Hirdetés
3x3

Ezek lesznek a felnőtt és U23-as 3×3-as szezon legfontosabb dátumai



:

:

Hirdetés

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a hivatalos felületein közzétette a 2023-as 3×3-as évad legfontosabb dátumait. Immár minden világverseny időpontja hivatalos.

A világbajnokságot május 30. és június 4. között rendezik Bécsben, míg az Európa-bajnokságot szeptember 5. és 7. között bonyolítják le Jeruzsálemben. A világbajnokságon résztvevő 3×3-as válogatottunk, az Európa -bajnokságra pedig június 10-én és 11-én Pozsonyban vívnak selejtezőt a mieink.

A felnőtt szezon vázát a FIBA 3×3 Women’s Series versenyek adják. Az elitsorozat nagydöntőjét szeptember 16-ra és 17-re írták ki. A helyszín később kerül kijelölésre. Válogatottunk februárban vett részt összetartáson, melyről Földi Attila szövetségi kapitánnyal készített értékelésünk ITT olvasható. 

Bár nem FIBA esemény, így az alábbi táblázatban sem látható, de nem szabad elfelejteni, hogy a magyar válogatott a lengyelországi Európa Játékokra is részvételi jogot szerzett. Az európai kontinens multisport eseményén június 21. és 24. között rendezik a 3×3-as tornát.

Az U23-as válogatottunk szezonja idén is a Nemzeti Ligája köré épül. Ennek a sorozatnak a nagydöntőjét szeptember 13. és 15. között rendezik Ulánbátorban, Mongólia fővárosában. Az U23-as világbajnokságra pedig szeptember 27. és október 1. között kerül sor a lengyelországi Lublinban. Az U23-as válogatott februári összetartásáról készített riportunk Süle Krisztina szövetségi kapitánnyal ITT olvasható.

Hirdetés