Hirdetés
Archivum

Feléhez érkezett az alapszakasz az EuroLigában



:

:

Hirdetés

Túl vagyunk az alapszakasz felén a nõi kosárlabda EuroLigában. A csapatok 5 fordulót játszottak, azaz egyszer már mindegyik csoportellenfelükkel összemérték erejüket. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül áttekintjük a négy csoport állását és ez elmúlt hetek fontosabb eseményeit.

Az A-csoportban kapott helyet a Pécs. Zseljko Djokics együttesét nagyon féltettük az idei szezontól, mivel rendkívül fiatal kerettel vágtak neki a sorozatnak. Ennek megfelelõen hullámzó teljesítményt láthattunk a magyar bajnoktól, 2 jó mérkõzésre jutott 3 papírformát tükrözõ összecsapás. A 2 jól sikerült mérkõzés a Riga legyõzése, illetve a Krakkó megszorongatása volt.

A Rigáról bebizonyosodott, hogy a pécsihez hasonló játékerõt képvisel, míg Krakkóban ügyesen használta ki a Djokics-csapat, hogy az ellenfelük még nyomokban sem állt össze. A 3 papírforma találkozónak pedig a Mondeville, a Kassa és a Taranto elleni fellépések számítanak. Ezekben minden benne volt, amiért az október végi beharangozónkban feltettük a kérdést, hogy nyerhet-e meccset a Pécs. A kezdõcsapat kevésnek bizonyult, a palánkok alatt esély sem volt maradandót alkotni, a fiatalok pedig hiába kaptak korosztályukhoz (képességeikhez?) képest rengeteg játékidõt, ezzel nem sikerült élni. Ennek ellenére nem szabad kudarcként megélni a baranyai szereplést, ez a papírforma, számítani lehetett rá már a nyáron is, csak szomorú átélni.

Ami igazából beárnyékolja a pécsi szereplést, hogy az A-csoport egyetlen csapata sem fog beleszólni az EuroLiga végjátékába, azaz mondhatjuk, hogy az erõs középmezõnytõl van most fényévekre az egykoron három Final Four-t játszó alakulat. Ezzel át is tértünk a hatos nemzetközi részére. A Taranto a csoportelsõ. Az olaszokról sokan és sokszor leírták, hogy stabil, összeszokott alakulat, amely idén ügyesen megél riválisai gyengélkedésébõl. A Kassa a Zirková-Dupree-Houston trióra épít, akiknek a ha jól megy bárki ellen veszélyes lehet a szlovák bajnok, de ha csak egy láncszem kieseik, mint, ahogy azt láttuk a Pécs ellen is Zirkova kisebb sérülésével, komoly bajba kerülhet az együttes.

A legutóbbi kiírás negyedikje, a Krakkó késõn állt össze és amikor ezt megtették, kidõlt Gunta Basko, Jose Ignacio Hernandez pedig újabb értékes hajszálaktól szabadult meg. A lengyeleknél ennek ellenére nincs ok az aggodalomra, javulnak a statisztikáik, azaz várhatóan a csoportkör második felében szépítenek mutatójukon, bár a négyes döntõ elérhetetlennek tûnik. A Mondeville-tõl többet kaptunk, mint vártunk, elsõsorban Lanea Williams 15.4-es pontos átlagának köszönhetõen.


A csoport állása

1. CRAS BASKET TARANTO 4/1 (336/269) 9
2. GOOD ANGELS KASSA 3/2 (348/314) 8
3. WISLA CAN-PACK KRAKOW 3/2 (347/316) 8
4. USO MONDEVILLE 3/2 (317/313) 8
5. PÉCS 2010 1/4 (289/343) 6
6. TTT RIGA 1/4 (272/354) 6

A B-csoportban, a Sopron hatosában is eseménydúsan zajlik az élet. Székely Norbert együttese eddigi mérkõzésein mindent megmutatott, jót és rosszat egyaránt. A Gdynia idegenbeli legyõzése igazi profi munka volt, ami ráadásul a továbbjutás szempontjából is sorsdöntõ lehet, a Rivas Ecopolis kiütése pedig egyenesen az õsz legnagyobb magyar sikere a nõi szakágban. A két jó szereplésre az isztambuli fellépés vetett némi árnyékot. Itt nemcsak látatlanban a statisztikák, hanem a televíziós közvetítés is azt mutatta, hogy a vártnál, az elvártnál elõbb adta meg a magát a Sopron. Ezért itt az oldalon sem dicsértük meg Székely Norbert együttesét. Az egy héttel késõbbi a jekatyerinburgi fellépés a számok és a hazai, illetve nemzetközi beszámolók alapján is sokkal biztatóbb volt, bár az eredmény ugyanúgy -19 lett. A Gospic legyõzésekor pedig a kezdõötös fáradtságát is átvészelte a Sopron. Itt ami tanulságos, hogy Angel McCoughtry 35 perc betlizés után 5 perc alatt meccset tudott nyerni, igaz kérdés, hogy egy amerikai válogatott azért van-e itt, hogy a 40-bõl csak 5 jó perce legyen?

