:
:
A 3×3-as szakágban is lezárultak a válogatott események. Az 5:5 elleni kosárlabdához hasonlóan elkészítettük összefoglalónkat a nyári válogatott tornákról.
Sokáig emlékezetes világbajnoki ezüstérem
A felnõtt válogatottra három nagy FIBA torna várt. A nantes-i Világbajnokságon a magyar csapat ezüstérmet szerzett. Itt a záró nap, az elõdöntõ utolsó másodperces triplával és az azt követõ videóbírós várakozás nagy élményként maradt meg. A válogatottunk pár nappal késõbb már Andorrában szerepelt, ahol veretlenül nyerte az Eb-selejtezõjét. A harmadik nagy torna pedig az amszterdami Európa-bajnokság volt, ahol a negyeddöntõben Franciaország jobbnak bizonyult és így végül a 7. helyen zártak a magyar lányok. Összességében remek nyár volt az idei a felnõtt válogatott szempontjából. Az értékes helyezéseknél is többet mutat, hogy 17 tétmeccsébõl 13-at megnyert a magyar csapat.
A nemzetközi mezõnyre kitekintve elmondható, hogy Oroszország mindent vitt idén. Az oroszok a Világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is megnyerték. Sokszor megjelent lapunk összeállításaiban is, hogy komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezõ magas szerkezetû keretet versenyeztetnek minden évben. A Világbajnokság és az Európa-bajnokság legjobb nyolc európai válogatottja között hat helyen volt átfedés. A magyar és az orosz válogatott mellett Olaszország, Spanyolország, Hollandia és Svájc tudott megragadni itt. Ha ezekhez a válogatottakhoz Franciaországot és Csehországot hozzávesszük, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy kialakult egy stabil élmezõny, amely minden tornán, több felállásban is ütõképes csapatot tudott kiállítani.
A játékban is változott a 3×3 az elmúlt években. Amíg a kezdeti idõszakban az volt a jellemzõ sok válogatottnál, hogy igyekeztek egy-egy „nagy nevet” behozni, aki adott esetben a csapata pontjainak 70%-át szerezte. Mellé pedig olyan kiegészítõ embereket kerestek, akik ki tudják szolgálni a sztárt. Ezt a felfogást évrõl évre egyre jobban felváltja a csapatjáték és ebben akár felnõtt, akár korosztályos válogatottjaink nagyon jók. Amikor a sikerek kulcsát keressük, ezt mindenképpen ki kell emelni.
Az U18-as válogatott Európa-bajnok lett
Az U18-as korosztályban szintén három nagy tornán szurkolhattunk a magyar válogatottnak. A legfrissebb élmény és a legnagyobb siker a debreceni Európa-bajnokságon megszerzett aranyérem. Emellett válogatottunk a Világbajnokságon a negyedik helyen zárt és teljesen más összeállításban a szolnoki Eb-selejtezõn is sikerült bejutni a legjobb négy közé. Nyilván egy-egy meccs kiemelése nem ad teljes képet, de a debreceni kontinenstornáról a franciák elleni negyeddöntõ és az oroszok elleni döntõ emlékezetes pillanatnak számítanak, míg a Világbajnokságról a japánok elleni csoda volt a kulcspillanat.
Ebben a korosztályban a Világbajnokságot az Egyesült Államok válogatottja nyerte. Az amerikaiak a felnõtt VB-n nem indultak, de ide erõs csapattal jöttek. A szövetségi kapitánynak Kara Lawson-t nevezték ki. Több válogató tornájuk volt és az európai csapatokhoz hasonló felkészülést csináltak végig a játékosaik. Ez azt mutatja, hogy hosszú távon komolyan számolnak a szakággal. Az oroszok lettek végül az egyetlenek, akik mindkét tornán dobogóra állhattak. Összességében azt lehet mondani, hogy ebben a korosztályban a nagy nemzetek idén nem emelkedtek ki annyira, viszont a középmezõny sokat erõsödött.
Az U23-as korosztálynak versenysorozat indult, magyar gyõzelem az összetettben
A 3×3-as szakág felépítésénél a FIBA egy területre nem fordított akkora hangsúlyt, ez pedig az U18-as korosztályból kiöregedõ játékosok versenyrendszere. Ezt követõen ugyanis a felnõtt tornákig nem volt az idei évig nemzetközi erõfelmérõ. Az U23-as Nemzetek Ligájával ezt kívánták orvosolni. Az elsõ évben a Fast Track program alapító nemzetei szerepeltek és a magyar válogatott Hollandiát, illetve Csehországot megelõzve végzett az élen. A magyar csapat öt fordulóból kettõt megnyert, emellett két második és egy negyedik hely a mérleg.
