyon harcos, kiválóan védekezõ és egymásért küzdõ alakulatot láttunk. A korábbi években erre sem volt példa. Abban az esetben, ha Szokolovszkijnak engedik, hogy ezt az utat tovább járja az orosz nemzeti csapat, akkor a 2006-os VB-hez hasonlóan ott lehetnek az Egyesült Államok és Ausztrália nyakán.
A 2009-es gyõztes Franciaország a 3.; a vb-ezüstérmes Csehország 4.
A 2009-es Európa-bajnok Franciaország a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Hogy ez mekkora eredmény, azt mi sem mutatja jobban, mint a gallok öröme a bronzmérkõzés lefújása után. Pierre Vincent csapatának eredményét az teszi igazán értékessé, hogy a keret korábbi önmagához képest nem volt jó formában. A védekezéssel ezúttal akadtak problémák, a sztárok közül például Dumerc több végjátékba belehibázott és a többiek teljesítménye is hullámzó volt. Elég csak Grudára gondolni, aki hiába nyert egy bronzérmet a csapatának, az elõdöntõben éppen gyenge produkciója tûnt a vereség egyik okának. Emmeline Ndongue kiválásáról pedig még nem is ejtettünk szót. Ilyen körülmények között egy érmet nyerni tényleg óriási eredmény.
A világbajnoki ezüstérmes csehek a negyedik helyen végeztek. A hazai világbajnokságon szerepelt keretbõl hatan maradtak és ez a csapat amit most láttunk már Londonra, illetve az ötkarikás játékokat követõ világversenyekre épülõ együttesnek az alapja. Lubor Blazek sem volt biztos abban, hogy mit várhat ettõl a felállástól. „Egy új korszak kezdõdik számunkra, nem szabad a múlttal foglalkozni. Sem a lettországi Európa Bajnokságon elért helyezésünkkel, sem a világbajnoki éremmel.” – mondta még a felkészülés elején a cseh kapitány. Ez az új korszak pedig igen bíztató eredménnyel és még biztatóbb játékkal kezdõdött. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezt a kisebb generációváltást a csehek túlélték és az eredményesség rovására sem ment.
Meglepetéscsapatok: Törökország, Horvátország, Montenegró
Az idei Európa Bajnokság legnagyobb meglepetését a végül ezüstérmet szerzõ török válogatott szolgáltatta. Ceyhun Yildizoglu együttese mentálisan volt igazán erõs az elmúlt két hétben, ráadásul minden mérkõzésen tudtak valami váratlant húzni. A negyeddöntõben Montenegró ellen triplák hullottak be, 14 kísérletükbõl 9 eredményesnek bizonyult. Az elõdöntõben pedig Vardarli remekelt és Nevlin tudott érvényesülni a palánk alatt. A törökök kiválóan éltek a lehetõségekkel és kihasználták az ellenfeleik hibáját. Az a csapat, amelyik ilyen kosárlabdára képes, attól biztosra vehetõ, hogy ez a jó szereplés folytatódik és a 2014-es világbajnokságig mindegyik tornán meghatározó együttes lesznek.
Az utolsó olimpia selejtezõt érõ helyre a horvátok értek oda. A horvát együttest jól ismerjük, a keret egy része Magyarországon is szerepelt klubcsapatokban. Stipe Bralic alakulata egy nem túl bonyolult kosárlabdával és nem egy extra képességû kerettel harcolta ki az 5. helyet. A horvát út minden csapat számára követendõ, keveset mutattak, de azt jól csinálták. Sandra Mandirék egy tulajdonságukkal emelkedtek ki a középmezõnybõl, kivétel nélkül minden fontos meccsüket, ami a céljaik eléréséhez kellett, megnyerték. Elsõre lehet, hogy furcsán hangzik, de ilyen sorozatterhelésben ezt is tudni kell és bizony nagyon sok csapatnak nem megy. A középdöntõben a spanyolokat múlták felül, a negyeddöntõben a más kategóriát képviselõ csehektõl kikaptak, majd a lettek és a montenegróiak legyõzésével az olimpia kapujába értek. A horvát sikerhez kellett Sandra Mandir remek játéka, aki pályafutása végére igazi vezérré nõtte ki magát.
Montenegró remek pozitív és negatív példája ennek a tornának. Kezdjük a pozitívokkal, ez a csapat óriási szívvel érkezett Lengyelországba, történetük elsõ komoly megmérettetésén bizonyítani akartak és az egész európai kosárszeretõ közeg szimpátiáját kivívták. Látványos és helyenként közönségszórakoztató játékuk üde színfoltja volt a tornának. Bár itt az oldalon többször is karakteresen fogalmaztunk a honosításokkal kapcsolatban, ha mindenképpen „muszáj” ezt az utat járni, akkor valahogy úgy kell csinálni, mint Montenegró. De Forge hiányposztra érkezett, tökéletesen alárendelte magát a csapatnak és a céloknak, illetve a pályán látottak alapján az egységnek sem tett rosszat. Kiegészítette ezt a keretet.
Ami a sötét oldalt illeti, a szakemberek sokszor mondják, hogy egy ilyen sorozatterhelésnek 4-5 emberrel nem lehet nekimenni, mert hiába a szép játék és a remek eredmények egyszer úgy is eljön a vég. Montenegró a törökök elleni negyeddöntõ második félidejében járt így. Míg a törökökrõl azt írtuk, hogy nem feltétlenül egy évre szóló fellángolásról van szó, addig Montenegró esetébe meg kell várni a következõ válogatott megmérettetést, hogy el tudjuk helyezni õket a nõi kosárlabdázás térképén.
Akik sokat buktak: Spanyolország, Fehéroroszország
A tavalyi világbajnokság bronzmérkõzésének két résztvevõje elszállt a középdöntõben. A spanyolok esélyesként érkeztek, de a finálé elõtt egy héttel haza kellett utazniuk. Míg a többi nagy csapatra jellemzõ volt, még ha formám kívül is játszottak, a legfontosabb mérkõzéseikre tudtak újítani, a spanyolok nem. Már az EB elején beszédtéma volt, hogy a tavalyi világbajnokság óta tartó szezon a sztárokat padlóra küldte, de a franciák, az oroszok és a csehek, összekaparták magukat, a spanyolok nem tudták. A hispánok így a 2001-es EB után ismét selejtezõre kényszerülnek. Amiért egy kicsit szomorú ez a korai búcsú, hogy könnyen lehet a ’76-’80-as nagy generáció utolsó világversenyét láttuk. Nem szép lezárása ez az eredmény nagyszerû pályafutásoknak.
A fehéroroszoknál más volt helyzet, a csapat a középdöntõben még az oroszokat is megverte és egy kivételével a kötelezõket is hozták. Az utolsó középdöntõ mérkõzésen a lelkes török együttes meglepetést okozott és Leucsankáék repülhettek. A fehéroroszoknál a kérdés, hogy ebbõl a csapatból a 2013-as EB-re és azt megelõzõ selejtezõsorozatra kik maradnak és a csütörtökön kezdõdõ U20-as EB-n szereplõ csapatból kiket lehet beépíteni.
Ez volt tehát a 33. Nõi Kosárlabda Európa Bajnokság Lengyelországban. Egy nagyon érdekes tornán vagyunk túl, amely számtalan tanulsággal szolgált és ahol végre a nagyok játékába többen is bele tudtak szólni.
