Hirdetés
Archivum

Fáradtan is nyerõ a Fenerbahce



:

:

Hirdetés

Az elmúlt másfél hét rangadói után szombaton egy könnyebb találkozó várt a Fenerbahcéra. Az isztambuli sztárcsapat az Alanya Belediye otthonában diadalmaskodott 19 ponttal.

Az elmúlt másfél hétben a Jekatyerinburg, a Galatasaray és a Rivas Ecopolis együttesével mérte össze az erejét a Fenerbahce. Rátgéber László csapata ilyen elõzmények után is gyõzelmi esélyekkel lépett pályára a bajnoki tabellán nyolcadik helyen álló Alanya Belediye otthonában.

Már az elsõ negyedben kiderült, hogy melyik a jobb csapat. Yilmaz és Taylor vezetésével 10 perc alatt 21-26-ra húztak el a vendégek. A második szakaszban látványos triplákkal Taurasi is beszállt a ponttermelésbe, így 42-53-as állás mellett vonultak pihenni az együttesek.

A harmadik negyedben védekezésben és támadásban is riválisa fölé kerekedett a Fenerbahce. A különbség immár 20 pont környékén állandósult. A 60-81-rõl induló negyedik szakaszra már nem maradt izgalom, Rátgéber László pihentethette a sztárjait is. A vége 76-95 lett.

A Fenerbahcéból a 26 pontos Penny Taylor volt a legeredményesebb, de mellette Yilmaz, Taurasi és Nevlin is kétszámjegyû pontot termelt. Vajda Anna 12 percet kapott, ez idõ alatt 4 pont és 1 lepattanó került a neve mellé.


Eredmény

Alanya Belediye – Fenerbahçe 76 – 95 (21– 26, 21–27, 18–28, 16–14)

Hirdetés