Hirdetés
Magyarország

Felemelő pillanatok Sopronban – Fegyverneky Zsófia pályafutását ünnepelték



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés

Szombaton Sopronban az elmúlt évad végén visszavonuló Fegyverneky Zsófiát köszöntötték.

Az új szezont hagyományosan látványos külsőségek közepette vezetik fel Sopronban. A szezonnyitó rendezvények minden évben egyszerre szólnak az előző évad sikereinek ünnepléséről, de már az újak és a feltörekvő generáció bemutatkozásáról is. Az idei K&H Családi Szezonnyitó azonban speciális volt, hiszen egy csodálatos pályafutást, egy nagyszerű sportolót ünnepelt a telt házas publikum és a sportágunk prominensei.

Fegyverneky Zsófia az elmúlt évad végén jelentette be visszavonulását. A soproni klub pedig mindent megtett annak érdekében, hogy méltóképpen búcsúzzon egyik legmeghatározóbb játékosától. A szombati ünnepségre Sopron városának vezetőit, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének előljáróit, illetve Zsófi egykori edzőit és játékostársait is meghívták.

Szeretném megköszönni a szurkolóknak, Nektek, ennek a közösségnek és Sopronnak, hogy befogadtatok. Nagyon remélem, hogy az elmúlt több, mint tíz évben ti is ilyen élményeket szereztetek, mint én. Köszönöm nektek, hogy végig szurkoltatok nekem és buzdítottatok. Hálás vagyok a klubnak és mindenkinek, akivel együtt dolgoztam ebben az időszakban, hogy ilyen magas szinten játszattam, és ilyen sikereknek lehettem a részese.

– mondta a szurkolókhoz, sportvezetőkhöz, pályatársakhoz fordulva Fegyverneky Zsófia.

A felemelő ünnepség végén Fegyverneky Zsófia mezét felvonták a magasba és elfoglalta a helyét a soproni klub legnagyobbjai között. Ott, ahol játékával, személyiségével már sok-sok évvel ezelőtt kiérdemelte helyét. Zsófi 2011-ben igazolt a soproni klubhoz, amelynek 12 szezonon át volt tagja. A csapattal kilenc bajnoki cím és kilenc Magyar Kupa-győzelem mellett 2022-ben Euroligát nyert.

“Fegyverneky Zsófi pályafutásával és példamutató hozzáállásával mindannyiunk szívébe véste magát. Most csatlakozik azokhoz a kivételes játékosokhoz, akiknek a meze a sportcsarnok légterében is örökre velünk marad. Zsófi meze emlékeztet bennünket minden mérkőzésen, rendezvényen arra az elkötelezettségre, szenvedélyre és kitartásra, amit képvisel.” – hangzott el a Novomatic Arénában a mez felvonása alkalmával. Ehhez pedig nem is lehet mást hozzátenni, csak annyit:

Köszönjük, Zsófi!

Hirdetés