Hirdetés
Nagyvilág

Fellobbant a láng Csengtuban – hivatalosan is megkezdődött a 31. Nyári Egyetemi Világjátékok



:

:

Hirdetés

Pénteken rendezték Csengtuban a 31. Nyári Egyetemi Világjátékok ünnepélyes megnyitóját. Látványos és az esemény rangjához minden tekintetben méltó ünnepséggel vette kezdetét a 2023-as Universiade.

A pénteki nap Csengtuban nem csak a megnyitóról szólt, hanem több sportágban már éles versenyek zajlottak. Ilyen a női kosárlabda is, ahol az Aradi Zsanett, Bernáth Réka, Boros Berta, Dúl Panka, Kenyeres Anett, Király Andrea, Mányoky Réka, Mérész Beatrix, Salamon Zsófia, Szerencsés Tamara, Varga Sára, Wentzel Nóra alkotta magyar válogatott küzdelmes mérkőzésen 63-49-re legyőzte Argentínát. A női kosárlabda hívei tehát jó hangulatban várhatták a megnyitót. A közélet iránt érdeklődőknek is maradt érdekesség péntek délelőttre, hiszen a szervezők ekkor erősítették meg hivatalosan, hogy Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke a helyszínen, személyesen tekinti meg az ünnepséget.

A Covid világjárvány miatt négy év után rendeznek ismét Universiádét. Nagyon sokszor elhangzott, hogy ez a 2021-es világjátékok pótlása. A “Chengdu 2021” amit a hivatalos angol nyelvű emblémákon, felületeken is láthatunk, nem csak játék a számokkal, hanem gyakorlati jelentősége van, hiszen kitolódott a korhatár. Az 1996. január 1. után született – hallgatói jogviszonnyal rendelkező – sportolók vehetnek részt az eseményen.  Nem volt könnyű a visszapattanás a kényszerszünet után, de végül közel 100 nemzet 9500 sportolója tudta vállalni a megmérettetést. Összesen 18 sportágban 269 érem talál gazdára. Természetesen nagy hiányzók így is akadnak, hiszen például Nagy-Britannia kihagyja az eseményt.

Hazánkat 113 sportoló, 25 egyetem hallgatója, 12 sportágban képviseli Csengtuban. A magyar sportolókat 48 kísérő szakember segíti jelenleg is Kínában. A pénteki megnyitó első órája a sportolók bevonulásáról szólt. Az elmúlt Universiadék alkalmával már megszokhattuk, hogy némileg egysíkú módon dj-k próbálták megalapozni a hangulatot. Ezúttal visszatértünk egy jóval tradicionálisabb megoldáshoz, helyi előadók produkciójában Szecsuan tartomány, melynek fővárosa Csengtu, jellegzetes dallamaira vonultak be a következő másfél hét főszereplői. Ez talán jobban segített kialakítani a kapcsolatot a közönség és a résztvevők között.

Miután megérkeztek sportolók, jöhetett a hivatalos rész. Először a szervezőbizottság elnöke kapott szót, aki beszédében “áramvonalas, biztonságos, nagyszerű” játékokat ígért. Gyakorlatilag elismételte az elmúlt évek hivatalos kommunikációjának legfontosabb paneleit. Ezekben a beszédekben nagy mozgástér nincs, még a Kínánál szabadabb országokban sem. Ellenben Leonz Eder, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) svájci elnöke tartalommal is igyekezett megtölteni köszöntőjét. Kiemelte, hogy egy olyan hosszú és nehéz időszak után gyűlnek össze az egyetemi sportolók Kínában, mely rajtuk kívülálló okok miatt lett ennyire rendkívül nehéz, de ezen meg kell próbálni felülemelkedni.

A svájci sportvezető arról is beszélt, hogy bizonytalan világban élünk, ahol bizonytalan a jövő, aggodalomra adnak okot a nemzetek közötti konfliktusok vagy éppen a klímaválság. Ezt követően a fiatal sportolókhoz fordult: “Ti vagytok a jövő generációja! Bennetek bízunk!” – mondta Leonz Eder, majd igyekezett megfogalmazni, hogy ebben a gondolatban hol látja az Universiade helyét. Mint mondta, a sport jobb emberré tesz, lehetőséget teremt arra, hogy különböző hátterű emberek megismerkedjenek és beszéljenek egymással. Ideális a tudás megosztására egy ilyen esemény. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy globális világban élünk, de az Universiade így is egy speciális, egyedülálló lehetőség.

A beszédek után Hszi Csin-ping hivatalosan is megnyitottnak nyilvánította a 31. Nyári Egyetemi Világjátékokat. Ezzel a lendülettel pedig megérkezett a FISU zászlaja, melyet nyolc kínai sportoló hozott. Elhangzottak a sportolói és bírói eskük, illetve felcsendült a szervezet himnusza, a Gaudeamus igitur mindannyiunk számára ismerős dallamai.

A hivatalos rész után jött igazán látványos műsor, melyet ezúttal három szegmensre osztottak. Az első címe az volt, hogy “Az álmok valóra válnak!”, ami egyben az idei Universiade jelmondata is. Egy rendkívül látványos táncos produkcióban ízelítőt kaptunk abból, ami Kína hivatalos tudományos politikájának középpontjában is áll, nevezetesen a világűr meghódításából. Szavakkal nehéz is visszaadni, hogy ezt a helyi művészek mennyire látványos elemekkel oldották meg. A második szegmens a “Sport ünnepe” címet viselte. Sokat ehhez hozzátenni nem kell, az Universiade programján szereplő mind a 18 sportág megelevenedett ekkor.

A záró szegmens pedig az “Egyetemi sportolók barátságát” helyezte a középpontba. Nem kell megijedni a némileg idejétmúlt megfogalmazástól. Talán a legaranyosabb műsorszám volt ez, hiszen az Universiade kabalafiguráját is adó pandákat vonták be a táncba. Azt fontos kiemelni, hogy Csengtu ad otthont a világ legnagyobb medvebázisának és a városban Óriáspanda Tenyésztő és Kutató Állomás működik. Szintén a világ legnagyobb ilyen létesítménye. Természetesen a város a panda marketinget már az Universiade előtt is kimaxolta. Ettől függetlenül egy elvitathatatlanul kedves, aranyos produkciót hoztak össze. Vélhetően a legifjabb televíziónézők legnagyobb örömére.

A láng meggyújtásakor ismét az űrkutatás került rövid időre a középpontba. Az Universiade lángját ezúttal nem egy futó, hanem 31 futó hozta. Szimbolizálva azt, hogy ez már a 31. világjátékok. A 31 fáklyával egyszerre gyújtották meg a lángot, mely a következő tíz napban az Universiadét szimbolizálja. A finálé során az este második gigantikus tűzijátékát élvezhettük végig, miközben folyamatosan szólt az Universiade hivatalos dala és minden formában igyekeztek a fő gondolatot, hogy az “Álmok valóra válhatnak!” erősíteni.

Legyen így! – mi is csak ezt kívánhatjuk. A 31. Nyári Egyetemi Világjátékok egy szép és méltó ünnepséggel vette kezdetét, mely inkább szólt már a jövőről és arról, hogy ebben Kína mire helyezi a hangsúlyt (űrkutatás), de közben igyekezett szólni arról is, hogy mennyire fontos közösségi élmény az Universiade, mely ledönthetetlennek hitt falakat is ledönthet. Valahol ez lenne a lényeg. Miközben ne feledkezzünk meg a sportról sem, hiszen vasárnap 9 órától ismét szurkolhatunk a magyar lányoknak a női kosárlabda tornán.

Hirdetés