Hirdetés
Európa

Ez volt a csoportkör az Európa-bajnokságon



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Vasárnap este lezárult a csoportkör a 2021-es Európa-bajnokságon. Egy szubjektív összefoglalóban tekintünk vissza az elmúlt pár nap eseményeire.

Az olimpiai négyes

A négy olimpiai résztvevő európai csapatból Szerbia, Franciaország és Belgium nyerte csoportját, így egyenes ágon jutott a legjobb nyolc közé. Ennek megfelelően ezen együtteseket legközelebb szerdán látjuk.

A társházigazda Spanyolország botlott a legnagyobbat az ötkarikás négyesből, hiszen az első mérkőzésüket elveszítették és a csoportjuk második helyére kényszerültek.

A spanyol második hely átvariálta a teljes mezőny előzetes számításait és sok mindent újra kell gondolni, arról, amit korábban számolgattunk. Spanyolország és Szerbia ugyanis már a negyeddöntőben találkozhat és így ezen két óriási közül az egyik biztosan nem nyer érmet a tornán. Amennyiben a spanyol és a francia is csapat csoportelső lett volna, úgy ezen két válogatott az elődöntőben csapott volna össze. Így viszont elkerülik egymást és legkorábban a döntőben mérkőzhet a két gigász. Megismételve a 2017-es és a 2019-es finálé párosítását.

Fotó: FIBA.Basketball

A spanyolok helyzetére sokszor kitértünk az elmúlt napokban. Bíztunk benne, hogy a Covid az Európa-bajnokság menetébe már nem szól bele, de végül megtette. Alba Torrens és Tamara Abalde kiválása után lelkileg mélypontra került a csapatuk és az első meccsen a fehéroroszok ellen ez jött ki. Nagy kérdés, hogy az egyenes kieséses szakaszra milyen állapotban lévő spanyol csapat fut ki. A teljesítmény-index átlagot nézve négyen: Astou Ndour, Silvia Dominguez, Laura Gil és Cristina Ouvina jegyez 10-es érték felett. Igyekeztek elosztani a terheket, így kilenc játékos átlaga éri el legalább a 15 percet.

A leginkább meggyőző teljesítményt Franciaország nyújtotta.

Egy emberként kapott az egész nemzet a szívéhez, amikor a nyitó meccsen másfél perc játék után bokasérülés miatt kiesett Olivia Epoupa. Ez azonban még jobban összekovácsolta a társaságot. Már a korábbi világversenyeken is megmutatkozott a tendencia, hogy támadásban rengeteget lépett előre Franciaország. Idén 87 pontot átlagolnak, ami a legmagasabb a mezőnyben és ők rendelkeznek csapatszinten a legjobb dobószázalékkal. 49% a mezőnymutatójuk a három csoportmeccsről. A legtöbb lepattanó is hozzájuk fűződik. Most szerkezetben és egyéni képességekben is a legjobbak. Nyolcan átlagolnak 10-es teljesítmény-index felett, ami szintén mindent elmond.

Fotó: FIBA.Basketball

Szerbia és Belgium eltérő helyzetben van. A szerbek veretlenül nyerték a csoportot. A nagy erőfelmérőjük az olaszok elleni rangadó volt, utána a görög és a montenegrói válogatott ellen nem hibázhattak. Esetükben nem a csapategység, a lelki tényezők vagy az egyéni képességek jelentik a kérdőjelet. Az egész mezőny talán legjobb versenyzői. Sokkal inkább az, hogy a kulcsemberek ténylegesen milyen állapotban vannak. Mennyi tartalék maradt bennük és miként oszlanak el a terhek. Igyekezett jobban rotálni Marina Maljkovic, mint a korábbi világversenyeken. A csoportkörben 25 perces átlag fölé egyedül Jelen Brooks játékideje jutott.

Szerbia számára amekkora előny, hogy hétfőn nem kell játszania, akkora hátrány, hogy a negyeddöntőben jó eséllyel Spanyolországgal találkozik.

Belgium mindent megmutatott, amit a felvezetés során felvetettünk velük kapcsolatban. Ez pozitív és negatív értelemben is igaz. Extra volt a szlovénok elleni meccsük, melynek kosárkülönbsége biztosította első helyüket. A bosnyákok elleni vereség alkalmával és a Törökország ellen bemutatott szenvedés során az is látszódott, hogy miért nem nyertek eddig egyetlen trófeát sem. Ilyen üresjáratok nem férnek bele. A csoportkör MVP-je Emma Meesseman, egyedüliként az egész mezőnyben 30-as teljesítmény-index átlag fölé jutott, de összességében nem lehetnek maradéktalanul elégedettek.

Fotó: FIBA.Basketball

A fehérorosz-olasz kettős lehet az Európa-bajnokság nagy nyertese

Fehéroroszág az A-csoport megnyerésével egyenes ágon jutott a nyolc közé. Megkapták azt a kritikát, hogy ajándék Spanyolországtól ez a helyezés. Ezt igazságtalan lenne kijelenteni. Valóban nagy esélyt kaptak azon a nyitó meccsen, de azzal élni is kellett. Nem minden válogatott tudott volna nyerni abban a szituációban.. Innentől egy győzelemre vannak a világbajnoki selejtezőtől, amely kiharcolására – főleg az extra pihenőnek köszönhetően – Alex Bentley, Anastasia Verameyenka és Maryia Papova triója alkalmas lehet. Ráadásul nem kerültek rossz ágra. A negyeddöntőben az olasz-svéd párharc továbbjutójával találkoznak. Ezzel áttértünk az olaszokra, akiket lapunkban mindig időzített bombaként emlegettünk a világversenyek kapcsán. Sokkal több van bennük az utánpótlásban és a klubokban elvégzett munka alapján, mint amit az elmúlt években mutattak. Most kiegyensúlyozottabb és egységesebb a keretük. Miközben kevesebb a teatralitás a játékukban. Letisztult Cecilia Zandalasini játéka is, kevesebb a felesleges vállalása.

