Felemás erősségű a magyar lányok hétvégi egyetemi versenynaptára
:
:
Az előttünk álló napokban ismét nagyüzem lesz az egyetemi kosárlabdát tekintve a tengerentúlon. Nézzük, hogy milyen magyar érdekeltségű találkozók jönnek.
Az Ohio State csütörtökről péntekre virradóra az Illinois, majd vasárnap a Wisconsin gárdájával mérkőzik. Az Illinois az utolsó előtti helyet foglalja el a konferenciában, sorozatban öt meccset veszítettek. A vasárnap látott kiemelkedő formával esélyesek Juhász Dorkáék. Januárban 30 ponttal sikerült legyőzni őket. A Wisconsin a konferencia riválisok ellen 3 győzelemmel és 8 vereséggel rendelkezik. Egy pozícióval előzik meg az Illinois-t. Ellenük egy sikerrel tudná stabilizálni pozícióját az Ohio State.
Aho Nináék az utolsó két meccsüket megnyerték, közte a VCU elleni derbit komoly bravúrral. A harmadik helyen állnak a konferenciában. Csütörtökön nem lépnek pályára, vasárnap az A-10 Konferencia középmezőnyébe tartozó Saint Joseph’s ellen folytatják. A kedvező pozíció megőrzéséhez itt nem szabad hibázni.
Az UTSA a C-USA másodikját az Old Dominion-t fogadja. Bravúr lenne egy szorosabb eredmény. A Charlotte valamivel közelebb áll tudásban Tóth Tímeáékhoz. A C-USA hatodikjáról van szó, így ellenük szombaton szorosabb eredmény várható.
Térjünk át a Divízió II-re. A Tampa, mely Nagy Dorottyával a soraiban magabiztosan menetel, szerdáról csütörtökre virradóra a Saint Leo-t fogadja, majd vasárnap a Palm Beach Atlantic lesz a riválisa. A Saint Leo 6 győzelemmel és 7 vereséggel rendelkezik a konferenciában, míg a Palm Beach Atlantic a sereghajtó.
Az UMSL Tritonok három meccses győzelmi sorozatban van. Erősebb riválisok ellen is megmutatták tudásukat Szörényi Lauráék. Csütörtökről péntekre virradóra a konferenciában utolsó előtti helyen álló Quincy vendégei lesznek. Utána szombaton a GLVC másodikja a Truman State vár rájuk.