A hatos nemzetközi részén a Fenerbahce és a Jekatyerinburg rivalizálása borzolja a kedélyeket. A törökök az oroszországi sikerükkel lépéselõnybe kerültek. Ha sérülés nem hátráltatja Rátgáber László csapatát és ezzel így nem üt vissza az arányaiban rövidebb kispad, akkor veretlenül nyerheti a hatost az együttes. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Jekatyerinburghoz csatlakozik januártól egy bizonyos Candace Parker. Az amerikai center érkezése pedig felforgathatja az erõviszonyokat. A csoportban a Rivas Ecopolis keveset mutat, lehet szentségtörés, de náluk valahogy a neveken kívül semmi sincs. A Gdynia és a Gospic vergõdése pedig papírforma, mint a november végi hideg.

A csoport állása

1. FENERBAHCE S.K. 5/0 (469/397) 10
2. UMMC JEKATYERINBURG 4/1 (390/323) 9
3. MKB EUROLEASING SOPRON 3/2 (379/356) 8
4. RIVAS ECOPOLIS 2/3 (350/389) 7
5. LOTOS GDYNIA 1/4 (368/427) 6
6. GOSPIC CROATIA OSIGURANJE 0/5 (396/460) 5

A C-csoportban a címvédõ Szpartak Moszkva hatosában Salamanca parádét láthattunk. A jelentõsen megerõsödött spanyolok remek játékkal meneteltek veretlenül egészen a szerdai, moszkvai vereségig. Ha a salamancai szereplést nézzük, akkor Alba Torrens 15.4 pontos átlagát és világklasszis teljesítményét mindenképpen ki kell emelni.

A címvédõ Szpartak csúnyán beragadt a rajtnál, a kaunasi pofon mellett egy prágai vereség is becsúszott. Pokey Chatman legnagyobb problémáját az jelentheti, hogy Prince és Jackson mellett nem érkezik top teljesítmény. Ezen természetesen Sue Bird januári érkezése sokat lendíthet majd, így sem kell temetni az idei szezont. Az orosz-spanyol rivalizálás árnyékában húzódik meg a 9 VB résztvevõ játékost felvonultató és már három gyõzelmet számláló Prága. A cseheknek a harmadik helyre reális esélyük van, mivel a Galatasaray csak nevekkel operál, nálunk a csapatjáték fogalmát még nem sikerült megtalálni az értelmezõ sztárban. A hatos utolsó két helye a Tarbes és a Vici Aistesis Kaunas között dõl majd el.

A csoport állása

1. HALCON AVENIDA SALAMANCA 4/1 (364/323) 9
2. SZPARTAK MOSZKVA VIDNOJE 3/2 (376/309) 8
3. ZVVZ USK PRÁGA 3/2 (382/347) 8
4. GALATASARAY MEDICAL PARK 2/3 (321/362) 7
5. TARBES GESPE BIGORRE 2/3 (339/384) 7
6. VICI AISTES KAUNAS 1/4 (325/382) 6

A D-csoportban a veretlen Valencia uralkodik. A spanyolok átlagban 11.8 ponttal nyerik a meccseiket, miközben igazán senki sem szorongatta meg õket. A csapatból Brunson 19.4 pontos és 10.4 lepattanós átlaga az alapszakasz egyik legkomolyabb teljesítménye, de Marta Fernandez másodvirágzása és Katie Douglas eddigi legösszeszedettebb európai produkciója is az esélyesek közé emeli a hispán bajnokot.

Ebben a csoportban a spanyoloknak nincs riválisuk. Az Orenburg hiába vásárolt be, 1/4-es mutatójukkal ott tartanak, mint a Pécs. A második, harmadik helyen a Bourges és a szintén sztárokkal erõsítõ Schio vitézkedik, míg a negyedik Leucsanka zsenijének köszönhetõen a Gorzow. A fehérorosz center 14. 6 pontos és 9 lepattanós átlagnál tart. A hatos utolsó helyén a Brno szerénykedik. Jan Bobrovsky gárdája nem hasonlítható a korábbi évekhez. Ford és Eldebrink kevés az üdvösséghez és a továbbjutáshoz.

A csoport állása

1. ROS CASARES VALENCIA 5/0 (368/309) 10
2. BERETTA FAMILA SCHIO 3/2 (361/314) 8
3. BOURGES BASKET 3/2 (321/335) 8
4. KSSSE AZS-PWSZ GORZOW 2/3 (323/325) 7
5. NAGYEZSDA ORENBURG 1/4 (330/350) 6
6. FRISCO SIKA BRNO 1/4 (303/373) 6

Hirdetés