Ha azt nézzük olasz szemüvegen keresztül, hogy Svédország és Fehéroroszország legyőzésével Európa-bajnoki elődöntőt lehet játszani, akkor ez a nagy esély nekik.

Fotó: FIBA.Basketball

Spanyolország és Olaszország mellett Bosznia-Hercegovina, illetve Oroszország jutott tovább másodikként. A bosnyákok a belgák legyőzése miatt már a nyitó napon a címlapokra kerültek. A legfontosabb kérdés az esetükben az volt, hogy Jonquel Jones és Marica Gajic zsenijét hogyan tudják kiegészíteni a társak. Talán ebben nyújtottak többet, amit amire a közvélemény számított. Szép egyéni teljesítmények érkeztek. Elég Nikolina Babic vagy Matea Tavic ponterős játékára gondolni. Szlovénia ellen már látszódtak a korlátaik, de nem lehet elég alkalommal hangsúlyozni: két győzelemre vannak ők is világbajnoki selejtező elérésétől.

Az oroszok úgy élték túl a csoportkört, hogy különösebben extra teljesítményt nem nyújtottak, de döntő pillanatokban nem hibáztak.

Csehország és Horvátország legyőzése elég volt a második helyhez az átalakított keretű orosz csapatnak, melybe a három korábbi Euroligás mellett még hat klubból érkeztek játékosok. Franciaország ellen nem tudtak versenyképes teljesítményt nyújtani, ráadásul Ekaterina Fedorenkova térdsérülése a rotációt is befolyásolja. A csapatukban a Musina-Vadeeva kettős mögött kellemes meglepetés Nina Glonti játéka, igazán nagy áttörés azonban a feljövő játékosoktól várat magára.

A csoportok harmadik helyezettjei közül többen bízhatnak jó eredményben

A csoportok harmadik helyezettjei, így még továbbjutók Svédország, Montenegró, Szlovénia és Horvátország lettek. Mind a négy csapat találhat kapaszkodót az eddigi teljesítményében. Talán Szlovéniában lehet az előbbi négyes közül egyedül hiányérzet, ugyan két győzelmet szereztek, de a belgák elleni teljes szétesés komoly figyelmeztetés. Ahhoz képest, hogy az Európa-bajnokság előtti erősorrendben az olimpiai résztvevők mögötti ötödik pozícióba tették őket, ettől elmaradnak.

Egy olyan csapatot, ahol Eva Lisec, Teja Oblak, Shante Evans és Zala Friskovec a négy legjobb teljesítmény-indexet szállító játékos, egy pillanatig nem szabad lebecsülni.

Nika Baric a klubszezonhoz hasonlóan pontatlan játékot mutat és Annamaria Prezelj is adós a jó teljesítménnyel. Ez a hat játékos mind 20 perc felett átlagol, ami Szlovénia másik nagy problémája. Némileg beszűkült a rotáció erre az Eb-re, melyet vélhetően az eredménykényszer okoz.

Fotó: FIBA.Basketball

Montenegró és Horvátország is elmondhatja magáról, hogy nyerte azt a meccset, amiért elutaztak erre az Eb-re. Ez Montenegrónak a Görögország elleni derbi volt, amivel megszerezték a csoport harmadik helyét és készülhetnek a nyolcaddöntőre. Horvátországnak pedig a csehek elleni ki-ki meccs. Mindkét csapat esetében igaz, hogy sokkal jobban reagáltak ezen alkalmakkor a tétre, mint a riválisaik. Jobb versenyzőknek bizonyultak.

Horvátországnál Ivana Dojkic zsenije, közel 20 pontos átlaga és ahogy húzza magával a társait, kiemelkedő.

A Tikvic, Slonjsak, Begic trió pedig hozza mellette a kötelezőt. Svédország villámrajtot vett a tornán és ahogy átgázoltak a szlovákokon, úgy tűnt, idén ismét a versenyképesebb arcukat mutatják. Spanyolországot és Fehéroroszországot viszont nem tudták megszorongatni. Frida és Elin Eldinbrink mellé tartósan senki nem tudott fellépni és mivel egy generációváltás közepén vannak, ez nem túl hízelgő a most felkerülők számára.

Fotó: FIBA.Basketball

Négy búcsúzónk van: Szlovákia, Görögország, Törökország és Csehország. Közülük egyedül a szlovákok nyertek meccset. Nagy csalódás lehet számukra, hogy legyőzték Fehéroroszországot és az mégsem volt elég a továbbjutáshoz.

A szlovákok az egyetlenek a kiesők közül, akik többek lettek ezen a tornán.

Barbora Balintova kiválása behatárolta a lehetőségeiket, de többen kapták meg az első esélyüket és igyekeztek is ezzel élni. A görögöknél a tapasztaltabb légióskodó játékosok semmi segítséget nem kaptak az otthon játszóktól. Hosszú ideig állt a női kosárlabda a Covid alatt a görögöknél. Lehet, hogy ez is közrejátszott ebben, de valószínüleg az is, hogy ebben a generációban nincs több. A törököknél a várható visszaesés realizálódott. Ezt felesleges is hosszabban taglalni, hiszen egy több éve tartó folyamat kicsúcsosodása. A csehek pedig fejben bizonyultak kevésnek. Mentálisan nem bírták el a horvátok elleni sorsdöntő meccs jelentette tétet. Amelyik csapat pedig egy ilyet nem bír el, annak nincs is helye a 12 között.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés